ideaál

Idealista vagyok

4782

Jelen állás szerint menthetetlenül idealista vagyok. Hajlamos vagyok arra, hogy mindenkiről a legjobbat feltételezzem. Ha bármi rosszat tesznek nekem, minden esetben onnan kezdem el megvizsgálni, hogy mi lehetett az ellenem fellépő személyes sérelme, vagy mi indukálhatta benne azt a rosszat, amit tett, és máris megértő igyekszem lenni. Amennyiben nem találok semmit, ami arra késztette a másikat, hogy ártson nekem, akkor pedig azzal próbálom legyőzni haragos érzelmeimet, hogy kitalálok valamit, amit megtanulhatok az esetből. Ez így remekül hangzik nem? Csakhogy ez már kezd odáig fajulni, hogy pipogya naivitásomat gyerekjáték kihasználni, legalábbis sokak számára így tűnhet.

Idealizmusom okai egyszerűek: először is hiszek abban, hogy az emberek alapjában véve jók, legalábbis javíthatóak, másodsorban pedig szeretnék egy harmonikus világot teremteni magam köré, hogy élet problémamentes legyen. Ez persze lehetetlen, nyilván sokatok tisztában van ezzel, és úgy is él, hogy ezt szem előtt tartja. Engem viszont kifejezetten kiábrándulttá tesz, ha reálisabban kell szemlélnem a világot, hajlamos vagyok inkább rózsaszínre festeni, így legalább élvezem. Persze ez közel sem jelenti azt, hogy gyakorlatiatlan vagyok és ábrándozó, az viszont tény, hogy hajlamos vagyok arra, hogy a realitáshoz köthető gyakorlati dolgokat legtöbbször figyelmen kívül hagyjam. A világot igyekszem úgy szemlélni, mint egy olyan tükröt, aminek van hátoldala is. Sokak szerint ez nem mindig jön össze.

Mélyebb értelemben ez a fajta idealizmus, amely bennem is megtapasztalható, azt a hitet tükrözi, miszerint a materialista világon túl is van lényegi dolog, amelyet semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni. Olyan eszmerendszerben hiszek, amelyet nem lehet közvetlenül megtapasztalni. Hiszek az igazságban, a gondviselésben abban, hogy jobbá lehet tenni a világot és a velünk kapcsolatba kerülő embereket. Tényleg képtelen elvek és ideálok ezek? 



olvass tovább