kánikula

Nedvesedünk

4245

Hőség van, izzadunk, ragadunk, csúszunk, bűzlünk, és a városban ezt jól egymásra is dörzsöljük. Pfúj. A kánikula jó, mert erről szól a nyár, de az élet sajnos nem áll meg, és ahelyett, hogy mindenki valami parton vagy hegyoldalon hűsölne, csinálhatjuk ugyanazt a robotot, mint mindig. Közlekedünk, dolgozunk, jövünk-megyünk, és közben nedvesedünk. Az, hogy időnként szalonképes állapotba hozd magad, nem is olyan egyszerű, de azért vannak megoldások.

A legkézenfekvőbb a zuhany, de ez ugye nem mindig elérhető. Mázlista, akinek a munkahelyén van tusolási lehetőség, és egy negyven fokban való tekerés vagy buszon összecuppanás után fel tud frissülni. Tapasztalatok azt mutatják azonban, ha van is, akkor sem feltétlenül használják az emberek. Pedig mini kiszerelésű tusfürdő és mini törölköző is könnyen beszerezhető, s az asztalfiókban, táskában is simán elférnek. Ezekkel az eszközökkel persze egy cicamosdás is könnyen megoldható a mellékhelyiségben.

Ha ez nem szimpi, akkor ott van mindenki legjobb barátja, a taknyosnyálas, azaz a nedves törlőkendő. Ebből nálam mindig van az intim fajtából, de simát is bárhol vehetünk. Ha kiül rád az a tapadós nedvesség, egy ilyen kendőcske sokat segíthet, gyorsan áttörlöd magad vele itt-ott, és megszűnik a tapadás, a ragadás és még illatos is leszel. Dezodort lehet utána nyomni hónaljra, ha ott is megtörölgetted magad. A dm-ben akadtam rá egy szerintem pont ere az időjárásra kitalált termékre, ami ugyanilyen nedves törlőkendő, de dezodorral van átitatva, így kettő az egyben termékként funkcionál. Kipróbáltam, bevált. egyesével csomagolt, Balea márkájú és deo tuch a neve vagy valami hasonló.

Aki nagyon izzadós, annak sokat segíthet a sima hintőpor, én erre Ázsiában szoktam rá, ahol - bár nem az a típus vagyok, akiről folyik a víz, - a negyven fok és a nyolcvan százalékos páratartalom megtette a hatását, és egy merő paca voltam egész nap. Reggelente és sokszor nap közben is egy picike hintőporos dobozból szórtam magamra, kiváltképp a melleim alá és a hasamra, mert a mellektől indul mindig az az alattomos kis csepp, ami végigfolyik a testeden. A hintőpor ezen segít, és a ragacsos érzést is megakadályozza egy időre. Értelemszerűen fekete ruhához nem annyira szerencsés.

Segíthetnek a frissítő test- és arcpermetek is, amik sokszor ilyen-olyan forrásvizet tartalmaznak a szöveg szerint, de szerintem teljesen fölöseges tonnányi pénzeket kiadni erre. Mint ahogy arra a találmányra is, ami flakonba zárt zuhanyként hirdeti magát. Ez a Rocket Shower. A borsos összegért megvásárolható szettben van spray, amit izzadt testedre fújsz, majd némi hatóidő után a mellékelt kendővel letörölsz. Csomó olyan cuccot tartalmaz, amik segítenek a felfrissülésben - borsmenta, grapefruit, alkohol, baktériumölő, dezodoráló anyag -, de tíz dollárra jön ki egy ilyen instant zuhany, ami még akkor sem éri meg, ha működik. Pedig úgy tudjuk, működik.

Öltözz így, augusztus 28-án!

4565

Kánikula, kánikula és kánikula. A mai várható csúcshőmérséklet az ország egész területén harminc fok fölötti lesz, Budapesten harminchárom-harmincnégy fok várható. Csapadék csak a déli területeken várható, bár ezért nem tudjuk sajnálni az ott élőket, hiszen ők azok a szerencsések, akik számíthatnak némi frissítő záporra. Öltözéked a kánikulához mérten válogasd össze, minél könnyebb anyagból készült a ruha, annál jobb. Ja és persze flipflop papucs, vagy szandál, a mai kötelező lábbeli.

Hűtsd le magad!

6309

Amikor 30 fok fölé kúszik az a bizonyos higanyszál, erősen elkezd foglalkoztatni a kivándorlás gondolata. Vonzódni kezdek az észak-európai országokhoz, Kanadához, valamint Szibéria is pozitív színben kezd feltűnni előttem. Pingvin lehettem előző életemben vagy eszkimó, és szervezetem az újjászületés alkalmával valahogy nem állt át az üvegházhatással megfejelt kontinentális klímára.

Kegyetlen kánikula

Röghöz kötött voltom eddig még erősebbnek bizonyult, mint a kánikula, így nem lettem kanadai, finn vagy orosz állampolgár, sőt a Jeges-tenger szabad strandjain (már ha vannak ott olyanok) sem vagyok törzsvendég, de amint megérzem a hőség zavarát, azonnal szükségállapotot hirdetek és berendezkedem a túlélésre. A lehető legadaptívabb túlélési stratégiákhoz való hozzájutás érdekében évről évre bővítem biológiai, gasztronómiai és meteorológiai ismereteimet a tárgyban. Idén még nyelvtörténetileg is szélesedett a szellemi horizontom, ugyanis hűsítő receptek utáni vad hajszám közepette megtudtam, hogy a kánikula szó először 1575-ben fordult elő nyelvünkben, méghozzá Heltai Gáspár krónikájában, a következő szövegkörnyezetben: „Caniculában, mellyet hew hólnapnac nevezünc.” 

Maga a szó egyébként a latin canicula szó átvétele, melynek jelentése kiskutya. Az elsőre furcsának tűnő eredet magyarázata igen egyszerű: a Nagy Kutya csillagképre utal az elnevezés, ugyanis ennek feltűnésével hozták összefüggésbe eleink a forró napok beköszöntét. Más népek is osztoznak ebben az elképzelésben, ugyanis a francia, olasz, szlovák és orosz nyelvben is hasonlóképpen fejezik ki. Ennél is izgalmasabb az angol és német megnevezés, ugyanis ezekben a nyelvekben a latin dies caniculares, vagyis kánikulai napok tükörfordításaként szerepel a fogalom, úgy mint dog days, illetve Hundstage. Persze, a magyarban is van ennek nyoma, hiszen napjában sokszor sóhajtunk fel mostanság (én legalábbis mindenképpen), hogy „kutya meleg van”.

Jeges felest ne!

Most, hogy már pontosan tudjuk, miről beszélünk, rátérhetünk a gasztronómiai vonatkozásokra is, amik sok szempontból hasznosabbak, mint az etimologizálás. Tekintve, hogy forró napokon szervezetünk energiaszükséglete 15%-kal csökken, a folyadékbevitel viszont 3-4 liter is lehet, élelmezés tárgykörben célszerű folyékony halmazállapotú produktumokban gondolkodni.



olvass tovább

Öt klip kánikulához

8046

Nem gondoltuk, hogy ekkora fába vágjuk a fejszénket, amikor úgy döntöttünk, hogy összeválogatunk pár - hangsúlyozzuk, pár! - a nyárról szóló, vagy legalábbis nyáron játszódó és ezzel együtt is minőségi videoklipet. Terápiának szántuk, hogy emlékeztessük a negyven fokban fonnyadozókat, hogy azért tartogat kellemes dolgokat is ez a klíma. Annyiban nehezítettük a saját dolgunkat, hogy kizárólag magyar zenékre vadásztunk. Egy-két óra keresgélés után azonban már azzal is beértük volna, ha legalább sikerül pár nem túl ciki videót összegyűjteni. A magyar klipfelelősöknek ugyanis a szokásos kliséken kívül nem sok minden jut eszébe a nyárról. Lehet persze, hogy ez így van rendjén, mindenesetre örültünk már annak is, ha ezeket a kliséket stílusosan és látványosan gyűjtik össze. Szerencsére ilyen videók azért akadtak. Fogyasszátok őket egészséggel és kitartás!

Animal Cannibals - Budapest nyáron

Alapmű, minden bárgyúsága ellenére. Lendületes és nagyszerűen néz ki. Külön érdekesség, hogy ez az egyik (?) első profi fényképezőgéppel forgatott videoklip, ezzel a húzással pedig egy csomó költséget és macerát megspórolt a Studio-X csapata. A videoforradalomért felelős Canon-géppel kapcsolatban sokan azóta is referenciaként emlegetik. Nekünk persze főleg azért érdekes, mert egészen használható útikönyvként is működik arra vonatkozólag, hogy hogyan lehet túlélni ezt az egészet a fővárosban - ingyen.

William Naraine - If I Could Fall

A zene nem, de a klip magyar. Annyi baj legyen. Az indiai-olasz származású angol zenész-étteremvezető-ruhaboltos slágere ugyan felejthető (hát még a house-remix, a klipet természetesen ehhez készítették), a klip jól elkapja a kora nyári életérzést. A tragikus keretes szerkezettel most ne foglalkozzunk, bár tény, hogy ettől lesz története az egésznek.

Kelemen Kabátban - Nyári dallam

Egyelőre nem tudni, egyszeri próbálkozás, vagy lesz ebből komolyan projekt, de az biztos, hogy a Facebook-színtér instant slágere lett a vicczenekar direkt rossz dalából. A kilencvenes évek legsúlyosabb pillanatait sikerrel idézi fel - bár az autotune használata miatt egy kicsit kilóg a lóláb -, a szövegnek semmi értelme, a ruhák autentikusak, a névadó szőrmekabát külön kategória, szóval remek munka. Szinte már egy kicsit túl profi is a videó.

Superhero - Az utolsó boldog nyár

Pár nagyon vagány zenészgyerek kisbuszban lemegy vidékre, zajlik az élet a raktérben, aztán négy nagyon szexi lány elkezdi lemosni a gépjárművet, majd ezzel a lendülettel el is rabolják, de a végén minden jóra fordul. Látványosnak látványos, ám ha kénytelenek vagytok hang nélkül végignézni, ne bánkódjatok.

Quimby - Autó egy szerpentinen

Régi amerikai méretű és formájú autó, bohém zenészek és a középosztály örök célpontja: Horvátország. Belefér némi Tarantino-utalás is (csomagtartó-motívum) és persze egy kis naplemente. Különösebb története nincs, maga a dal ráadásul a Quimby már elzoránosodott időszakában született, de azért mindenképpen itt a helye.

Nyári tízparancsolat - így védd a hajad!

8814

Mindannyian azt szeretnénk, ha nyáron - és persze nyaralás közben még inkább - ragyogó, erős és egészséges lenne a hajunk. Ha viszont nem figyelünk oda, csúnyán megsérülhet a hajkoronánk, és az egész őszt azzal tölthetjük, hogy a károsodott tincseket próbáljuk helyrehozni.



olvass tovább