külföldiek

Minek jöttetek ide?

4466

Gondolkoztatok már azon, hogy a hazánkba látogató turisták rácsodálkoznak a fővárosunkra, sok-sok fotót készítenek, és minden bizonnyal jó szájízzel távoznak tőlünk? Furcsa ez, hiszen ami nekünk teljesen természetes, az más nemzet fiainak igazi kuriózum. Ilyen a tokaji bor, a gulyásleves és persze a Sziget is.

Eszem, iszom, dínomdánom

Tegnapi szigetelésem alatt néztem azt a sok-sok fiút és lányt, akik babiloni káoszt képesek teremteni azzal, hogy öten hatféle nyelven beszélnek. A zűrzavart persze gyorsan megszokja a gyakorlott fesztiválozó, az viszont figyelemreméltó, hogy évről-évre egyre több külföldi látogat el hozzánk fesztiválozás céljából. Amíg én azon rinyálok, hogy hévvel, bringával, esetleg hajóval tegyem-e meg azt a kemény húsz perces utat hazáig, addig mások több órát repülnek ezért: a Sziget-élményért. Referenciának persze nagyon jók ezek a számok, hiszen lassan szerves részét képezik az országimázsnak, csak a történet itt még korántsem ér véget. Belegondoltatok hogy ez a rengeteg ember -és itt most mindegy, hogy magyar, vagy külföldi- az hagyján, hogy szemetel, mert az ugye alap, viszont olykor teljes fék nélkül szórakozik? Na, ez a rész kezd izgalmas lenni, hiszen nem kell nyugdíjasnak lennünk ahhoz, hogy egy-egy megmozduláson fennakadjunk. Azért nehéz téma ez, mert a kihágás mindenkinél mást jelent. Neked mennyi fér bele? Megiszol két fröccsöt, vagy örülsz ha visszatalálsz a sátradhoz? A képbe óhatatlanul becsúszik a pénz témaköre, hiszen nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a külföldi látogatók nagy része, anyagilag jóval szabadabban érkezik a Szigetre, mint hazai társaink. Évek óta tartja magát a kissé szélsőséges hozzáállás, hogy mégis mit kezdjünk ennyi idegen fiatallal. Legyünk jó vendéglátók és az itt hagyott súlyos pénzek miatt, hunyjunk szemet minden felett, vagy próbáljuk megregulázni a duhajkodó idegeneket? Egyik opció mellett sem könnyű voksolni, hiszen érvek-ellenérvek akadnak bőven. Gondoljatok bele, amíg mi magyarok mondjuk pár kerülettel odább lakunk, addig ezek a srácok utaznak, szerveznek, mikor meg már itt vannak, naná, hogy jól érzik magukat.

Srácok bugyiban

A Szigeten rengeteg a külföldi, így jól lemérhető, hogy a hazai srácokhoz képest a többi nemzet fiai hogyan öltözködnek. Persze egy fesztiválon általában - tisztelet a kivételnek - mindenki sokkal lazább, mint a hétköznapokban, de az mégis megfigyelhető, hogy a németek, franciák, angolok sokkal jobban elengedik magukat egy ilyen bulin a magyarokhoz képest. Lazák, bevállalósak, és csak az érdekli őket, hogy kényelmesen és jól érezzék magukat a szettjükben, hogy ez rajtuk kívül tetszik-e bárki másnak, az őket teljesen hidegen hagyja. Szerkesztőségünk örömmel üdvözölte azt a jelenséget, hogy a Gödörnél látott egy-két fiú után a Szigetet ellepték a törökbugyis srácok. Rengetegen vannak, és nagyon jól áll nekik. Aztán a korábban kitárgyalt forró nacik is fel-felbukkannak a fesztivál területén. A galériában láthattok is egy srácot, akinek farmernadrágja jó rövidre lett vágva. Persze ízlés dolga, hogy kinek tetszik, és kinek nem, mi a törökbugyit favorizáljuk a sortok helyett. Leggings-es fiúkat nem láttunk, de farkasos, lovas, holdas pólós srácot igen, ami eléggé megrázó volt.

Pasikért klikk ide!

Külsőségeken túl

Persze a külföldiek nemcsak a külsőségekben különböznek tőlünk, elég ha összehasonlítjuk a szórakozási szokásokat. Épp tegnap láttuk a Szigeten, hogy egy bár előtt francia fiatalok csoportja táncolt. Tekintve, hogy délután öt óra volt, plusz a zenét sem valamelyik sztárfellépő szolgáltatta, mi volt a reakció? Naná, hogy fotósok hada gyűlt köréjük, mondván, hogy ez a Sziget-feelig. Jó lenne, ha így lenne, csak sajnos ez nem igaz. Tavaly meghökkenve tapasztaltam, hogy az REM koncertre érkező nagyon szofisztikált srácok unottan álltak végig egy órát, mígnem megszólalt a Loosing my religion, amikoris képesek voltak kemény négy percen át ugrálni. Ki érti ezt? Koncerten jó érzés, hogy része vagyok egy közösségnek, ha akarom velük együtt táncolok, de az is lehet, hogy becsukott szemmel állok, miközben ráz a hideg az élménytől. Az unalom azonban sosem lehet eleme egy jó koncertnek, de sajnos a honi fiatalok hajlamosak muszájból megjelenni egy-egy mulatságon. Miért lenne baj az, ha nem veszünk részt minden egyes koncerten, ha épp nincs kedvünk hozzá? Ha kicsengettük a pénzt a belépőért, az már kapásból egyenlő azzal, hogy minden egyes színpadot meg kell nézünk, úgy, hogy közben jó eséllyel megyünk el a lényeg, a fesztiválhangulat mellett. Tudjátok, az az érzés, mikor idegen emberek mosolyognak egymásra úgy, hogy közben egyik sem nézi hülyének a másikat, mikor megcsúszol és hárman kapnak utánad, és mint a mai sztorim: egy srác a bejárattól sétált velem egészen a nagyszínpadig, mert látta, hogy csúnyán ázom, így gondolta, hogy a két kezével eszkábál esernyőt fölém. Iszonyú jó érzés volt hallani, hogy magyarul szólalt meg, hogy nem egy ismerkedős kedvében lévő francia volt, sőt nem is nyomult pofátlanul, szimplán búcsút intettünk egymásnak. Ezek azok a dolgok, amikre jó lesz visszaemlékezni akkor, mikor várjuk a következő fesztivált. Ha felszabadult bulizásról vagy egymással való cél nélküli ismerkedésről, kedvességről beszélünk, akkor mindenképp van mit ellesni a határokon túli szomszédainktól, és persze vannak olyan dolgok, amiket jobb mellőzni.

Ha anyád ezt látná...

Rémtörténeteket mindenki hallott már a Szigetről, a szerencsésebbek láthattak is egy-két keményebb szituációt. Tényleg nem cél az általánosítás, viszont a súlyosabb kihágásokat a külföldi látogatók követték el. Lehet, hogy ti is láttatok már neten terjedő videót a Sziget-szexről, ami amellett, hogy nagyon nem higiénikus, még érthetetlen is. Minek a földön, faágakon sárban szexelni, mikor mindenki más ugyanezt teszi, csak épp sátorban. Pluszban meglepő, hogy a hancúrozó fiatalokat a bámészkodók népes tömege, illetve az egyik forgatócsoport jelenléte sem zavarta. Ez ugye már nem menő? Idén egy francia srác sikeresen elérte, hogy kitiltsák a rendezvényről, amikoris úgy gondolta, hogy helyénvaló összeverni a saját kutyáját. Más kérdés persze, hogy aki alapjáraton ekkora állat, annak nem kell egy fesztivál féktelensége ahhoz, hogy teljesen kontrollálatlanul viselkedjen. Szerencséseknek mondhatjátok magatokat, ha tavaly nem kellett megtapasztalnotok, hogy milyen égő cigicsikk "esőben" táncolni, mert hát volt olyan bulizó egyén, aki azt hitte, hogy jó poén felpöckölni a cigarettát, bizonyára azért, mert jól néz ki. Tekintve a nagyszínpad sokmilliós fénytechnikáját nem értem, hogy miért van olyan, aki ilyen veszélyes hülyeségben leli örömét. Abba pedig már bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha valaki meggyullad, és több ezer ember próbált volna menekülni egy irányba, egyetlen ember ostobasága miatt. A csikkek után záporozó jégkockák már-már felüdülést jelentettek, bár a tizennyolc fokos hidegre visszagondolva, megint csak ott a kérdőjel: miért? A történeteket még lehetne tovább mesélni, mert vannak a saját tapasztalataink, meg azok a mendemondák, amik befutnak hozzánk, lényeg, hogy még mindig kifizetődőbb a "kivétel erősíti a szabályt" elvén mozogni, és nem összességében ráhúzni a külföldi fiatalokra, hogy vadállatok, mert nem azok: szabadok, mosolyognak, táncolnak, kiabálnak, énekelnek, heverésznek... mi pedig minden évben kapunk hét napot, hogy ellessünk valamit a Szigetre látogató külföldi fiatalság becsülendő habitusából.

Budapest tényleg ilyen?

4903

Nem kell óriási hazafinak lennünk ahhoz, hogy olykor-olykor meghatódjunk saját nemzeti identitásunkon. Embere válogatja, hogy kinek mi csal könnyet a szemébe, és az is személyfüggő, hogy milyennek látjuk a fővárosunkat. A Budapestről készült legújabb imidzsfilm bár gyönyörű, mégsem azt az arcát mutatja a városnak, amit oly sokan szeretünk.

I love Budapest

Sosem tartottam magam nagymagyarnak, mégis volt sok olyan momentum az életemben, amikor megkönnyeztem a saját magyarságomat: mikor Kovács Ági nyakába akasztották az aranyat Sydneyben, mikor a Szigeten egy frenetikus koncerten több ezer ember között ugráltam, mikor hosszú távollét után éreztem újból, hogy itthon vagyok. Ezek teljesen természetes és emberi dolgok, időnként mindenki meghatódik, azt pedig már általános iskolában megtanultuk, hogy a nemzeti öntudat az, ami képes összetartani egy adott országhatáron belül élő népességet. Épp a napokban Lilla mesélte, hogy a Finnországban tanuló barátnőjét körülujjongták, mikor kiderült, hogy Magyarországról érkezett. A történet ékes példája annak, hogy igenis élhet rólunk magyarokról egy pozitív kép a külföldiek szemében. Persze ezt a képet időről időre nem árt feleleveníteni és megerősíteni, erre pedig kiváló eszköz az image film műfaja. A legújabb Budapestről készült kisfilm profi alkotás, erről kár lenne vitát nyitni, viszont vannak dolgok, amik érthetetlen módon kimaradtak a képkockákból. Világszerte híresek vagyunk a találmányainkról, bizonyára veletek is előfordult már, hogy a magyarságotokat kapásból azonosították a Rubik-kockával vagy a golyóstollal. Találkoztam olyan amerikai lánnyal, aki azt mesélte, hogy a pen-en túl, a "biro" kifejezést is használják a toll megnevezésére. Nem véletlenül, hiszen mi adtuk a világnak a golyóstollat, a gyufát, a dinamót, a helikoptert, a szódavizet, a távcsövet és még hosszan sorolhatnám, mi mindent.



olvass tovább

Egymás szemében: feketén-fehéren

5533

A franciák nem fürdenek? A latinok macsók? És mi, magyarok? A népekről alkotott előítéletek bizonyára egyidősek az emberiséggel. Kialakulásuk érthető: segítettek boldogulni az ismeretlenben, előre jelezni és értelmezni az idegenek viselkedését. Azóta kitágult a világ, összeolvadt Európa, a klisék azonban még mindig élnek. Itt az ideje, hogy számonkérjük rajtuk igazságtartalmukat! 

Cikkemben három különböző népcsoportról alkotott sztereotípiát veszek górcső alá. Illetékeseket kérdezek: az adott nép egy-egy képviselőjét. Az utolsó részben megfordulnak a szerepek: franciák faggatnak engem – a magyarokról. Fontosnak tartom leszögezni, hogy az itt leírtak nem képviselnek aranyigazságot, csak egy adott nemzetiségű ember véleményét saját népéről, így a megállapítások éppúgy lehetnek tévesek, mint igazak. A célom semmiképp sem az, hogy erősítsem az előítéleteket, amennyiben mégis ez történik, arról maga a kérdezett személy tehet, aki ilyennek látja saját országát. Akkor hát, vágjunk bele! 

Latin-Amerika

Salsát ropó csapodár macsók, és plasztiklányok - Felipe, mexikói, 28, egyetemi hallgató

A latin-amerikaiak táncolva születnek
Így igaz. Minden latin tud táncolni.
Hol tanultok meg?
Hogyhogy hol? – zavartan néz rám. – Nem kell ezt tanulni, csak mozogni a zene ritmusára…
De a tánclépéseket valahol akkor is el kell sajátítani!
A családi összejöveteleken, ahol több ember összegyűlik, kezdődik a tánc. Már kicsi korunktól ellessük a tánclépéseket. Aztán minden megy magától…
Szeretném, ha nekem is így menne magától…
Hát igen – sajnálkozva néz rám. – Ti, európai lányok megtanulhattok jól táncolni, de sohasem fogtok úgy, mint a latinák. Valami egyszerűen hiányzik.

Szenvedélyes, hűtlen macsók - Mary Ana, venezuelai, 30, alkalmazott matematikus

Sajnos ez gyakran így van. A latin férfiak szeretik a nőket, de nem tudnak megmaradni egy mellett. Apám is elhagyott minket, sógorom is a húgomat. És ezek nem kirívó esetek… Szerintem sehol sincs annyi lányanya, mint nálunk. Pedig katolikus országokról van szó.
Mit gondolsz, miért ilyenek?
Nem tudom. Kislány koromtól azt tapasztaltam, hogy a férfiak gyengék. Nem tudnak felelősséget vállalni! Ha megtudják, hogy a párjuk teherbe esett, lelépnek. A nők pedig egyedül nevelik fel a gyerekeiket, mindvégig erősek maradnak. A kisfiúk számára viszont nincs jó apai példakép.
Ennek ellenére mindig azt halljuk, hogy a dél-amerikaiaknak nagyon fontos a család.
Valóban az. Mindennél fontosabb. Egy férfinak azonban gyakran több családja is van, és az egyik nem olyan fontos, mint a másik – gúnyosan nevet.
Személyesen is sok negatív tapasztalatod van?
Hajjaj! Ezért vagyok nagyon boldog, hogy az én barátom német – mosolyodik el elégedetten.

A latin nők bármire képesek a szépségükért -Ana, argentin, 23, tanuló

Mindent meg kell tennünk, különben a férfiak elhagynak. Én például császármetszéssel fogok szülni, ahogy mindenki, aki megteheti. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy tönkremenjünk a szülésben.
Ezt nem mondhatod komolyan! A férjed képes lenne emiatt elhagyni?!
Előfordult már ilyen! De azért nem úgy kell elképzelni, hogy nálunk mindenki állandóan plasztikáztat… Akinek van rá pénze, az megteszi, hogy szép maradjon. Tetszeni akarunk a férfiaknak.
Nekem úgy tűnik, nem megszerezni, hanem megtartani nehéz őket.
Valóban. Megszerezni általában nagyon is könnyű – kuncog.



olvass tovább