külpolitika

A világot megérteni nem lehet

4847

A külpolitikai hírek értelmezése az átlagembernek sokszor egyáltalán nem olyan könnyű, és ennek legalább két fontos oka van. Ha csak egykori iskolai tanulmányainkra és a lakossági híradók szerkesztett anyagaira hagyatkozunk, nem csak a hírek valódi tartalma marad rejtve előttünk, hanem valójában az egész világ. A külpolitika, azaz helyesebben az országunkon kívül eső történések összessége elég halványan képviselteti magát az esti félhetesekben, ráadásul nem is valami alaposan. Hogyan érthetnénk meg például az arab világban dúló feszültségeket, ha azzal sem vagyunk tisztában, mi a különbség a siíták és a szunniták között. Persze utánanézhetne mindenki, hisz az alapvető fogalmak, történelmi és vallási ismeretek nélkül az egész Közel-Kelet érthetetlen, de a fáradságot erre valójában igen kevesen veszik, így a hírek leginkább olyanoknál találnak értő fülekre, akik amúgyis tájékozódnak a térség ügyeit illetően.

A tájékozódás azonban még így is csak féligazságokat adhat, elemzéseket, hipotéziseket, tényeken alapuló véleményeket szülhet, ám a kép akkor válhat teljessé, ha fogjuk magunkat, és ellátogatunk az adott országba, térségbe. Nyilvánvalóan nem a polgárháború sújtotta afrikai országokban a legszerencsésebb eltöltenünk a nyári vakációt, de sajnálatos módon nem is ezek a hírek osztják meg a világ közvéleményét. Afrika sorsa a kezdetektől fogva hidegen hagyta a fehér embert, és ez ma is így van. Egészen más a helyzet azonban a Közel-Kelettel kapcsolatban, a folyton forrongó, valódi békét sajnos nem ismerő országok esetében. Persze kevesen vannak, akik az arab világ megismerésének során nem Egyiptomot vagy Jordániát, hanem Szíriát, Libanont vagy éppeb Afganisztánt kívánják látni, hisz az veszélyes. Még kevesebben vannak, akik Iránra kíváncsiak, s arra, na akkor milyen is a hétköznapi ember ábrázata, valóban Amerika és Izrael gyűlőlő, atomra szomjazó emberek lakják az országot? S mi a helyzet Izraellel? Ellátogatunk-e Tel Aviv tengerpartjain és Jeruzsálem nevezetességein túl az elmúlt évtizedek fő problémáját kiváltó térségbe is, a rettegett palesztinok közé, hogy lássuk a saját szemünkkel azokat a szemeket vagy biztos távolságból figyeljük a történéseket?



olvass tovább

Győzött a forradalom...

5091

Ajánlgattuk a Burma VJ című filmet a dokumentumfilm fesztiválon, reméljük volt, aki megnézte, de akárhogy is, érdemes egy kicsit elmélázni a távoli ország helyzetén. Mikor Délkelet-Ázsiában jártam, szerettem volna Burmába is elmenni, ám különféle okok miatt ez nem jött össze, többek között azért sem, mert éppen valami feszültséget és lövöldözést emlegettek, és átmenetileg nem adtak vízumot. Mindazonáltal sokat olvastam minden hátizsákos bibliáját, és jól az eszembe véstem minden intő figyelmeztetést: ne utazz az állami vasúttal, ne utazz állami buszjáratokkal, ne aludj állami szállásokon, mert minden elköltött filléreddel a népet nyomorban és elnyomásban tartó katonai juntát támogatod. Oké, ez kivitelezhető, léteznek alternatív megoldások, főleg arrafelé, ahol nincs közlekedési monopólium. Ám minél többet olvasol az internet cenzúrázásáról, a mindenütt jelen lévő civil ruhás katonákról, akiknek száz szemük, nyolcvan fülük és hét lábuk van, hirtelen rájössz, milyen könnyen bajba keverhetsz ott bárkit egy számodra ártalmatlannak tűnő kérdéssel.

Márpedig én nem akartam senkit bajba keverni, és messziről jött emberként, szabad országban élőként fogalmam sem lehet róla, hogy milyen mélységig érnek el az államgépezet csápjai, mi az, amit lehet, mi az, amit nem, hogy mivel teszek jót és mivel rosszat, hisz lehet, hogy a puszta jelenlétem és felszínes csevegésem is komoly következményekkel járhat egy helyi számára. Így maradtam a határ túloldalán, de alig pár kilométerre megközelítettem azt, és hallottam is a fegyverropogást. Az érdeklődésem és aggodalmam azóta is figyelemmel kísérte sorsukat, és tapadtam a képernyőkre, amikor 2007. szeptemberében olyasmi történt, ami nagyon rég, és aminek sajnos semmi eredménye nem lett. Erről szólt a dokumentumfilm, ami hátborzongató, könnyfakasztó, karfát szorító élményt nyújtott. A film a Democratic Voice of Burma képanyagaiból készült, amiket kis kézikamerákkal rögzítettek folyamatos életveszélyben, halálfélelemben, mégis halált megvető bátorsággal az elszánt és változást akaró helyiek. Azóta többeket elkaptak, valószínűleg megkínoztak és életfogytiglani börtönre ítéltek. Az életben és "szabadon" maradtak pedig teszik tovább a dolgukat, megtörten, de kötelességtudóan azért, hogy a világnak kicsempészett anyagok segítségével elmondhassák: élünk, és szenvedünk. Úgyhogy egy picit figyeljünk most oda mi is!

Amit Burmáról feltétlenül tudni kell

Bár hivatalosan Mianmar, mi nevezzük mégis inkább Burmának, mindjárt el is mondom, miért, de előtte lőjük be gyorsan, miről, kikről is beszélünk. Burma Délkelet-Ázsiában fekszik, Indiával, Thaifölddel és Kínával határos, földrajzi adottságai lenyűgözőek, ha nem az lenne ott, ami van, Thaiföld felköthetné a gatyáját, hisz szigetekkel elég jól ellátták ezt a sokat szenvedett országot. Hogy kik éltek itt korábban, a történelem kezdetén, számunkra most kevéssé fontos, legyen elég annyi, hogy barlangrajzokat is találtak itt, és hogy az i.e. 900 körül már bizonyíthatóan letelepedtek errefelé különféle etnikai csoportok, és a buddhizmus is igen korán vallásukká vált. Jöttek-mentek mindenféle királyságok és háborúk, Burma hódítgatott kicsit, ami Brit-Indiának kevéssé tetszett, így összecsaptak. Többször, de hogy rövidre vágjuk, legyen elég annyi, hogy végül sikerült a Brit-India nevű amőbának magába falnia Burmát. Természetesen a problémák ekkor kezdődtek. Mert mi történik, ha jön a gyarmatosító fehér ember? Egyrészt hozza magával saját kultúráját, ami a legtöbb esetben technikai tudást rejt, némi logisztikát és természetesen fejlesztéseket, ami jó. Épül az infrastruktúra, gatyába rázzák a gazdaságot, ám sajnos az ott élők kultúrájának tisztelete többnyire hagy némi kívánnivalót maga után.



olvass tovább

A nemes emberek földje

5506

Világmegismerő sorozatunk mi mással is folytatódhatna, mint a széjjelgyepált Haitival, amiről feltételezem, szintén nem tudunk túl sokat, legfeljebb annyit, hogy valahol a karibi térségben van, és hogy éppen elpusztította őket egy földrengéssorozat. No de tudjuk-e például azt, hogy itt tiltották meg először a rabszolgatartást, hogy mennyi itt a vudu, vagy csak azt a mondatot ismerjük, hogy "Haiti, a világ legszegényebb országa"?

Essünk gyorsan túl a kötelező körökön: Haiti a Hispaniola nevű szigeten fekszik, annak mintegy egyharmadát foglalja el jó pár környező szigetecskével egyetemben. A sziget másik felén a Dominikai Köztársaságot találjuk. A szigetet egyébként Kolumbusz Kristófnak köszönhetjük, a nevezetes 1492-es esztendőben egy nagyobb szárazföld mellett erre a szigetre is rábukkant, méghozzá ez volt az első, amit felfedezett. (Ezért is nevezik a mai napig Hispaniolának.) Történt mindez az őslakosok vesztére, hisz az amerikai történelemre és az indián holokausztra gondolva tulajdonképpen tudhatjuk is, mi következett. A bennszülöttek egészen eddig jól elvoltak, vadásztak, halásztak, gyűjtögettek, ám jött a fehérember, és elkezdett fekete rabszolgákat behurcolni, s a bónuszként addig ismeretlen betegségeket is, tehát egy csapásra elég sok minden megváltozott. Az addig egyedüli őslakosoknak tekinthető taino (arawa) indiánok egyeduralma lejárt. Ők egyébként Ayti-nek, azaz "hegyekkel borított földnek" hívták a szigetet, magukat pedig jó vagy nemes embernek. Számuk azonban a fehér ember megjelenésével rohamosan fogyni kezdett, részben a behurcolt betegségek miatt, részben pedig a telepesek hozzáállása miatt.

A tainók kezdetben ugyanis barátsággal üdvözölték az ide érkezőket, szinte istenként tisztelték őket, hisz annyira más volt mindenük. Ám később ez a kép szertefoszlott, mikor a telepesek brutális bánásmódját volt szerencséjük megismerni, mikor földjeikről elüldözték őket, mikor asszonyaikat meggyalázták. Persze az ellenszegülés a puskákkal és ágyúkkal szemben eleve vesztésre ítéltetett. Mindezzel párhuzamosan pedig tömegével érkeztek a fekete rabszolgák Afrikából. Az őslakosok és a feketék leszármazottai a marabou-k. Tainó indiánokat egyébként ma már nem találunk Haitin, a fenti okok miatt ugyanis a spanyol inkvizíció a maradékukat is máglyára vetette, elevenen megnyúzta, felnégyelte. A kereszténység nevében. Ez nem volt aranyos. A ma Haitin élő népesség gyakorlatilag teljes egészében a behurcolt rabszolgák leszármazottaiból áll.



olvass tovább