kórház

Az élet egy csoda

4036

Gondolkoztam rajta, hogy leírjam-e nektek a véleményemet hosszabban, mivel sokakat megosztott ez a téma. Talán mégiscsak megéri beszélni erről, és olyan tollából leírva látni ezt az egészet, aki már átélte a csodát. A születés és az anyaság csodáját. Azt az élményt, amely megfoghatatlan és elmondhatatlan. És azt, amit, aki nem élt át, meg sem érti sohasem.

Kezdeném azzal, hogy én sem egy anyatigrisnek (utálom is ezt a szót) születtem. 22 éves koromig egyáltalán nem akartam gyereket. Ezt komolyan mondom, hogy ha gyereksírást hallottam, én menekültem. Utáltam, ha étteremben bőgött egy kölyök, szinte felháborodtam, hogy hogyan merészelik már idehozni azt a bőgőmasinát, amikor más normális emberek kikapcsolódni, étkezni jönnek ide. Strandon kifejezetten azt a helyet kerestem, ahol még csak a környéken sincsen gyerek, mert nehogy már az én fülembe óbégassanak a törpék…Utáltam moziba menni gyerekfilmekre (pedig érdekeltek), mert nem bírtam azt az idegesítő röhögést, ami egy-egy vicces jelenet után ment…..Játszótér? Még cigizéskor is elkerültem, pedig ott folytak a velős vitázások az osztálytársakkal. Emlékszem, egyszer az unokatesóméknál aludtam, aki éppen akkor szült. Egy szobában kellett lennünk éjszaka is a bébivel….hát én teljesen kivoltam reggelre. Elképesztő volt. A gyerek egész éjjel üvöltött. Reggel kifakadtam, hogy valószínűsíthetően nekem sosem lesz gyerekem. Aztán, egy idő után úgy döntöttem, hogy jó, oké, lesz gyerekem, de tutira nem most. Majd. Aztán eldöntöttem, hogy csak fiút akarok, az mégsem olyan bőgős. De ez az egész váratott magára még egy keveset.

Aztán 4 évvel ezelőtt megismertem a mostani páromat. Közbejött egy két ügyes bajos dolog az egészségemmel (egy korábbi cikkben már leírtam), majdnem nem is lehetett gyerekem. Amikor kiderült, hogy lehet, hogy nem lehet gyerekem….azt hiszem, akkor változott meg minden. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mi az élet értelme. Mi viszi előre az embert? Mi az, ami maradandó? Ha választanom lehetne, mit adnék tovább az életem végén? És rájöttem, hogy úgy érezném, ha nem lenne gyerekem, hiába éltem. Persze, ha az ember akarja, akkor nem jön össze rögtön a dolog, nem sokat, de azért fél évet várnunk kellett a teherbe esésre. Ehhez is a nőgyógyászom közreműködése volt szükséges, kifejtettem neki, hogy szerintem valami gáz van velünk, mivel mi már öt hónapja minden nap csináljuk, mint a nyulak, mégsem jön össze ez a gyerek…hát jó nagyot röhögött, az biztos. Biztosított minket arról, hogy így aztán nem is fog összejönni….(ha valaki kér tanácsot, írjon…) De végülis, az ő tanácsait követve rögtön az első hónapban össze is jött. Megcsináltam a tesztet, pozitív lett. Aztán ott álltam terhesen. Szó szerint. Teljesen kész voltam. Elmentem nőgyógyászhoz, megállapította a terhességet és én azt kérdeztem: „És akkor én most mit csináljak?” Persze mondta, hogy semmit, ahogy bement, ki is fog jönni. Hát én még nem voltam terhes, úgyhogy felkészültem a legrosszabbra is. Az összes ezzel kapcsolatos kételyem előtört, mint pl.: hányinger lesz? Bálna leszek? Visszeresek lesznek a lábaim? Vizesedni fogok? Biztos, hogy akarok én gyereket? És ha belehalok a szülésbe? És ha belehal a gyerek? És ha nem fogom szeretni? És a babyblues? És egyáltalán, mi lesz most velem??!?!?!!

Aztán minden ment a maga medrében. Az anyatermészet szépen megalkotta ezt a dolgot. Veszélyeztetett terhes voltam, de végig a szülésig dolgoztam. Most már bánom, hogy nem figyeltem jobban magamra és a kicsire, mivel koraszülésem lett, a kicsi a 29. hétre született meg. Sajnos császármetszéssel szültem. Sokan ezt nem tartják szülésnek. Én is szívesebben szültem volna természetes módon. Közel állnak hozzám a természetes dolgok. Szeretem nézni a kék eget, megcsodálni a rózsákat és a meggyfán átvilágító és a meggyszemeken megcsillanó napfényt. De sajnos nem lehetett megszülnöm a kicsit, mivel nagyon kissúlyú volt, és az ő egészsége is kockán forgott. Az nem érdekelt volna, hogy velem mi lesz. A műtőben feküdtem és az idegességtől szinte remegtem. Nem éreztem semmit sem, csak hogy össze-vissza húzogatnak az asztalon, nem is értettem miért. Utólag tudtam meg, hogy császárnál a szöveteket kézzel tépik szét, mivel így jobban tudnak regenerálódni. Azért ez durva, nem? Tulajdonképpen felkoncolnak. 



olvass tovább

Használjuk kreatívan a méhlepényt!

4620

Tudjuk, hogy az állatok nagy része szülés után alaposan belakmározik a méhlepényből, s hallottuk bizonyára már azt is, hogy olykor-olykor emberek is erre adják a fejüket. Ha máshonnan nem, hát pár évvel ezelőtt szembesülhettünk a ténnyel, mikor Tom Cruise a világ nyilvánossága előtt esküdözött, ő bizony nem csak a placentát, de a köldökzsinórt is felfalja majdan. Később ugyan visszakozott, de a témát a címlapokra küldte, jó magas labdát adva ezzel minden borzadni és gusztustalanozni vágyónak.

Frissen sütve vagy kapszulában

Persze a pfújoláson kívül lehet pro és kontra vitatkozni a témáról. Elmondhatjuk például, hogy a méhlepény elfogyasztása különféle pozitív hatásokkal bír a női szervezetre - így családilag fogyasztani fölösleges. Ezek között említik magas tápanyagtartalmát, s azon anyagok sokaságát, amik segítenek a méh tisztulásában és összehúzódásában, a tejtermelés beindulásában, s emlegetik sokszor a benne található oxitocint is, ami a szülés utáni lelkiállapoton, az esetlegesen kialakuló depressziós hullámokon oldhat. Az ellenzők ilyenkor elmondják, valóban sok minden igaz a fenti állítások közül, de az állatokkal ellentétben az emberek többnyire megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot képesek magukhoz venni a szülés környékén, így értelmét veszíti a placentára mint tápanyagforrásra tekinteni.

http://l.yimg.com/a/i/us/shine/parenting/placenta1.jpg



olvass tovább

Pisi, pisi gyere ki!

4972

Étvágytalansággal kezdődött, évekig tartó küzdelemmel folytatódott. Négy éves koromban az átlagosnál gyakrabban emelkedett magasba a lázam, és több időt töltöttem ágyban, párnák közt, mint óvodában játékokkal. Később a vizelet sem akart olyan sűrűn távozni testemből, mint az várható lett volna vödörnyi teák fogyasztása után. Nézegettek, vizsgálgattak az orvosok, míg végül közölték szüleimmel a diagnózist: nefrózis szindrómában szenved a gyerek.

Diéta egy ovisnak

Folyadékcsere-zavar miatt felhalmozódott szervezetemben a folyadék. Konyhanyelven szólva: nem jött a pisi. Amit ittam, annak túlnyomó része elraktározódott a szöveteimben, így – durván fogalmazva – dagadni kezdtem. Korábbi ruháim szűkek lettek, kölyökhörcsögre hasonlítottam. Szigorú diétára ítéltek. Egyrészt nátriumszegény ételeket fogyasztottam, vagyis minimális mennyiségű sóval készülteket (előírás szerint főzés közben nem, csak a készétel tetejére hintett anyukám picit), másrészt alacsony zsírtartalmú táplálék került a tányéromra (sovány húsok, halak, kefír, joghurt stb.). Ínyencség gyanánt napi tizenkét darab apró, fehér gyógyszert szedtem, melyet édesanya porrá zúzott, és mézzel kevert össze, hogy legalább ránézésre keltse gyenge négy éves lelkemben a desszert képzetét. Sajnos a nagyobb méretű tablettával nehezebben barátkoztam össze, pedig anya mesét is szőtt hozzá „Tündérkönny” címmel. Játszópajtásaim a gonosz boszorkánnyal, három kismalaccal ismerkedtek, én pedig az önkontrollal, hogy nem szabad ennem a csokoládés nápolyiból, mert örök álomba merülhetek, mint Csipkerózsika…(valahogy így magyarázták szüleim a súlyos betegség végső stádiumát, a halált…)

Életben maradni

Amíg korombeli társaim orvososdit játszottak, addig az orvosok rajtam gyakorolták tudományukat. Gyermekklinikára kerültem. Van egy tiszta emlékem arról, hogy fehér köpenyes nénik és bácsik állnak körül, tapogatják duzzadt végtagjaimat, furcsa dolgokról beszélgetnek, és én rettenetesen fázom. (Ez a jelenet különösen akkor tudatosult bennem, amikor évekkel később az X-Akták egyik részében Scully ügynökkel történt hasonló.) Szövetmintát vettek tőlem – idegen nevén biopszia, melyet én egyszerűen „szia-műtét”-nek hívtam -, hogy okosabbak legyünk betegségem eredetét illetően. Az altató orvos azzal ringatott alfa állapotba, hogy mire magamhoz térek, ismét kedves, kórtermi ágyamban fekszem. Eközben szüleim tőlem több száz kilométerre voltak, mert dolgozniuk kellett, hogy fizethessék a hálapénzt. Anya sírt. Apa sírt. (Családi mítosz szerint édesapám úgy bőgött, mint egy gyerek.) Én próbáltam barátkozni a többi beteg lurkóval. A lánnyal, aki azt mondta, hogy tíz éves, de alig volt magasabb nálam, furcsán tartotta karjait, és rövidke ujjai voltak. Turner-szindrómával kezelték. Aztán feküdt ott egy másik kislány, aki mindig kopasz fejével viccelődött. Sokat nevettem rajta, fogalmam sem volt arról, hogy leukémiás. Ezek a dolgok jutnak eszembe, ha valaki kérdezi:”mi történt veled óvodás korodban?”

Tünetmentes

Teltek-múltak az évek, iskolás korba léptem. Társaim az osztálytermek padjait koptatták, én pedig a kórházak ágyait. Másoknak toll, ceruza, füzet dukált, nekem kémcső, injekciós tű, infúzió jutott. Persze tanultam én is szorgalmasan. Osztálytársaim indigóval másolták nekem a leckét. Félévente záróvizsgákat tettem. (Mivel ágyban fekve nem nagyon tudtam fogócskázni, ezért jobb elfoglaltság híján olvastam, írtam, és újból olvastam, írtam.)  Akadtak hónapok, amikor annyira erősnek találták szervezetemet a doktorok, hogy végre járhattam iskolába is. Sok-sok gyógyszeres kezelés, vizsgálat, kórlapköteg után tizenkét éves koromban nyilvánítottak teljesen tünetmentesnek. A kórház szóhoz azóta azt társítom:”…a második otthonom…”

Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

A boldog céges karácsony receptje

5410

Megtaláltuk a boldog céges karácsony receptjét: végy egy szimpatikus és rászoruló szervezetet, valamint egy segíteni vágyó csapatot, keverd csomómentesre és frissen tálald. Sokat gondolkoztunk, hogy idén milyen különlegességgel örvendeztethetnénk meg azokat, akik közel állnak hozzánk. A hg.hu kiadója, az Ombrello Média digitális ügynökség, tehát illik valami nagyon kreatívval előállni. Aztán egyszer csak jött az ötlet, hogy hagyjuk ezt az egészet, és foglalkozzunk azzal, ami sokkal fontosabb. Szerezzünk örömet azoknak, akiknek kevés jut mostanában ebből. Így találtunk rá a Szent László Kórház gyermekhematológiai osztályára, ahol azok a gyerekek töltenek el hosszú heteket, sőt hónapokat, akik transzplantációra várnak vagy éppen már túl vannak rajta. Felkerestük hát őket, hogy megtudjuk, mire van szükségük. Kiderült: már régóta kellenének függönyök a szobákba, de még nem volt pénz újakra. Az osztályon négy szoba van, mindegyikben csak egy ágy, mellettük egy-egy pótágy, hogy a szülők ott tudjanak éjszakázni, jól jönne néhány olvasólámpa is. A pénznek tehát már megvan a helye.

Adományt gyűjteni karácsony környékén nem is olyan nehéz. Alig pár nap alatt több mint 240 ezer forintot adtunk össze a huszon-egynéhány fős cégnél. Adtak a gyártásról, ők azok, akik többek között a hg.hu oldalát is fejlesztik, csinosítgatják. A cég vezető fejlesztője, Fekete Feri napokig tartott minket ámulatban igen nagylelkű adományával: 50 ezer forintot dobott be a közösbe. Aztán ott vannak húgaink a cotcot-nál, akik nem csak erkölcsi támogatásukról biztosítottak, de szép összeget dobtak a perselybe. Nem tétlenkedett az Ombrello Média legújabb gyermeke, a 4szoba sem, és a cég központi vezérlőjéből, az ügyfélkapcsolatról is jött az adomány. Az egész évben súlyos üzleti dolgok körül pörgő értékesítő csapat vezetője idén a gyöngybaglyok megmentésén túl ezt az ügyet is szívén viselte, katonás rendben adakozott. És persze ne feledkezzünk meg a legnagyobb összeg felajánlóiról sem, a cég kétszemélyes vezetőségéről, Dásáról és a másodállásban teniszblogot vezető Attiláról.

Ilyen volt, ilyen lett!



olvass tovább