gyorsétterem

Itt valami bűzlik

2686

Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a McDonald's addiktív szerekkel pumpálja a termékeit, jobban mondva csak a sajtburgert. Az utóbbi időben több, egymástól teljesen független forrásból hallottam, hogy "Ölni tudnék a sajtburgerért." Jó, hogy az egyik gyereket vár, a másik egy kutya (természetesen nem ő mondta, hogy ölni tudna a sajtburgerért, hanem a gazdája), de a többi egészséges felnőtt. Ráadásul akárhányszor bemegyek egy McDonald's-ba (mondván, hogy ölni tudnék egy sajtburgerért), nem látok mást azokban a sínekben a pénztár mögött, ahova a kész szendvicseket tolják, mint sajtburgereket. De rengeteget. Mintha tudnák, hogy úgyis mindenki sajtburgert fog kérni és az elkészített 22 darab pillanatokon belül elfogy. Sima hamburgert már nem is látni. Azok a dolgozók, akik az elmúlt fél évben csatlakoztak a csapathoz, már nem is tudják mi az. Meg sem kell tanulniuk elkészíteni. Pedig gondolom, mindennek az az alapja. Talán ezért olyan rondák manapság a szendvicsek. És ha esetleg valaki kulináris ámokfutást tartana és mondjuk egy egész BigMac-et enne, annak üres tálcával és egy sorszámmal kell a helyére kullognia, aztán majd felszolgálják 10 perc múlva az asztalánál. A gyorsétteremben. Hát nem tudom, de nekem ez az egész nagyon gyanús.

Köszi Szédült Borbála!

Bukott mekis kaják

3409

A globalizáció egyik hangzatos megfogalmazása szerint a világ zsugorodását jól példázza, hogy akár New Yorkban akár Wellingtonban vásárolsz Big Mac menüt, az íze változatlan. Mikor betérünk egy gyorsétterembe és nem a legújabb burger-csodát rendeljük, legtöbbször nem ér minket meglepetés: íz, állag, összetétel...mind-mind változatlan. Egy idő után persze rohadt unalmas a megszokott aroma, ilyenkor a kreatív marketingeseknek és piaci elemzőknek hála megszületik egy vadiúj termék. De mi a helyzet akkor, ha a nyálgerjesztő fotók, a különleges akciók és a nyílt tekintetű eladók célzott tukmálása ellenére csúfosan elbukik az új project? 

Vegyétek és egyetek

Bizony bizony, néha még a Meki is mellélő. Persze ellenpéldák is akadnak bőven: chicken mcnugetts, mcreggeli és a legtöbb seggnövelő édesség szép lassan megtörte a Big Mac egyeduralmát, és közkedvelt termékké vált. Még mielőtt isteni magasságokba emelném a gyorséttermeket, vegyük sorra azokat a termékeket, amikre - enyhén szólva- nem volt vevő a nagyközönség. Bár a legtöbb anti-sikerlistás kaja az alapító, Ray Kroc halála után került az étlapra (bocsánat, a fejünk felett világító étlapra) az okoskodást maga Kroc indította el a Hula Burgerrel. Miután a McDonald fivérektől megvette a cég jogait, töretlen magabiztossággal kezdett terjeszkedni a piacon, de meglepő akadályba ütközött. A korai 60-as évek Amerikájában egy valamirevaló katolikus péntekenként nem evett húst, tekintve a McDonalds akkori kínálatát pénteken betérve az egyik éttermükbe viszonylag kevés katolikussal találkoztunk volna. Kroc igazi üzletember lévén felismerte a piaci rést, és kitalálta a Hula Burgert, ami grillezett ananászból és sajtból állt. A próbálkozások ellenére a vásárlók többsége szó szerint nem kajálta be a marketing fogást, így a vega szendvics távozott a McDonald's kínálatból.



olvass tovább

Ínycsiklandó gyorskaják

4160

Hogy szerencsés vagy szerencsétlen párosítás az, hogy a gyorséttermi tápok rosszul is néznek ki, azon csak most gondolkoztam el. A Fancy Fast Food oldalán ugyanis újragondolt, emberi tálalásban láthatjuk viszont az oly jól ismert gyorskajákat. Az oldal mottója mindazonáltal ott lebeg végig szemeink előtt: "Még mindig rosszat tesz, de nézd meg, milyen jól nézhet ki."

McSteak & Potatoes (Fancy Big Mac)
Ingredients:

1 McDonald’s Big Mac Extra Value Meal (#1) with a large fries and large Coca-Cola

First deconstruct the Big mac into its parts: (sing along now) two all beef patties, special sauce, lettuce, cheese, pickles, onions, and a sesame seed bun… plus the french fries, ice, and Coca-Cola. Dice the cheese, cube the middle and bottom buns, and extract the sesame seeds from the top bun. Take the french fries and some pieces of bun and purée them in a food processor with water (melted ice), then top it off with the diced cheese. Rinse the onions and lettuce in a colander and garnished it with “croutons” made from cubed bun pieces. Slice the beef patties, and then garnished it with sesame seeds and top it off with slices of pickles. Serve on a white rounded square plate with a dollop of Thousand Island dressing (the special sauce); serve the Coca-Cola in a wine glass.

És valóban, a Big Mac menüre először rá sem ismertem, ahogy a hús kedves csíkokra vágva, megkomponált uborkadíszítéssel mosolyog a tányéron. Az egyes fogásokhoz alapos leírást is találunk, amiből megtudhatjuk, pontosan hogyan is áll össze a kompozíció, mit szedjünk szét, mit keverjünk össze, mit vágjunk föl, mit töltsünk át. Az oldalra bárki beküldheti saját szalonképessé tett junk food kompozícióját.

Tényleg elgondolkodtató, hogy mennyit számít a szem gyönyörködtetése. Ha nem csálé papíprdobozokban és nem olajos szalvéták között kapnánk kézhez a digitális tápot vajon többször támadna gusztusunk rá? Azaz így megennénk ezeket?

Gasztrománok a Mekiben

7983

A McGourmet szakácsverseny nagy kihívás elé állította a gasztrománokat június 28-án. A feladat az volt, hogy a McDonald’s alapanyagait felhasználva ízletes ételkülönlegességeket alkossanak. A szakácsok rájöttek, hogy a gyorsétterem hozzávalói remekül hasznosíthatóak, így térültek-fordultak és meglepő ételkülönlegességeket varázsoltak. A verseny nyertese Pavlicsek Csaba lett, aki magyaros bruschettát és porhanyós csirkemellfilét készített házi burgonyalepénnyel.


„Kíváncsi voltam, hogy milyen alapanyagokkal dolgozik a McDonald’s, és bebizonyosodott
számomra, hogy a marhahús és a zöldségek is megállják a helyüket a kifejezetten jó
minőségű ételek készítésekor is. Ráadásul minden visszakövethető a származástól a
fagyasztás időpontján át a legapróbb részletig” – vélekedett a híresen szigorú Bíró Lajos
zsűritag.


Horváth Ágnes, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta: „A győztest egymillió forinttal
támogatjuk, amellyel több lehetősége lesz külföldi versenyeken, képzéseken is részt
venni. Remek élmény volt megkóstolni a fiatal szakácsok ötletes fogásait”.

Mit keres a Meki a gyerekkórházakban?

8265

Állandó napirendi pont a szülők és az intézmények felelőssége a gyerekek étkeztetésében. A kommunikáció szintjén mindenképpen, de ha másképp nem megy, büntetésekkel – erről szól ugye a chipsadóként elterjedt, a só- és cukorfogyasztást visszaszorítani hivatott bekeményítés. Ehhez képest persze egyre több a rosszul táplált, elhízott, cukorbeteg, vagy attól fenyegetett gyerek, egyre többeket kezelnek kórházban ilyen bajokkal – ezt is nagyon jól tudjuk. Ehhez képest még mindig horrorisztikus történetek keringenek a kórházi koszt ízéről, állagáról és mennyiségéről.

A helyzet egyrészt hasonló, másrészt súlyosabb Amerikában, ahol egyébként aztán tényleg minden képernyőből és hangszóróból az egészséges életmód fontossága ömlik. Ennek ellenére jelenleg ott tartanak, hogy minden harmadik gyerek elhízott és szó szerint pusztít körükben a kettes típusú cukorbetegség. Ezzel együtt felütötte fejét egy aggasztó tendencia: a kórházban fekvő gyerekek nap mint nap a McDonald’sból rendelnek. Nem egyszerűen azért, mert Meki mindenhol van, például a kórházak közelében, hanem azért, mert a gyorséttermek betelepültek magukba a kórházakba. Egyre több, gyerekek kezelésére szakosodott intézménybe költözött be az ijesztő bohóc: nem csak a félreesőkbe, hanem azokba is, amelyek színvonal és „lélekszám” tekintetében a top 10-es listán vannak.

olvass tovább