iszlám

A világot megérteni nem lehet

4847

A külpolitikai hírek értelmezése az átlagembernek sokszor egyáltalán nem olyan könnyű, és ennek legalább két fontos oka van. Ha csak egykori iskolai tanulmányainkra és a lakossági híradók szerkesztett anyagaira hagyatkozunk, nem csak a hírek valódi tartalma marad rejtve előttünk, hanem valójában az egész világ. A külpolitika, azaz helyesebben az országunkon kívül eső történések összessége elég halványan képviselteti magát az esti félhetesekben, ráadásul nem is valami alaposan. Hogyan érthetnénk meg például az arab világban dúló feszültségeket, ha azzal sem vagyunk tisztában, mi a különbség a siíták és a szunniták között. Persze utánanézhetne mindenki, hisz az alapvető fogalmak, történelmi és vallási ismeretek nélkül az egész Közel-Kelet érthetetlen, de a fáradságot erre valójában igen kevesen veszik, így a hírek leginkább olyanoknál találnak értő fülekre, akik amúgyis tájékozódnak a térség ügyeit illetően.

A tájékozódás azonban még így is csak féligazságokat adhat, elemzéseket, hipotéziseket, tényeken alapuló véleményeket szülhet, ám a kép akkor válhat teljessé, ha fogjuk magunkat, és ellátogatunk az adott országba, térségbe. Nyilvánvalóan nem a polgárháború sújtotta afrikai országokban a legszerencsésebb eltöltenünk a nyári vakációt, de sajnálatos módon nem is ezek a hírek osztják meg a világ közvéleményét. Afrika sorsa a kezdetektől fogva hidegen hagyta a fehér embert, és ez ma is így van. Egészen más a helyzet azonban a Közel-Kelettel kapcsolatban, a folyton forrongó, valódi békét sajnos nem ismerő országok esetében. Persze kevesen vannak, akik az arab világ megismerésének során nem Egyiptomot vagy Jordániát, hanem Szíriát, Libanont vagy éppeb Afganisztánt kívánják látni, hisz az veszélyes. Még kevesebben vannak, akik Iránra kíváncsiak, s arra, na akkor milyen is a hétköznapi ember ábrázata, valóban Amerika és Izrael gyűlőlő, atomra szomjazó emberek lakják az országot? S mi a helyzet Izraellel? Ellátogatunk-e Tel Aviv tengerpartjain és Jeruzsálem nevezetességein túl az elmúlt évtizedek fő problémáját kiváltó térségbe is, a rettegett palesztinok közé, hogy lássuk a saját szemünkkel azokat a szemeket vagy biztos távolságból figyeljük a történéseket?



olvass tovább

Adj király katonát!

5449

Félünk. Félünk még akkor is, ha nem történt meg a baj, mert megtörténhetett volna. Félünk, és közben belemegyünk egy olyan játékba, aminek csak szabályait ismerjük, végső célja azonban nem biztos, hogy kellőképpen világos. December végén egy nigériai férfi sikertelen robbantási kísérletet hajtott végre egy Detroitba tartó repülőgépen - az akciót elszúrta, az utasok semlegesítették. Mint később kiderült, egy olyan nigériai férfiról beszélünk, aki rajta volt az amerikaiak terroristagyanús listáján, akinek saját apja konkrétan figyelmeztette őket, hogy valami bibi van a gyerekkel, tessék odafigyelni. Ez a két információ azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy Umar Farouk Abdul Mutallabb fennakadjon a szuperbiztonságos szűrőhálón. Alaposan elszúrták, ám Obama majd kiosztja a dádákat, mint ahogy a minap már ki is nyilatkoztatta: "Ez elfogadhatatlan, ezt nem tolerálom." Orrára koppint szépen a titkosszolgálatoknak, amik ugyan birtokában voltak a szükséges információknak, mégsem sikerült nekik "összekötni a szálakat".

Ám közben ez az egész hercehurca remek apropót biztosított annak, hogy minden eddiginél szigorúbb biztonsági rendelkezéseket vezessenek be a repülőtereken, s hogy felállítsák - vagy inkább megerősítsék - azon országok listáját, ahonnan nem túl szerencsés megérkezni az Egyesült Államok területére. Ennek értelmében az alábbi országokból érkezők különleges vizsgálatokon eshetnek át, azaz automatikusan potenciális veszélyforrásnak számít mindenki, aki történetesen Kubába, Szíriába, Iránba, Irakba, Libanonba, Líbiába, Jemenbe, Afganisztánba, Pakisztánba, Nigériába, Szudánba vagy Szaúd-Arábiába született.



olvass tovább

Nulladik emelet

6651

„Mintha a nácik kitennék a jelüket a washingtoni Holokauszt Múzeum mellé” – nagyjából így foglalhatóak össze az évforduló kapcsán újból ránkzúduló ellenérvek a „Ground Zero mecsettel” szemben. Az alapvetően a demokrata és republikánus szavazók közt dúló retorikai, de habzó szájú háborúban az a groteszk, hogy az említett épület nem a Ground Zerón, azaz a leomlott WTC-tornyok helyén épülne, nem mecsetről van szó, és még egy tégla sem került a helyére – a többi stimmel. De mi ez az egész?

olvass tovább

Tilos a burka

8089

Az elmúlt idők nagy visszhangot kiváltó rendelkezése volt Európában, hogy két állam is betiltotta a tradicionális muzulmán női viseletet, a burkát. A szankcionálás meglehetősen ellentmondásos és amibivalens. Van, aki a nők felszabadításának jelképét látja benne, mások éppen a méltóság csorbítását, többen az iszlámmal szembeni kollektív fellépés eszközét vélik felfedezni a törvényben. Kinek van igaza? A tisztánlátás érdekében megkerestük Rosta Gergely vallásszociológust, a németországi münsteri egyetem vallásszociológia tanszékének docensét, aki válaszolt a kérdéseinkre.

A burka, ill. a nikáb viselésének törvényi szabályozását Olaszország a 70-es években korlátozta, idén tavasszal Franciaország, majd pár héttel ezelőtt Belgium is betiltotta az a hagyományosan muzulmán női viseletnek számító öltözéket. Milyen megfontolások állnak a döntés mögött és miért éppen 2011-ben fogadta el két európai állam is a burkatörvényt?

Nem csak az említett nyugat-európai országok korlátozzák a burka viselését, bár általános tiltással tényleg csak itt találkozni. Spanyország egyes városai, pl. Barcelona vagy Lérida betiltották a burka viselését közintézményekben; Németország Hessen tartományában tilos a burka viselése a közigazgatásban ügyfelekkel érintkező dolgozók számára; Svájc egyik városában azonosíthatósági okokból nem fogadják az adó- és a bevándorlási hivatalokban a burkában megjelenő nőket. Ezen felül több ország (Hollandia, Nagy-Britannia, Ausztria) is törvényhozási szinten foglalkozott a burka viselését tiltó beadványokkal, de – egyelőre – a javaslatok nem kapták meg a szükséges támogatást. A burka betiltása mögött általában két fő indok áll. Az egyik éppen a nők jogainak védelme. A jogvédők egy része számára a burka a nők elnyomásának a szimbóluma a muzulmán világban, s szerintük a felvilágosult Európában ennek nincs helye. Kellő muníciót adott ennek az érvelésnek, s talán részben magyarázza a viták és tiltások megszaporodását is, hogy az afganisztáni talibánok az általuk uralt területeken – egyéb nőellenes intézkedések mellett – kötelezővé tették a burkát a nők számára. A másik fő érv a személy azonosíthatóságához fűződik. Ezt főleg a burkának a közintézményekben, a hatóságokkal szembeni viselésének tiltása mellett szokás felhozni. Emellett több „kisebb” érv is fel szokott merülni, így pl. a burka viselésének bizonyos hátrányos egészségügyi hatásai is lehetnek, vagy nehezíti a testnevelésórán történő részvételt. Nehéz kérdés, hogy a viseletet miért épp most tiltották be több országban. Bizonyos, hogy ez egy hosszabb folyamat eredménye, amelyben konkrét eseményeknek, így szeptember 11-ének, a 2004-es spanyolországi vonatrobbantásoknak vagy Hollandiában Theo van Gogh filmrendező brutális meggyilkolásának ugyanúgy szerepe van, mint általában a muzulmán kultúrájú kisebbség integrációs nehézségeinek a mindennapokban.



olvass tovább

Kilencven korbácsütés egy filmszerepért

8333

A kőkemény iszlám kontroll ellenére az iráni filmművészet él és virul, jópár  olyan alkotás kerül (szivárog) ki az országból, amely aztán végigtarolja a fesztiválokat. Hasonló bánásmódra számíthat az iráni-ausztrál koprodukcióban készült My Tehran for Sale ("Teheránom eladó") című film is, amely témája ellenére nem holmi köldöknézős, háromórás mozi, hanem fiatalos, lendületes. Egy színésznőről szól, akinek társulatát betiltja a kormány, ezért kénytelen az undergroundba menekülni. Ha már itt van, általa megismerjük Irán szabadelvű fiataljait, akik kénytelenek kettős életet élni, hogy megússzák a család, a társadalom és a kormány kíméletlen szigorát, és akikből sokkal több van, mint amennyiről a vezetés tudni szeretne. A felszínen hagyománytisztelő, csöndes fiatalok, éjszakánként hedonista partiarcok - persze a legnagyobb titokban. A film végső soron az arab világ válságáról szól, arról, ami a vallásos szigor és a kétes kimenetelű forradalmak alatt van: a helyi fiatalok már egy egész más Iránt képzelnek el maguknak, mint amit szüleik szántak nekik.

Az szinte természetes volt, hogy a My Tehran for Sale-t azonnal betiltották (ahogy az is, hogy illegális úton terjedni kezdett). Az sem meglepő, hogy a konzervatív döntéshozók fröcsögő nyállal keltek ki a kulturmocsok ellen. Az már gyanús volt, hogy a főszereplőt, Marzieh Vafamehrt a nyáron letartóztatták (csak őt, a férfiakat békén hagyták), az pedig, hogy a napokban a szerep miatt kilencven korbácsütésre és egy év letöltendő börtönre ítélték, már a nemzetközi közvéleményt is kiakasztotta.