környezet

Felháborított csend

1401

Zaj hajnalban, reggel, napközben és persze este és éjjel. Egy városban elkerülhetetlen, hogy - jó esetben - alkalmanként ne fussunk bele egy számunkra kellemetlen hanghatásba, ami ellen nem nagyon tudunk mit tenni. Ilyen az, amikor végre hétvége van, alhatnál délig, de a szomszéd épp barkácsol és reggel kilenckor már fúrja a falat, te meg már fejfájással ébredsz az iszonyú zaj miatt. Emlékszem, még gimis voltam, amikor a rendszeres péntek esti elhajlást szombat délelőtt próbáltam kipihenni, természetesen sikertelenül, mert a felettünk lakó öregúr minden egyes szombat délelőtt fúrta a falat. Mondtam is anyumnak, hogy biztosan szita már a fala. Rövid idő múlva meghalt az ipse - esküszöm nem küldtem rá ilyen durva átkot -, és felmentünk a lakását megnézni, hogy esetleg megvegyük. Nos, a gyanúm beigazolódott, ugyanis rengeteg, de tényleg megszámlálhatatlan festett cserépedény, mindenféle régi kép, és egyéb giccs virított a betonfalon. 

Egy kedves kollégánk a napokban vette birtokba nyolcadik kerületi lakását egy új építésű házban. Evidens, hogy ilyenkor szükséges fúrni-faragni, hiszen mindenki szépítgeti a pecóját, bútort szerel össze, fúr fel és kalapál össze. Viszont szegény kollégánk meglepődve ébredt egyik reggel, már hét órakor, ugyanis iszonyú dérrel-durral bontották a szomszéd háztömböt. Nos, ilyen az, amikor rehabilitációs területre költözik az ember. De azt hisszük, hogy jogos lenne az a cseppnyi elvárás, hogy nyolc óráig nem bontanak és hétvégén nem zajongnak. Persze érthető a másik oldal, hogy határidők kötik ezeket a beruházásokat, de kérdem én, hogy akkor napközben miért támasztják a lapátot a munkások, ahelyett, hogy akkor zajonganának és nem hajnalban?

Persze ha csendháborításról van szó, elsősorban az jut eszünkbe, hogy valaki a házban őrülten dorbézol, hangosan mulatozik és üvölt a zene. Ebben már részt vettünk élvező és szenvedő félként is. Ilyenkor sokan agresszívan, bunkón leüvöltik a csendháborítók fejét, holott valószínűleg sokkal konstruktívabb lenne egy normális beszélgetés, ahol elmondod, hogy neked ez miért borzasztó. Aztán ott vannak a nénik, akik rögtön a rendőrséget hívják ki. Persze ők sem csinálnak semmit, mint figyelmeztetnek, aztán vagy megisznak egy kupicával vagy mennek tovább. 

A zajszennyezés általános probléma, sajnos vannak olyan részei is, amelyek ellen semmit nem tehetünk. Lakóövezetekben öt percenként szirénázó diplomáciai alakulatok, rendőrök, mentők, tűzoltók. A világon évente egy decibellel nő a zaj mértéke. Magyarországon több mint egymillió halláskárosult van. Ne tedd ki magadat felesleges zajártalomnak! Ha lehet, hát legyél csendben. Nem szükséges százhúsz decibelen hallgatni az egyszemélyes koncertet a fülhallgatón keresztül, koncerteken, partikon bátran használj füldugót, és ha nem muszáj, minek legyen háttérzaj, amikor csendben is lehetnél? Ha csendben vagy, hatékonyabb vagy!

Mi bajunk van?

1482

Bezzeg régen

Évekkel ezelőtt egy gangos, belvárosi, belső kertes házban laktam, ahol a szomszéd néni rengeteget mesélt arról, hogyan éltek sok-sok évvel azelőtt. A nénike akkor már nyolcvan körüli volt, és a gyerekeit is ott nevelte fel, amire irtó büszke volt. Akkoriban a belső kert nem csupán dísze volt a háznak, ahol madarakat hallgattak és kertészkedtek, hanem a házban lakók közösségi életének helyszíne volt elsősorban. A kertben bográcsban főtt hétvégente a leves vagy a pörkölt, a házban lakók mindegyike jelen volt, és minden gyerek ott szaladgált, játszott. A felnőttek esténként átmentek egymáshoz, vagy a kertben kártyáztak, miután gyerekeiket lefektették aludni. Olyan fogalmat, hogy zárt bejárati ajtó nem ismertek, mindenki bízott mindenkiben. A közösségi életük olyan biztonságot nyújtott, amit ma elképzelni sem tudnánk.

Ma bezárjuk az ajtót, nem érdekel minket a szomszéd, az biztos, hogyha főzés lenne a kertben vagy épp a lakóházban a teraszon partiznak este akkor kiakadnánk és szólnánk, lelkesebbek rögtön rendőrért rohannának. Az évek folyamán azonban valahogy észrevétlenül megtörtént az, hogy egymástól teljesen elzárva éljük az életünket, csak azokat engedjük be intimebb életterületünkbe, akikben megbízunk, és ezek általában nem a szomszédaink.



olvass tovább

Beteg az utca

3022

Utcáink járdái betegek, észrevetted? Fehér kiütések vannak rajtuk, különböző méretben, laposak, szürkésfehérek, húszforintos nagyságúak. Mik lehetnek ezek? Ezek embertársaink kulturális színvonalának megnyilvánulásai. Megmutatják, mennyire beteg a társadalmunk, és azt, hogy köpködünk. Néhány napja állok a Margit-híd HÉV megállójában, lent az alagútban. Húszas éveiket taposó vegyes trió a dohányozni tilos kiírás alatt rágyújt, az egyik lány megpróbálta kivenni a szájából a rágógumit, de elbénázta és kiesett a földre, pont a kuka mellé - valamit kuncogtak, a rágó pedig ott maradt. Majdnem felrobbantam dühömben. Nem oké, hogy a tilos a dohányzás tábla alatt füstölnek és az sem, hogy, ha valami kiesik a szájukból, arról tudomást sem vesznek. Ezt parasztságnak hívják..., és semmi köze a vidéki léthez.

...fegyverhez nyúlok, ha meghallom a kultúra szót

Sok-sok fórumon vitatkoznak azon, hogy ezek a pöttyök a járdán vajon tényleg a rágógumiknak a nyomai-e, mert olyan felfoghatatlanul sok van belőlük. Ha megfigyelitek egy-egy kajálda, bolt, bisztró előtt sokkal több a pötty, mint mondjuk egy cipőbolt előtt. Nyilván, amikor ez emberek betérnek egy olyan helyre, ahol a szájukat fogják használni, kiköpik ami abban van, és zavarhatja őket. Sokaknak szinte fizikai fájdalmat, olyan mellbevágás-szerűt generál, ha valakit szemetelni lát. Van, aki csak úgy simán köp, dob, ejt egyet és máris ott a szemét a nyomában. Pedig igazán nem lehet okunk arra, hogy ne a kukába dobjuk, amit már nem tudunk használni, mert igazán sok szemetessel vagyunk körülvéve. A HÉV megállóban is pontosan két szemetes van három méteren belül. Mi lehet az oka, hogy sokan minden gondolkodás nélkül képesek összepiszkítani mindent, annál is rosszabb módon, mint az állatok? Az állatok legalább elkaparják, még nekik is van annyi kulturájuk, hogy nem hagyják ott azt, amit kitettek magukból. Az ember hogy nem képes ideáig fejlődni?! Rengeteg kérdés, amit sok helyen törvénnyel oldanak meg. 



olvass tovább

Elfelejtettük, milyen hóval élni

3117

Gyerekkorunkban még számtalanszor esett akkora hó, hogy minden közlekedés leállt, a boltba szánkóval mentünk, mindent utca csendes volt, és a talpunk alatt csak a ropogó havat észleltük. Olyan nyugalom volt azokon a napokon még a városokban is, ami ritka. Az emberek nem morcoskodtak, nem hisztiztek, mindenki elfogadta, hogy ekkora a hó, és a lehető legjobban éltünk ezzel együtt. A hó a levegőből képződik, abból, ami kellő vízpárát tartalmaz, és lehűléskor kristályossá fagy, majd a kis részecskék hókristályokat alkotnak. Minél hidegebb van, annál inkább formálódnak a részecskék: kristályos porhó mínusz nyolc fokig keletkezik, majd az úgynevezett fagyott porhó képződik, ami már tartós hó. Nedves, régi hó a fagypont közelében, felmelegedéskor esik, akárcsak a kásás hó. Amit mi havas esőnek nevezünk, az ázott szemcsés hó, ami esőtől, azaz az olvadástól válik nedvessé. Azt a havat, ami ragyogó napsütésben még puha, de éjszakára lefagy, csonthónak nevezik a szakemberek, mert a régebbi hó fagy le többször és olvad fel.

Gyerekként mindegy volt, milyen hófajta esett, mi akkor is szánkóztunk hétvégeken, overallban, sapkában, sálban hóembereket építettünk, hiszen olyan hó esett, amiből lehetett mindenfélét kreálni. A hógolyózás sem maradt el, akár még az egyetemi időszakokban sem, sőt, hatalmas buli volt, amikor a kisvárosi kocsma előtt legalább húszan hajnalban hócsatáztunk. Akkoriban minden házról jégcsapok lógtak le, és simán a szánkban szopogattuk azokat, eszébe sem jutott senkinek, hogy az káros lehet az egészségünkre. Közben annyira megvilágította az utcákat a hó, hogy nem hiányoltuk, ha egy lámpa elromlott. Reggelente jégvirágok kerültek az ablakokra, és minden fa zúzmarás vagy havas ágakat növesztett. Szerettük és megéltük a telet, nem túlélni akartuk.



olvass tovább

Beszennyeztük

4032

Kétszáz éve, ha valaki meglátott egy folyót, nyugodtan ihatott belőle, száz éve már inni nem mindegyikből, de fürödni még szinte mindegyikben lehetett. Nagyanyáink például a Dunában tették ezt - igen, itt, Budapesten. Persze ez eléggé leegyszerűsítve vázolja a dolgokat, de jól szemlélteti, hogy a vizek állapota mekkora változáson ment keresztül az elmúlt kétszáz évben, és mekkora méreteket ölt a szennyezés napjainkban. Összeszedtünk néhánysralmas állapotú folyót, nézzétek meg a galériát, a képek magukért beszélnek!

Szennyezett folyók és tavak itt!