A hibák korszakát éljük. Nem azért, mert az emberiség többet hibázik vagy legalábbis nagyobb arányban a „helyes” cselekedetekhez képest, mint eddig. Azért, mert árgusabb szemekkel figyeljük a hibát és hangosabban reagálunk rájuk, mint valaha. Hibákat pedig mindig, mindenhol, mindenben találni – nézőpont kérdése. Figyeljük meg, miközben híreket olvasunk vagy egyszerűen csak lessük a körülöttünk lévőket, hogy hányszor csettintünk elégedetten: „igen, ezt jól csinálta”, és hányszor mondjuk azt: „atyaisten, ezt a bénát”.

Nem jövendölték meg a válságot. Nem készültek fel Katrinára. Vagy arra, hogy kisebb tengerré változik fél Magyarország ott, ahol egyébként csak a belvíz okoz gondot. Hibáztak a vörösiszap-tároló körül. És ez csak pár kiragadott példa a nagyobb horderejű bénázásokra. A kicsiket, amiket nap mint nap elkövetnek, hogy aztán az internetes közösségek kipécézzék őket, letöltsék, összevágják, megosszák, terjesszék, hogy aztán csóválhassák a fejüket vagy kárörvendően röhögjenek… szóval ezeket el sem kezdjük sorolni. Már csak azért sem, mert kész internetes oldalak alakultak csak a hibák sorolására, például a grafikusok fércmunkáira szakosodott Photoshop Disasters blog, amely élvezettel csámcsog és vicces kommentekkel látja el az elrontott műveket. De nem is kell ennyire alámerülnünk a szakmákba, ott van a nemes egyszerűséggel Failblognak elnevezett, naponta frissülő gyűjtemény, amelybe minden olyan pillanat belefér, amikor valaki elront valamit. A különösen nagy buktáknak – legyen szó biciklis borulásról vagy egy elrontott országútról – saját gyűjtőszavuk van: #epicfail.

olvass tovább

Vannak azok, akik olyan mértékű megfigyelőképességgel vannak megáldva, hogy kiszúrják a filmekben a legapróbb hibákat is, legyen szó két snitt között lecserélődő karóráról, a háttérben más szögben parkoló autóról, vagy enyhén megváltozott napállásról. Vannak aztán azok az őrültek, akik kifejezetten azért ülnek be a moziba, hogy ezeket gyűjtsék. A fétis tárgya náluk nem a sztár, a rendezés, a forgatókönyv, a díszletek, vagy a zene, hanem a belógó mikrofonok és stábtagok, a rejtélyesen helyet cserélő sebhelyek, a vágásról vágásra megváltozó kellékek és hasonló figyelmetlenségből adódó bakik. Ők azok, akiket nem érdekel, hogy egy forgatást még egy szuperszámítógép is képtelen lenne hibátlanul levezényelni, nemhogy jegyzetfüzettel rohangáló asszisztensek. A bakivadász nézők áldozatos munkájának szolgál méltó kegyhelyül a Movie Mistakes, ahol minden hibát megtalálhattok, amit valaha is elkövettek és észre is vettek. Az első helyen éppen egy A Karib-tenger kalózaiba belógó stábtag áll.

Elaludni egy értekezleten elég kellemetlen, de közel sem ez a legkínosabb munkahelyi baki. Gondoltad volna például, hogy van olyan alkalmazott, aki képes olyannyira megfeledkezni magáról, hogy apának vagy anyának szólítja a főnökét? Pedig ilyen is van, és nem is egyedi eset. Egy háromezer munkavállaló megkérdezésével végzett kutatás – naná, hogy brit! – hajmeresztő dolgokat tárt fel a munkahelyi szerencsétlenkedés területén.

olvass tovább

Mutattunk már nektek több szűk tematikára épülő blogot is, és mindig úgy vagyunk vele, hogy "na jó, csak még ezt az egyet". A legutóbbi után úgy tűnt, hogy tényleg sikerül leállnunk. Nos, mégsem. Ezt ugyanis még meg kell mutatnunk, annyira vicces. Arról van szó, hogy elkezdték gyűjteni a legjobb Starbucks-elírásokat. Az egyébként méltán híres kávézóhálózat bevett szokása ugyanis, hogy megkérdezik az ember vezetéknevét, majd gyorsan ráírják a poharára, hogy el ne keveredjenek a rendelések. Sokszor azonban minden hatalmas zajban történik, arról nem is beszélve, hogy a pult két oldalán alló fél gyakran nem is egy nyelvet beszél. Ebből születnek az olyan rögtönzött nevek, mint a Krisztus (Christ) a Casey helyett, az Aggodalom (Worry) a Rory helyett, vagy a Lusta (Lazy) a Lacey helyett. A kedvencünk egyértelműen a képen szereplő, Halál (Death) nevű kedves vendég, őt Debről sikerült átkeresztelnie a pultosnak. Nézzétek végig, és ígérjük, hogy ez volt az utolsó.

Ha van cuki tévedés, akkor ez biztosan az. Tom Boddingham nemrég egy szörnylábformájú ágy büszke tulajdonosa lett, méghozzá akaratlanul. Nem arról van szó, hogy nem azt a terméket kapta, amelyet a kínai gyártótól rendelt, hiszen a cég teljesítette a feladatát, időben és hiánytalanul leszállította az egy pár vicces mamuszt, amelyet a 27 éves londoni fiú kért. Csak éppen a rossz méretben. Tom 14,5-ös méretben rendelte meg a lábbelit, amely éppen nem volt készleten, így hát legyártották neki. A vállalatnál azonban egyszerűen elrontottak egy tizedesjegyet, a munkások pedig az instrukciók értelmében készítettek egy százszor nagyobb, tehát 1450-es, azaz 210x130x65 centis mamuszt. Több kérdés is felmerül persze: hogy szállították ki? Miért csak a pár egyik fele sikerült félre? Hogyhogy nem szóltak a munkások a feletteseiknek? Az utóbbiról nyilatkoztak: azt hitték, valamiféle promóciós termék lesz belőle, esetleg dísznek szánják. A ruhagyár elnézést kért és biztosította Tomot, hogy pótolják a "mulasztást", ám van egy olyan tippünk, hogy a címzettnek esze ágában sincs megválni az új ágyától.