kapcsolat

Párhuzamos életek

3392

A dal is úgy kezdődik: "Ha volna két életem...". Ma már akár száz is lehet! Hogy mire gondolok? Konkrétan arra, hogy cigiszünetben Henci és Zsófi között a következő beszélgetés zajlik:
- Fúúú, olyan rózsaszín ruhácskát vettem! Majd át kell jönnöd megnézni...
- Jujj, oké, de neked meg az új kanapémat kell látnod...
És ez a beszélgetés így folytatódik akár tíz percen keresztül is. Nincs ebben semmi különös, tipikus barátnős párbeszéd, igen ám, de ők nem a való életükről beszélnek, hanem a Facebookos Pet Society-s életükről, ahol szintén barátnők, van házuk, esznek, isznak, öltözködnek, szóval egy komplett kis másik életük, egy online az offline mellett. Egyelőre egy, de ki tudja, hogy hamarosan nem lesz-e több online életük a normális mellett?!

Annyira rá lehet csúszni ezekre a játékokra, hogy már az offline életben is az online a téma. Mikor számít ez már betegesnek? Mennyire lesz része a való életünknek az online, lehet-e egyáltalán része? Milyen negatív hatásai vannak, ha vannak egyáltalán? Normális dolog, hogy egyesek komoly összegeket kerestek a Second Life-ban az online életükben, amit a való világban aztán elköltöttek? Persze Henci még csak játszik, szépen labdázik Mucikával, amiért  játékpénzt kap, amiből Mucikának vehet ruhácskát, szobabútort, kakaót és mindenfélét, de ott van az a lehetőség is, hogy a való életből utaljon pénzt Mucikának, amit ő aztán a játékban elkölt virtuális almára és kalapocskára...? Még ez is normális lenne? 



olvass tovább

Önzetlen jótett

3614

Történetem szeretett kutyámról, picinyeiről szól. Családomban igen megrázó, de mégis örömteli hónapok teltek el. Szeretném ezt megosztani veletek. Előre is bocsi, ha nem profi szintű írás, de most írok először nyilvánosságnak.

Kiskutyámat, Cukit 2008 telén hoztam legjobb barátnőmtől. Ajándéknak szántam Nagyinak, aki szeretett volna egy kutyust (hozzá kell tennem, hogy egy háztartásban élünk Nagyimmal). Nagy meglepetés volt, mikor este 8 órakor beléptem a szobájába vödörrel a kezemben. Dobozt nem kaptunk hozzá, de szerencsére volt egy vödör az autóban :). Cukit mindenki szerette. Közte és köztem ( ha lehet ilyet mondani) erős kötelék alakult ki. Egy-két éjszaka kinn aludtam vele a téli kertben, hogy ne érezze magát egyedül, ne sírjon. Imádott engem és én is őt. Teltek múltak a hónapok, a kutyusom felnőtt. Mivel kertesházban, egy forgalmasabb úton lakunk, a kerítésen pedig gyári “lyukacskák” vannak, így a kutya nem maradhatott szabadon; meg kellett kötnünk. Szomszédaink viszont nem tettek így, valamint a kóbor kutyákat sem állítja meg senki, megtörtént a dolog: Cukimat teherbe ejtették.



olvass tovább

Csináld!

3644

Agyal, kombóz, rágja magát, forog. Mert nő (jó, néha férfi). Toporogsz egy vélt vagy valós probléma előtt, megrágod minden oldalról, szétszeded apró darabokra, összerakod, hmm nem is így volt, átvariálod. Magadban tartod. Megbeszéled másokkal. Aztán néha teljesen mást mondasz, mint amit gondolsz. És félreértik. Vagy a legrosszabb érzés: nem értik meg. És kombinálsz tovább.

Viszont a hiba lehet, hogy a te készülékedben van. Tudod egyáltalán, mi a gondod lényege? Jó embernek mondtad el? Lehet rajta változtatni, vagy a problémát egy adott körülmény okozza és a megoldás nem a változtatás, hanem az elfogadás? Előfordult, hogy egy napig azon tépelődtem, hogy miért nem írt vissza egy ismerősöm az iwiwen küldött üzenetemre. Félrecsúszott a mondandóm? Hiszen csak láttam rajta, hogy rosszkedvű és az adott pillanat nem volt alkalmas arra, hogy megvigasztaljam vagy beszélgessünk. Tolakodásnak vette? Amit én viccesnek szántam, ő nem is találta annak? Vajon azért nem, mert ő tíz évvel fiatalabb nálam és már mást tartunk fontosnak, érdekesnek, viccesnek? Két nappal később jött a válasz, hogy csak most látta, hogy írtam neki, és örült, hogy milyen kedves volt tőlem. Nesze, ezért agyaltál ennyit?

Van úgy, hogy olyan kézenfekvő a megoldás, hogy eszünkbe sem jut. Racionális problémamegoldás helyett kacskaringós kerülőutakat járunk be gondolatban. Esetleg annyira unatkozunk, hogy már azon is kombinálunk, amin nincs mit. Például azon aggódni, ami még meg sem történt. (Te jó ég, most olvastam egy cikket, ami azt taglalja, hogy milyen nehéz rászoktatni egy kisgyereket arra, hogy végigaludja az éjszakát. Mi van, ha az én gyerekem nem fog aludni éjszakánként? Na álljunk csak meg. Még nincs is gyerekem!)

Pedig az egyenes út egyszerű. Végy egy dolgot, amit befészkelte magát a gondolataidba, és hajtja az agyad. Derítsd ki, hogy valóban probléma-e. Az, ha meg tudod mondani, hogy miben okoz pontosan nehézséget neked (a fenti példák egyike sem akadályozott engem semmiben). Ha a gubanc csak vélt és nem valós, akkor lehet, hogy pótcselekvésből jártatod az agyad, ahelyett, hogy a valós vágyaiddal és gondjaiddal foglalkoznál. A problémák és a vágyak pontos megfogalmazása rendkívül nehéz (de nem bonyolult!), magas fokú önismeret szükséges hozzá. Első lépésként pedig a teljes őszinteség magaddal szemben. Kifogások, félrenézés és megmagyarázás nélkül. Hosszú az út, könnyű róla letérni a vége sokszor ködbe vész, de legalább egyenes.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Költözzünk!

3813

És igen! A döntés megszületetett. Elköltözünk! Mint a villám úgy hasít belém, hogy úristen most akkor mi lesz? Kétes érzés… a mérleg két oldala csak úgy libikókázik. Nap mint nap a másik oldal az erősebb. „Akarom, jó lesz, végre kettesben. Csak mi ketten.” „De akkor honnan lesz kaja a hűtőben? Ki rakja be a vasalt blúzt a szekrényembe?” És a válasz minden nap az, hogy én. Vajon ez lesz kapcsolatunk igazi próbája? Vagy csak aggodalmaskodom és nem kéne ennyit feszengeni, mert majd lesz valahogy? Vegyük sorra a jótanácsokat:

1. Addig tanuld meg, amíg van rá lehetőséged „védett környezetben”!

Ki az, aki nem a saját hibájából tanul? Tuuudom… az okos! Még nem nagyon találkoztam ilyen emberrel. Ez nekem nem megy. Persze hogy jó úgy kinyitni a hűtőt, hogy nem én vettem a belevalót. Ok, hogy adtam rá pénzt, de nem én keltem fel fél órával előbb, hogy friss zsemlébe tudjam belerakni azt, amit szintén nem én vettem. Így leírva még szörnyűbben hangzik mint, amikor átgondoltam…

2.  Most még itt laksz! Majd a saját lakásodban azt csinálsz, amit akarsz!

Jesszus! Már szinte töredezik lefelé a körmöm, ahogy kaparom a falat. Azt hiszem sok épp elköltözni készülő fiatal (vagy nem fiatal) találkozik ezzel a mondattal. Ilyenkor a mérleg nekem kedvez. Erősödik az érzés…..igen….meg kell tennem…jó lesz…meg ne hátrálj!!!!

3. Na majd kíváncsi leszek, hogy boldogulsz egyedül!

Én is. Vajon tényleg csak aggodalmaskodom? Vagy ezek alapvetően jogos félelmek? Ha már más is kíváncsi, hogy én hogyan fogok boldogulni, annak azért nyilván lehet valami alapja. De sebaj…..tanuljon csak más kárából az okos! Majd Én megmutatom!

A kérdés viszont jogos! Mindenki Így kezdte? Mindenki „jól megmutatta a világnak” ? Mindenki félelmekkel vágott neki egy ilyen nagy útnak? vagy csak több önbizalom kellene? Ezek számomra még nyitott kérdések…..


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Nyílt kapcsolat

3844

Rájöttem valamire. Egy nő, ha függetlenséget akar, azt ne egy nyílt kapcsolatba élje ki. Egy nőnek szüksége lehet a másikra, ha találkozik vele, egy reggeli melengető csókra, édes szavakra - még akkor is, ha ennek szükségét először nem is érzi. Miért? Ez a genetikában rejlik. Vagy valami olyasmi.

Egy kapcsolat vagy van vagy nincs. A köztes út nehezen létezik vagy eléggé ribancos a maga módján. Ha egy jó barátról is legyen szó, kívülálló számára úgy tűnhet, a nő csak a könnyelműségét és függeni vágyását mutatja, ha belemegy a „csak szex és más semmi” megoldásba… Amikor a két fél a mindennapokban és mindenki előtt, az utcán vagy köztereken haveroknak vagy csak ismerősnek, majd a hálószobában egy film mellett már egymás szeretőinek bizonyulnak. Egyáltalán - és felteszem magamnak is a kérdést: mikor dönt úgy egy nő, neki erre van szüksége?



olvass tovább