illem

Továbbajándékozni ciki?

2847

Elkerülhetetlen, hogy olyan ajándékok is landoljanak nálunk, amik nem igazán vannak ínyünkre, ilyenkor nem csak az a kérdés, hogy ezekhez illik-e jó pofát vágni vagy rögtön jelezni kell, ez most nem annyira talált be, hanem az is, hogy mi legyen ezek további sorsa. Ez utóbbi esetben három út áll nyitva: az egyik, hogy tiszteletben tartva az ajándékozó szándékát örömöt színlelve - vagy tényleg azt érezve - eltesszük azt, legfeljebb nem használjuk soha. Másik lehetséges út, hogy az ajándékozóval megbeszélve kifogásainkat - nem jó a méret, nem tetszik a színe, van már ilyen, sosem használnám, stb - elkocogunk a boltba, és visszacseréljük azt. És a harmadik lehetőség a továbbajándékozás, ami a legtöbb ellentétet és ellenérzést hozhatja felszínre.

Egyszer szerencsétlenül megesett velem, hogy valakinek ajándékba vittem valamit külföldre, majd hazatértemkor rám bíztak egy csomó csomagot, hogy legyek olyan kedves, és vigyem el őket egy-két itthoni szerettüknek. A csomagocskák között pedig ott lapult egy, ami félreismerhetetlen zörgésével és csilingelésével elárulta magát - ő volt az a meglepetés, amit alig pár nappal azelőtt még én vittem nekik örömmel. Fogták, és átcsomagolták, majd a kezembe nyomták, hogy szállítmányozzam el a megadott címre. Na, ez valóban ízléstelen volt, és annyira bántó, hogy még ma is emlékszem rá, pedig jó pár évvel ezelőtt történt. Ezt tehát semmiképp ne játsszuk meg!



olvass tovább

Na, ezt ne!

3440

 Kislány korunktól kezdve ránk nehezedik a nőiességhez kötött szabályok sokasága: üljél egyenesen, legyen rendezett a hajad, ne legyen piszkos a körmöd, vagy lyukas a harisnyád... A szabályok csak szaporodnak, mi meg jobb híján sorjában mindent elfogadunk és megtanulunk szépen, nőiesen viselkedni. Vannak viszont olyan szabályok, amiket csak később kell betartanunk és amikre felnőtt nők lévén, nem tanít senki, de köszönet a női intuíciónak, a legtöbb esetben tudjuk, hogy mit engedhetünk meg magunknak. Hogy még véletlenül se hozd kellemetlen helyzetbe magad, összegyűjtöttük, hogy melyik tevékenységeket ajánlott mellőzni a nyilvános helyeken.

Full sminkelés

Most komolyan, miért vannak olyan nők, akik azt hiszik, hogy metrón szabad púderezni vagy rúzsozni? Az oké, hogy egy gyors csekkolás után megigazítod a sminked, de az mégiscsak sok, ha a komplett procedúrát mások előtt végzed. Az időhiány nem jó kifogás, ha kell akkor kelj korábban és a fürdőszobád meghitt fényeiben szépítkezz. A sminkelés nem mellékesen egy intim dolog, a nőiesség misztikumáról nem is beszélve.

Bugyi igazítás

A gagyi tinivígjátékok lúzer főhősnőinek egyik emblematikus szokása, hogy közösségben igazgatják a beficcenő fehérneműt. Hát ez nem véletlen. Ha intim tájaidat zavarja az alsónemű húzódj be valahova és ott intézd el, de jobb ha rögtön olyan bugyit választasz, ami nem okoz efféle problémát.

Nyitott lábban ülni, méghozzá szoknyában

Nem, nem, nem és nem! Hiába vagy tiptop a szoknyádban, ha nem tudsz benne viselkedni. A szétterpeszkedéssel könnyen trampli benyomását keltheted, a nőtársak háborognak, aki pasik meg valószínűleg tőled távolodva próbálják belőni a kukucskálás legjobb szögét. A terpeszedést korlátozzuk más tevékenységekre!

Hasvillantás

A kilógó hasak ideje végleg lejárt, még akkor is ha kőkemény hasfalad van, amit bűn nem megmutatni. Ha keményen dolgoztál az alakodon, hidd el, hogy a strandon vagy az edzőteremben is begyűjtheted a dicsérő pillantásokat. Hogy a csábítás eszköze? Igen, egy "véletlenül" megvillantott poci valóban az, de egy komplett egy has? Dehogy

Rezgek, felveszem!

A nyilvános mosdók és a próbafülkék a nők mentsvárai: a mosdóba el lehet vonulni, a próbafülkében jobb esetben nyugodtan vizslathatjuk magunkat legújabb szerzeményünkben (kivéve ha gusztustalan hideg fényben látjuk magunkat, amit be kellene tiltani). Akármennyire is otthon érzed magad ezekben a helyiségekben, a magánéleti problémáid megoldását szolgáló telefonhívásokat ne ezekben zavard le. A nyilvános vécében te leszel a picsogó lány, aki odabenn bőg, a próbafülkében pedig mennyivel könnyebb úgy kihámozni magad a farmerből, hogy nem tapad a füldere a mobilod.



olvass tovább

Nem hívtál vissza

5338

Az emberi viselkedés, az illem egykori szabályait tulajdonképpen dobhatjuk a kukába, hisz oly sok elemét már kutya sem ismeri. Hiába vagy jól nevelt, ha alkalmi randipartnerednek lövése sincs róla, hogy mikor kell előre mennie és mikor kell előre engednie, ha a pincér előzékenyen tőled kérdezi a rendelésed, miközben elvileg egy nő nem társaloghat a személyzettel. Persze fordítva is áll, hiába gáláns egy lovag, ha a lány nem érti, miért tereli mindig a jobbjára a fiú, ha nem tudja fogadni a bókot, ha magára rángatja a kabátot, és évődik a pincérrel. Folytathatnánk, de minek. Szép volt, jó volt, elmúlt, és egyébként is millió új helyzet illemszabályait kéne kialakítanunk, amikre az úri viselkedést okító kisasszonyok még álmukban sem gondoltak.

Vesszőparipám a mobiltelefon-használat látszólag kulturálatlan és szabályozatlan volta, így időről-időre elgondolkozom, hogyan is lehetne ezt a sokszor irritáló eszközt gördülékenyen belesimítani közösségi életünkbe. A rendszertelen, személyes hozzáálláson alapuló mobilozás azonban úgy tűnik mégiscsak valami rendszert mutat, hisz a különböző népek, különböző társadalmak saját, eltérő habitusukból és beállítottságukból fakadóan különféleképpen kezelik és alakítják a nyilvános telefonálás szabályait. Ennek értelmében például hiába zavar engem a moziban, ha a nézőközönség nyolcvan százaléka csak a lenémítás funkciót és nem a kikapcsolást választja, s hiába bosszantom magam a film közben felvillanó kijelzőkön és megválaszolt üzeneteken, hisz a nyolcvan százalék hozzáállása lesz a döntő a magyar mobilozók a moziban témában.



olvass tovább

Minek tegezzelek?

6717

„Szia, kértél már?” Nem kértem, de most kérek. „SMART-kártyája van esetleg?” Kinek, ja, hogy nekem? Nincs. „Oké, itt lesz fogyasztva?” Nem, inkább zacskóba legyen belecsomagolva, hogy aztán haza legyen vive és otthon legyen elfogyasztva. A három idézőjeles mondat egy percen belül hagyta el ugyanazon gyorséttermi pultos száját – mindhárom mondatnak én voltam a címzettje. Nem hibáztattam, tudom én, mekkora a káosz megszólítás és tegezés-magázás terén, én meg, ha csak a szememet nézzük, lehetek húszéves is, ha meg a szakállamat, harminchat. (A megoldás a kettő számtani átlaga, de ez most mindegy.) Legfeljebb a cégre voltam kissé morcos, hogy ha már nyolcszázezer éttermet működtetnek franchise rendszerben Magyarországon, nem ártana kitalálni a központi irányelvet ez ügyben, már csak azért is, mert az erre vonatkozó szabályrendszer a köznyelvben végképp kezd felbomlani, ami persze nem biztos, hogy akkora baj.

olvass tovább