hírek

Kétszínű ikrek, fűtés emberrel

2916

Egyik se ér annyit, hogy áldozzunk neki egy cikket, úgyhogy a létező legidegesítőbb kifejezéssel élve: csokorba gyűjtöttük nektek az elmúlt napok kedvenceit.

Őrült szerelem

Burt Pugach és párja, Lisa szerelmét már filmen is megörökítették, miután történetüket könyvben ismertették meg a világgal. Történetük egyszerű szerelmi sztorinak indult 1959-ben, amikor Burt a gyermekes, házas ember, flörtbe elegyedett Lisával, aki miután rádöbbent, hogy szerelme házas, azonnal szakított vele. Burt megfenyegette, ha nem lesz az övé, tesz arról, hogy másé se legyen. Annyira hitelesnek tűnt őrülete, hogy Lisa azonnal jelentette ezt a rendőrségen. Később házasságot szeretett volna kötni egy férfival, mely végül befulladt, mivel Burt képtelen volt elviselni, hogy Lisa nem az övé, így felbérelt három embert, hogy öntsenek lúgot Lisa arcába, természetesen az esküvője napján. Mindezt sikerült kivitelezniük, így Lisa arca a mai napig sebekkeel borított, Burt pedig ezért a tettéért tizennégy évet ült börtönben. Ám a pikantéria itt kezdődött: Burt és Lisa a börtönévek után ismét összejöttek 1974-ben, és a mai napig házasok. Burtot megvádolták azzal, hogy 1997-ben szintén megfenyegetett egy nőt, aki állítólag a szeretője volt, de a tárgyalásra Lisa ment el helyette. Szerelmüket 1976-ban írták meg, A Very Different Love Story címen, melyből a Crazy love című film is készült.

Fűtsünk emberrel!

Úgy tűnik az ember mint hulladék újrafelhasználása mostanában sokakat mozgat, múltkor megírtuk, hogy testünkből 240 ceruza készíthető - ha akarjuk, most pedig a svédek álltak elő kreatív krematóriummal. (Hahaha.) Mivel Svédország egy nyugati városában úgy gondolták, a krematórium túlságosan sok füstöt ereget a levegőbe, s túl sok hő is vész el ezáltal, ideje hathatós megoldást keresni a problémára. A füst, ami az emberből keletkezik ráadásul mérgező is, hisz a bennünk található fémek, tömések konkrétan mérgező gázokká alakulnak a nagy hőmérsékleten, így még abba is energiát kell fektetni, hogy ezt a füstöt ezer fokról alig száz körülire hűtsék, hogy meg lehessen szűrni a szennyezett levegőt. Az ily módon fűtésre tökéletesen alkalmas levegőt mostantól az épületekbe vezetik, így a levegőt is kímélik, és még spórolnak is.

Dupláztak a szülők

Emlékeztek arra az angol párra, ahol a nő fehér, a férfi fekete, és olyan ikreik születtek, ahol színeik nem keveredtek, hanem szüleiket mintázzák? Akkoriban azt mondták a tudósok, erre szinte a nullával egyenlő az esély, és a vakítóan fehér babáról és fekete ikertestvéréről készült fotók bejárták a világot. Hát, a szülők kontráztak, megcsinálták még egyszer ugyanazt, és ez már kicsit gyanús, nem? Oké, nem egypetéjű ikrek, hanem kétpetéjűek, de akkor is. És eleve kétszer ikreket szülni egymás után? Mindazonáltal az orvosok azt mondják, hasonló esetek egyre gyakoribbá válhatnak, hisz egyre több vegyes páros van a világon.

Vígözvegy

Donald Peters 79 éves nyugalmazott, egykori kalapgyáros tragikus hirtelenséggel elhalálozott Connecticutban. A végzetes pillanat előtt azonban feleségével húsz éve tartó hagyományuk szellemében ellátogatott a helyi lottózóba, és vásárolt egy szelvényt, s ezzel hatalmas összegű életbiztosítást is, hisz a szelvény természetesen nyertes volt. A magára maradt 59 éves ötvegyből így vígözvegy vált, hisz nem kevesebb, mint 10 millió dollár ütötte a markát fájdalomdíjként. A férfi mindig előre váltotta meg a szelvényeket, így a nyertes papír majdnem el is keveredett, hisz több mint egy hónappal halála után húzták ki az ominózus számokat. A férfi gyerekei úgy vélik, apjuk minden bizonnyal értékelte volna az élet iróniáját.

Hülye állat

Talán a legnagyobb kedvencünk pedig az a pasas, aki fogta magát, betört egy szexboltba Ausztráliában, fogott öt darab guminőt, felfújta őket, megdugta őket, majd otthagyta szegény lányokat a helyszínen. A rendőrség még keresi.

A hagyma hírek jelenti

3253

Derékig gázolunk a hömpölygő bulvárban minden nap, még ha nem is akarod befogadni, megtalálnak a hírek a 13 évesen apává lett fiúról, a nőről, aki csimpánzzal él, a megvert énekesnőről, a válófélben lévő televíziós műsorvezetőről. És akkor még nem beszéltünk a hülye külpolitikáról és a még hülyébb belpolitikáról, a gazdaságról, a botrányokkal teli sportvilágról és a remek tényfeltáró műsorokról. Nem érzed néha, hogy sikítva hánynál legszívesebben ettől az egésztől?

Ha igen, akkor válts és kapcsolj át az Onion News Networkre, azaz az ONN-re, ami napok óta tartó felüdülést jelent nekem. Minden pontosan olyan mint egy hírportálon, vannak politikai anyagok, sporthírek, gazdasági hírek, alaposak, profik, csak éppen gúnyt űznek belőlünk, nézőkből, olvasókból és az egész médiából. A hírek között például olyanokról olvashatsz - no persze ha bírod az angolt -, hogy a japán kulturális miniszter nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát az egész pornóipar miatt, amivel az elmúlt évtizedekben a világot sokkolták. Nem tudták, hogy nekünk nem tetszik, hogy konkrétan hányunk az olyanoktól, mint a kötözős pornó, az erőszakolós pornó, az étellel erőszakolós pornó, a fagyasztott étellel megerőszakolós pornó, a hányós pornó, a nyugdíjas-kómás pornó...



olvass tovább

Jackson saját halálára vár az új lemezzel

3329

A pletykák szerint Michael Jackson több mint száz dalt rögzített az elmúlt években, ám ezeket csak akkor hallhatjuk, ha már nem lesz az élők sorában. Még Ian Halperin életrajzíró is meglepődött a visszatartott zeneszámok mennyiségén. Jacko tehát dolgozik, csak tojik a fejünkre.

Ez egyébként valahol érthető is részéről. Mikor gyerek voltam, a popzene egyenlő volt az ő nevével, hat éves kisiskolások ugyanúgy ismerték számait, mint saját nagyszüleink. Aztán szépen lassan kifehéredett, minden bizonnyal pszichésen kissé bele is zavarodott abba az elképesztő felhajtásba, ami gyermekkora óta körülvette. Gyakorlatilag úgy élte le az életét, hogy soha egy szabad lépése nem volt, mindig vakuk milliói, később pedig hisztérikusan sikítozó nők ezrei vették körül.

Kezdett szétesni, eleinte ezen szörnyülködtünk, majd azon, hogy állítólag kisfiúkat molesztált, hogy a gyerekét kilógatta az ablakból, hogy látszatházasságot kötött, hogy leesik az orra, szétmállik a bőre, s mindeközben egyre hevesebben támadtuk. Michael Jackson neve egyenlő lett valami emberi ronccsal, aki kívül rothad, belül beteg. Logikus, hogy teljesen elvonult a nyilvánosság elől, és ezek szerint egyfajta alkotói magányt öltött magára, miközben ontotta magából a dalokat.

A hírek szerint a hátrahagyott műveit elsősorban három gyermekének, a 11 éves Prince-nek, a 10 éves Paris Katherine-nek és az öt éves Prince Michael II-nek szánja amolyan személyes örökség gyanánt. Sőt, halála után a jelenleg nála lévő Beatles dalok jogait Paul McCartney-ra hagyja az értesülések szerint. A két zenész között a jogbirtoklás miatt nagyon régóta feszült a helyzet, 1984-ben Jacko az Associated Television Corporation-ről vásárolta meg a jogokat 47,5 millió dollárért. A Beatles dalok túlnyomó többségét tartalmazó csomagot McCartney elől halászta el, aki ekkor szerette volna visszakapni ezeket.

A Daily Mirror értesülései szerint Jackót azóta is bántja, hogy nem beszélnek egymással, hogy elmérgesedett a viszonyuk, és ügyvédeinek úgy nyilatkozott, szeretné rendbe tenni a dolgokat. Az énekes egészségi állapotáról egyébként számtalan pletyka kering, genetikai rendellenességtől kezdve a tüdőrákon át a látás elvesztéséig mindent hallottunk már, mindenesetre úgy tűnik ő már mindenre felkészült.

Ki a hülye, én vagy te?

4560

"A férfi nem mert, vagy nem akart lejönni, így végül levágták ággal együtt. A tűzoltók előkészített párnájába esett. Nem sérült meg. Hogy miért ment fel nem lehet tudni. Kórházba vitték." - szóltak a hírek pár nappal ezelőtt, bizonyára emlékszünk még rá. Legyinthetnénk, mondván, ugyan már, miféle hírértékkel bír ez, miért kerül egyáltalán a híradóba a semmitmondó kis eset, de igen fontos jelenség fölött siklanánk el, ha valóban így tennénk.

A történet azonnal Feldmárt juttatja eszembe, annak idején számomra egyik húsbavágó kijelentése az volt, nem is gondolnánk, milyen nagyon egyszerű a zárt osztályra küldenie magát az embernek. Igazából semmit nem kell érte tenni, csak napokon át ülni, és nézni a falat minden ok nélkül, netán rendszeresen bepisilni - persze szándékosan. Ilyenkor azonnal elkezd villogni az ERROR felirat a fejünk felett, s ha a társadalom, s szűk környezetünk számára nem tudjuk megindokolni, miért cselekedtünk eképpen, már érkeznek is az egészségügyi szakemberek, hogy kiderítsék, melyik részünkben mutatkozik funkcionális hiba. Ha rendbontó viselkedésünket továbbra is folytatjuk, szépen mehetünk a kórházba, ahol majd jól meggyógyítanak, mert egy mesedoboz előtt ülni órákon át ér, de a falat bámulni nem. Az ijesztő.



olvass tovább

Ez történt 2010-ben

5408

A karácsonyi ételtúladagolást és a kötelező családlátogatásokat kipihenvén itt az ideje, hogy elrugaszkodjunk a valóságtól! Szó sincs arról, hogy ehhez bármiféle segédeszközhöz kellene nyúlnunk, egész egyszerűen elég, ha a fantáziánkra hagyatkozunk, és lelki szemeink előtt lepergetjük az eljövendő év best of híreit. Az óév már az utolsókat rúgja, lassan eldöntjük, hogy mit aggatunk magunkra szilveszterkor, újból megfogadjuk, hogy semmiképp sem keverjük a rövideket, és kíváncsian várunk, hogy vajon dédelgetett álmaink valóra válnak-e jövőre. Ezt sajnos nem ígérhetjük, ehelyett azonban elgondolkodtunk azon, hogy vajon mit is várhatunk az elkövetkezendő évtől, bel-és külpolitikai terén, a sportban, sőt még arra is van egy tippünk, hogy ki zsebeli majd be a legtöbb Oscar szobrocskát. A játékszabály persze most is az mint máskor, vagyis várjuk a ti elrugaszkodott ötleteiteket, legyen szó világmegváltó, vagy épp ellenkezőleg: katasztrofális hírekről. 2010 van, híreket mondunk!

Belpolitika

Leszakad a Margithíd.
A Fidesz megnyeri a választásokat.
A Gazprom megveszi a Molt.
Érdeklődés hiányában elhalasztják az önkormányzati választásokat.
Orbán Viktor fejére rákerül a Szent Korona.

Külpolitika

Barack Obama rejtélyes körülmények között életét veszti.
Hackerek megtámadják a Facebookot.
Iránt lerohanják.
Terrortámadás a foci világbajnokságon.
Finnországban bevezetik a szesztilalmat.

Gazdaság

Összeomlik a tőzsde.
A dubai olajpénzeket offshore számlákra menekítik, majd bejelentik az államcsődöt.
500 forint lesz az euró.
Államosítják az OTP-t.

Kultúra

A királyi televízió leadja utolsó műsorát, majd megszűnik.
Az Illés/LGT/Omega búcsúkoncertet ad a Szigeten.
James Cameron nyolc Oscart nyer az Avatarral.
Parov Stelar heti rendszerességgel játszik az A38-on.
Az X-faktor nézettségi rekordokat dönt itthon.
Rögtönzött melegfelvonulás kíséri Elton John budapesti koncertjét.

Sport

Schumacher megnyeri a F1-et.
Paolo Maldini vb meccset játszik az olasz válogatott csapatkapitányaként.
A póker olimpiai sportág lesz.
Bemutatják az úszódresszek innovációját, ami túlszárnyalja a doppingszerek hatását.
A Wilson mini teniszütőket gyárt Roger Federer ikreinek.

Bulvár

Madonnáról kiderült, hogy férfi.
Paris Hilton megkapja élete eddigi legnagyobb gyémánt eljegyzési gyűrűjét (a nászt később elnapolják).
Britney Spears összejön Jessica Simpson fodrászával, majd házi pornóvideójuk kiszivárog az interneten.
Benkő Dániel elválik.
Sarka Kata végre mindent megmutat, bár a képekről kiphotoshoppolják a puffogó, elvörösödött fejű Hajdú Pétert, aki kezeivel próbálja takarni kedvese fenekét.
Victoria Beckham lábfej rekonstrukciós műtéten esik át.
Ismét divat lesz a mellkastetkó.