keresések

A megasztárok lenyomták Biebert

7153

Pénisztörés és lúgosítás. Látszólag semmi közük egymáshoz, és mégis: mindkettő a leggyakoribb keresési szavak közé tartozik, amivel a felhasználók a Cotcot-ra jutnak. A keresési kifejezéseket nemcsak mi, hanem a nagyok is figyelik, hiszen ezek szociológiai szempontból is érdekesek, betekintést nyújtanak az aktuális társadalmi trendekbe. A Google Zeitgeist jelentéséből kiderül, hogy mennyire érdekelnek bennünket a technológiai újdonságok, a nemzetközi és a hazai események és melyik évszakban mire figyelünk jobban. A vállalat, amelynek szolgáltatásán a világ internetes kereséseinek több mint 80 százaléka fut át, minden év végén ezzel a hangzatos címmel összesíti, mi érdekelte az emberiség bedrótozott felét.

Józan paraszti ésszel is kitalálható, de a Google meg is mutatja, hogy az év második felében inkább keressük a szórakozást, ezért is kerülnek előre ilyenkor a YouTube-ra, filmekre, zenékre vonatkozó keresőszavak. A premierfilmek között taroltak az olyan kasszasikerek, mint az Avatar, az Alkonyat, a Harry Potter. A hazai sztárok közül a tehetségkutatókon indult leendő hírességek nevei kerültek előre, nekik még az addigi vezető helyen álló Justin Biebert vagy Selena Gomezt is sikerült lekörözniük. Nyáron és november végén a testünkre figyelünk jobban, ekkor a  fitness, a frizura és a tetoválás vagy tattoo szavakra történő keresések száma nőtt meg jobban. A fogyókúrák és diéták iránti érdeklődés januárban ugrik meg, ami nem csoda, hiszen mindenki szeretne megszabadulni a bejgli és kocsonya okozta hashájtól. Júniustól augusztus végéig nyaralni, utazni akarunk, ezért is keresünk rá gyakrabban a menetrendekre és a fesztiválokra.

Fotó: JustJared.com



olvass tovább

Mindenki Pippa Middleton fenekét akarja!

8467

Most, hogy az év vége felé közeledünk, kezdenek napvilágot látni a 2011-re vonatkozó statisztikák. A napokban a webes keresésekre vonatkozó adatokat tolták az orrunk alá, hogy okuljunk belőle. Persze, még a karácsonyi időszak módosíthat az eredményeken, de nem valószínű, hogy az abszolút befutókat már bármi is kiüti a nyeregből.

Megrendülten vettük tudomásul, hogy idén Pippa Middleton feneke érdekelt minket a legjobban – statisztikailag legalábbis. Ez azért különösen mellbevágó (ha már a testrészeknél tartunk), mert ezt az előkelő helyezést röpke félév alatt érte el a királyi rokon. Nővére esküvője előtt viszonylag szűk körű érdeklődés mutatkozott a hátsója iránt, ám az emlékezetes szűk ruha mindent megváltoztatott: súlyos néptömegek kerestek rá a nemes domborulatokra.



olvass tovább