időjárás

Aigner Szilárd helyett

1984

A tévés időjárásjelentéssel úgy vagyok,, hogy egészen furcsa módon immunis rá az agyam. Várom, ott gubbasztok a képernyő előtt, hogy másnap reggel tudjam, mit vegyek föl, belép a képbe időjárás Judit vagy időjárás Noémi vagy időjárás Szilárd, és onnantól filmszakadás. Egyszerűen elkalandozik az agyam, és olyankor eszmélek, mikor a végeszignál felcsendül. Halvány fogalmam sincs arról, mi hangzott el a megelőző két percben. Részben ezért, részben pedig azért, mert kéthetente egyszer ha tévét látok, muszáj volt felvérteznem magam különböző internetes időjárásjelentő oldalakkal, s az idők során kiszűrni azokat, amiknek tényleg hiszek. Most egyben teszteljük is őket, megnézzük, mennyire sikeresek. Ma kedd van, ez az anyag csütörtökön kerül ki, nézzük, mit hazudnak aznapra!

met.hu

Ezt használtam eleinte, úgy látom mindenki ezzel kezdi a netes keresgélést, legalábbis azt, ami a hírportálok időjárás rovatán túl van. Semmi extra, igazából van rajta minden, hőtérkép, frontoval térkép, napkelte, holdkelte, UV erősség, veszély előrejelzések, külföld, belföld, de valahogy mégsem szeretjük. Kicsit nehézkes és túl sokat kell kattintani ahhoz, hogy minden infót megkapjunk belőle. Csütörtökre változékony időt mond 18 km/h-ás széllel, 28 fokkal.

koponyeg.hu

Ezt szeretem, a nyitó oldalon megvan minden szükséges információ lényegretörően. A grafikonon fájdalmasan látszanak a közelgő frontok és hogy másnap épp hány tonna eső fog esni, ha... Szeretem a beválási esélyt is és a szöveges előrejelzést, ám hiányossága, hogy nem lehet városokat választani, csak régiókat. Nemrégiben meg iszonyúan felhúztak, nem vettem észre, hogy napokig Peking időjárását néztem, mert új funkciójukat promotálták éppen azzal, hogy ez került a nyitóoldalra. De legalább egy ideig optimista voltam, és nem hittem a pénteken érkezett hidegfrontban. Csütörtökre 25-26 fokot jósolnak, többnyire napos, szélmentes időt.

idokep.hu

Azoknak ajánljuk, akik látni is szeretik, mi történik majd. Van felhőtérkép, hpőtérkép, széltérkép, légnyomástérkép, napfénytérkép, légszennyezettségi térkép, még balatoni hullámtérkép is, és viharelőrejelzésben, zivatarkövetésben verhetetlenek. Gyakorlatilag egy egész magazint találunk itt orvosmeteorológiával, aktuális hírekkel, például a Sziget időjárását is külön figyelték. Első látogatáskor kicsit nehézkes megtalálni az előrejelzést, ami nem is annyira szerteágazó mint máshol, de a többi funkció, a viharvadász.hu miatt ezt még benyeljük. Augusztus 20-ra egyébként előrejelzési versenyt hirdettek. Csütörökre 31 fok maximumot, időnkénti felhősödést, meleg, száraz időt mondanak.

accuweather.com

Ez nem magyar oldal, de szeretjük, mert óráról órára bontásban adja az előrejelzést, és bár nem túl régóta figyeljük, beválási esélye elég jó. Persze itt Budapest - vagy a választott város - egy aloldal, így egyéb funkciók és érdekességek nincsenek. Csütörtökre napot, 29 fokot és 11 km/h-ás szelet mondanak.

Mi van rajtad?

2018

Hosszúra nyúlnak az árnyékok, nem tudjuk nem észrevenni, hogy ezek már őszi fények. A fejünk is fáj, megint jön valami nyomorult front, és hiába a napsütés, ez a meleg már nem az a meleg. Bedöngethet még ugyan a vénasszonyok nyara, de menthetetlenül kardigános időknek nézünk elébe. 

Ezek azok az első napok, amikor famert húzunk az atléta alá, pulcsi is van nálunk, s ha fúj a szél, a tangapapucsban didereg már a lábunk. Érdekes ilyenkor szemlélni, hogy ki-ki vérmérséklete szerint öltözködik, azaz ha hermetikusan lezárt, testmeleg búra alól néznénk az utca emberét, hol azt gondolnánk, november van, hol meg egy kánikulai júliust tippelnénk.

Ki vele, te mit vettél fel ma?

Mindenki azt játssza, hogy boldog

3588

A srácok eveznek, a lányok bringáznak, és újabb menta dugta ki az arcát. Ez a szerkesztőségünk teraszáról jelentett helyzetkép. Közben megjöttek a gólyák Darányba, és a füsti fecskék is visszatértek Afrikából. Vasárnap, amikor mentem haza a cotcot bazárról, eszement napsütés után volt épp a városi lakosság, mindenki normális tempóban közlekedett, a buszon kedvesen viselkedtek az idegenek egymással, egyszóval nyugi volt és öröm. Tényleg nagyon hiányzott már egy kis fény, hetek óta feszült volt mindenki a környezetünkben, többen mondták: „Alig várom, hogy beleköthessek valakibe és levezethessem a feszültséget!”

Gólyák

Pár éve webkamerát tettek Darányba, egy gólyafészekhez, amin keresztül a szerkesztőségünk figyelemmel kísérte a gólyacsalád ténykedését. Először jött egy madár, megvárta a párját, aztán lettek kis gólyáik, majd augusztus végén elreppentek. Közben volt dráma, mert az egyik fióka eltűnt. Kiderült, hogy elpusztult, így kilökték a fészekből. Idén már türelmetlenül vártuk, mikor bukkannak fel újra, és március 22-én végre megjelentek. Nem sokat vacakoltak, gyorsan raktak három tojást, és most költés van. Minden nap megnézzük a gólyákat Darányban, olyan cukik. 

Fecskék

Minap kaptunk egy levelet a Magyar Madártani Intézettől, amelyben örömmel közlik, hogy megjöttek a fecskék, amik a napokban érkeztek meg hosszú afrikai útjukról. A  füsti fecske a legismertebb fecskefaj! Ausztrália kivételével Európában, Afrikában, Ázsiában és Amerikában is megtalálható. Színe felül sötétkék, szárnyai fényes feketék. Alsó teste fehér, torka piros, jellegzetes villás farkáról könnyen felismerhető. A hirtelen bekövetkezett meleg idő kedvez a hazatért fecskéknek, mert bőven találnak a táplálkozásukhoz szükséges rovarokból.

Emberek

Van, akiket megvisel ez a hirtelen hőmérsékletváltozás és a PMS-hez hasonló tüneteket produkálnak, bár előtte azért voltak kikészülve, mert hideg volt. Komolyan nekik semmi sem jó?! Szóval örülünk a tavasznak, még akkor is,  ha kicsit hasonlít a nyárra.

Félelmetes napok

4157

Az elmúlt hetekben jó sokszor ámultunk a szerkesztőségben kuporogva az időjárás jelenségein. Volt, hogy azt néztük, mekkora méretűek a jégdarabok amelyek aláhullanak, volt, hogy a szemközti Dunát szemléltük, vajon a felette gomolygó párából mikor mászik ki egy aligátor. Voltak nagy szelek, nagyon sötét nappalok és világvége érzetünk.

Beszélgetéseink újraélesztett témái közé tartozik a klímaváltozás, a szélsőséges időjárási megnyilvánulások. Most épp az árvíz miatt vagyunk készen. Bár bevalljuk, hogy tetszik az üres rakpart, meg az élő Duna látványa a városban. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a rengeteg halottat, akik az árvíz miatt veszítették el otthonukat vagy életüket, és azt az iszonyúan sok anyagi kárt, amit szintén a víz okozott. A természet még mindig erősebb az embernél, és ez valahol jó érzéssel tölt el bennünket, de ugyanakkor rettegést is hoz, amikor meglátunk a Batthyány térnél egy döglött lovat úszni a folyón.

Lehet, hogy néhány év esetleg egy évtized múlva csak azért nem engedem le a gyereket vidékre táborozni, mert mi van ha megöli egy szupercellából eredő jégdarab? Vagy elviszi a szél? Vagy elsodorja az ár? Valós az a félelmünk, hogy óriási problémák várnak ránk Magyarország időjárást tekintve, vagy mindig is ilyen változékony volt ez, csak épp nem foglalkoztunk ennyit ezzel? 

Találtam egy tesztet, amelyet meteorológus hallgató írt meg, valami vizsga lehetett, de nagyon érdekes információkkal van tele! Ebből választ is kapunk arra a kérdésre, hogy miért ilyen szélsőséges hazánkban az időjárás. Hazánkat háromféle éghajlati terület határolja. Tőlünk nyugatra az atlanti jellegű éghajlat uralkodik, amelyet a gyakori Nyugati szél, az enyhe tél és a hűvös nyár jellemez. Délre a Földközi-tengeri éghajlat a jellemző, amelyben enyhe a tél, igen meleg a nyár és a csapadék a téli félévre összpontosul. Keletre a szárazföldi, kontinentális éghajlat van uralmon, ahol a tél rendívül hideg, a nyár nagyon meleg, és a csapadék aránylag kis mennyiségű. Hazánkra a három éghajlati hatás nem érvényesül egyformán, és nem is váltogatják sűrűn egymást. Az esztendő legnagyobb részében a Nyugati szelek és a velük járó atlanti behatások uralkodnak. A földközi-tengeri és a kelet-európai éghajlat ritkán és rövid időtartamra érvényesül. Az atlanti típusú időjárásnak azonban jellemző vonása a változékonyság. Az évszakos irányváltást mutató szélrendszereket monszunnak nevezzük. Nálunk viszont nincs meg a legalább 120°-os irányváltás, ezért igazi monszun sincs, Medárd-nap hiedelme ellenére. Hazánk az Északi félgömb Nyugati szél övezetébe tartozik, amelyre az jellemző, hogy túlsúlyban vannak a Nyugati, Délnyugati és Északnyugati szelek, és ezek idézik elő az egymásután gyorsan felvonuló időváltozásokat. Nagy időközönként, az is megtörténik, hogy az Atlanti-típusú időjárást megszakítja a Földközi tengeri, illetve a Kelet-Európai hatás. Ilyenkor időjárásunk lényegesen átalakul, egy nagyobb időváltozás jön létre. Lehet hőség, nagy szél, és vihar.

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia körülbelül egy éve jött ki. Ebben nagyon súlyos eseményeket jeleznek előre hazánk klímájának változásával, illetve annak következményeivel kapcsolatban. "Az egyre melegebb nyarak és enyhébb telek miatt a vírusok, baktériumok, kórokozók elterjedése, populációja lényegesen megnőhet. A Tudományos Akadémia szakemberei által készített előrejelzés szerint egyre többször dől meg majd a meleg rekord, és gyakrabban változik szélsőségesen az időjárás."

Emlékszem, úgy 1988-89 környékén, tehát már húsz éve, hogy nagyszüleim dinnyeföldjét, közel két hektárt, augusztus elején, olyan jégkár érte, hogy az érett, épp leszedés előtt álló görögdinnyék vérvörösre festették a parcellát. Pedig húsz éve még közel sem volt ilyen beteg a klímánk, mint most. Akkor mi van? Tényleg változik, rossz irányba az időjárás vagy Magyarországon mindig is ilyen hektikus volt a rendszer?

Öltözz így!

4350

Meggyőződésünk, hogy sokan nagyon sokszor mellényúlunk a napi outfittünkkel, mert vagy túl öltözünk, vagy éppen alul. És most nem az alkalomra gondolunk, hanem egész egyszerűen az időjárásra. Reggel kinézel az ablakon, látod, hogy tiszta az idő süt a nap, de ez nem jelenti azt, hogy meleg van! Ezért a következő szolgáltatást vezetjük be: Így öltözz ma címen, minden reggel hét órakor leírjuk nektek, hogy mit vegyetek fel, hogy ne fagyjatok meg, illetve ne süljetek meg. Kimegyünk, beleszagolunk a levegőbe, felhívjuk vidéki tudósítóinkat, észlelőinket, akik megmondják, hol milyen a klíma és tanácsolunk. Jó lesz? 

Ilyesmire számíts

Ma borzasztó melegre lehet számítani az ország egész területén, a hőmérséklet akár a harminchét Celsius fokot is elérheti, ezért egy lenge kis ruha, és csak a talpat védelmező szandál, papucs bőven elég lesz. Ha korán indulsz otthonról, akkor egy vékony pamutkendő lehet a segítségedre lúdbőrözés ellen, ezt később a napsugárzás ellen is használhatod. Kend be magad indulás előtt UV-védelmet nyújtó naptejjel, és a napszemcsit se feledd otthon! Esernyő is kellhet, mivel felhősödik.

Ha mást tapasztalsz mint, amit írunk, kommentezd be, hiszen mi sem lehetünk ott mindenütt!