gyilkosság

Köztünk járnak

3164

Szó esett már szadizmusról, mazochizmusról, kínzásról, így úgy éreztem, hogy akkor a sorozatgyilkosokról is beszélhetek. Ők azok, akiket a híradóból vagy újságokból ismerünk. Ők azok, akiket ismerünk még híres vagy kevésbé híres filmekből, sorozatokból, könyvekből. A szórakoztatóipar „szereti” ezeket az embereket, hiszen kellően hátborzongató művet lehet belőlük készíteni. És az emberek is szeretik olvasni, nézni. De kik ők? És miért lettek olyanok, amilyenek?

Kicsoda egy sorozatgyilkos?

Sorozatgyilkos az az ember, aki három vagy több embert öl meg különböző időpontokban. A gyilkosságok között általában van egy úgynevezett nyugalmi időszak, amelyet érzelmi lehűlésnek is neveznek. Ez a periódus tarthat napokig, hetekig vagy éppen évekig is. A legtöbb sorozatgyilkos pszichopata (lelkibeteg), gyakran normálisnak és kedvesnek tűnhet, ez a környezethez való alkalmazkodásban játszik szerepet. Ezt egy amerikai elmeorvos a józan ész álarcának nevezi. A gyilkosságokat rendszerint hasonló módon követik el és az áldozatokban mindig van valami közös vonás (kor, nem, stb.).



olvass tovább

A sátán kutyája

3471

Találtunk egy videót egy őrültről. Még ma is elborzadunk, ha a hírhedt Sharon Tate gyilkosságra gondolunk. Roman Polanski - igen, a rendező - feleségét mészárolta le a kis Charles Manson, illetve az ő hatása alatt állók. Elegendő lenne azt az elborzasztó tényt közölni a gyilkossággal kapcsolatban, hogy Sharon Tate éppen terhes volt a gyilkosság idején és Manson, férfiasságát bizonyítandó kivágta a pár hónapos magzatot Sharon Tate méhéből! Eszement. Utánaolvastunk, ki is ez az ember. Igen, ember, mert csak egy emberi elme képes ilyen tettek kigondolására.

Charless Milles Manson,vagyis hétköznapi nevén ismert Charles Manson 1934 november 12-én látta meg a napvilágot Ohióban, egy tizenhat éves lányanya gyermekeként. Az anyja sokat ivott, egy alkalommal el is adta Charlest egy pohár sörért egy gyermektelen pincérnőnek. Sajnos néhány nap múlva a gyereket visszavették, majd amikor anyja rablásért börtönbe került, nagybátyja nevelte tovább. Anyja szabadulása után visszakerült hozzá, és egyetlen örömteli emlékmorzsaként később Manson azt a pillanatot említette, amikor anyja kiszabadult, és megölelte őt. 1947-ben az asszony állami gondozásba akarta adni a fiút, de sehol nem fogadták be, így kollégiumba került, ahonnan anyjához szökött, aki viszont nem akarta visszafogadni. Nem volt egyszerű gyermekléte.



olvass tovább

Még tizennégy nap

4249

Sziasztok. 34 múltam. Öt éve volt egy balesetem, amitől nyaktól lefelé megbénultam. Azóta teljesen magatehetetlenül fekszem, ráadásul szépen-gyorsan jöttek a szövődmények, műtétek, gyógyszerhegyek, stb. Olvasok, tévézem, rádiózom, internetezem. Hangvezérléssel gépelek, szerintem elég ügyesen, de ha pár elírásra bukkantok, ne vegyétek a fejemet, annak ellenére, hogy ez a célom, de most már megoldottam egyéb szervezésben.

Másnak közhely, de nekem kőkemény valóság, hogy így nem élet az élet. Korábban sportoltam, ifiként versenyszerűen is, csajoztam, motoroztam, buliztam, igen néha „okosat” is toltam, még sem az lett a vesztem.

Most egy kiszolgáltatott emberi roncs vagyok, méltóságom nulla. Önállóan semmire se vagyok képes. Szó szerint. „Az”? Ne röhögtessetek, különben is, fáj, ha röhögök. Holott szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jóképű-jótestű pasiként a saját külsőm is sokat számított. Talán hiúság? Lehet. Most már oly mindegy.

Nagynéném ápol, akitől ez hatalmas áldozat, de érzem, hogy neki is megkönnyebbülés lesz, ha már nem leszek. Mert néha elviselhetetlen vagyok. És nem túlzok, higgyétek el, még teljesen bénán is lehet szemétkedni, hadd ne részletezzem.

Van isten? Ha igen, akkor miért pont velem történt mindez? De ha mégis van, akkor pontosan két hét múlva mindennek vége. Mert pont két hét múlva eljön egy Bátor Segítő és átsegít oda, ahová egymagam nem vagyok képes eljutni.

Amit teszünk, azt ellenzi a jog és a vallás. De higgyétek el, ha a földi és égi törvények írói csak egyetlen napot is a bőrömben töltetnének, habozás nélkül eltörölnék e tilalmat.

Vágyom a semmire, vagy arra, ami eljön. Nincsenek illúzióim. Valószínűleg a semmi vár rám, de biztos vagyok benne, hogy a mostani szánalmas állapotomhoz képest megváltás a teljes elmúlás.

Az elmúlásra vágyom, de balga módon szeretném, ha valamicske fönnmaradna belőlem. Talán ez a blog. Még életemben nem írtam blogot, de egyszer élünk, miért ne tenném meg halálom előtt?

Várom a kommentjeiteket, de nézzétek el, ha nem válaszolok. Naponta jó, ha három-négy órát magamnál vagyok. Tudom, Stephen Kingnek ennyi idő elég volt, hogy masszív ivás és kokainozás közben megírja a Ragyogást, de ő mégiscsak profi író és nem egy halálára készülő műkedvelő. Aztán meg Bátor Segítőmet se akarom bajba sodorni. Neki küldöm át az írásokat és a kommentekre a választ, már ha lesz hozzá erőm és persze lesz kinek, hogy ő biztonságos helyről rakja fel az internetre.

Hogy miről fogok írni? Főképp nem túl hosszú és nem túl különleges életem legszebb, vagy éppen legdurvább, de mindenképp emlékezetes pillanatairól. Majd rögtönözöm, mivel nem íróként, hanem elhunytként képzelem el a jövőm. Igyekszem a szöveghez illő képet is keríteni és lesz a posztokban némi fekete humor, nézzétek el nekem.

Amiről biztos nem írok és ne is kérdezzetek: 1) a balesetem, mert így is úgyis minden egyes nap töviről hegyire lepörög előttem és nem egy romantikus puszimozi és legalább így a végén, amíg írok, minél kevesebbet gondolok majd rá, 2) a betegségem, jobban mondva az állapotom, mert higgyétek el, visszafordíthatatlan, 3) a döntésem, az is végleges és 4) a kivitelezés módja meg a Segítő, mert nem akarok senkit bajba sodorni, különösen nem olyan embert, aki bátran kockáztat értem.

Persze az is lehet, hogy a kutya se olvas bele ebbe a blogba, hiszen több tíz-, ha nem több százezer blog létezik, de az se kizárt, hogy akkor bukkannak rá, amikor én már réges-rég nem leszek. Talán hoszzú-hosszú évek múlva? Minden lehetséges és csak a halál, ami biztos. Hát értem jöhet. Joe Black, készen állok.

Ki az Isten ez?

4959

Annyiszor felmerült már a kérdés bennünk, miközben jártunk-keltünk a világban, hogy azok az utcanevek, amelyekbe belebotlunk, kit takarnak. Mármint ki is volt Szilágyi Erzsébet? És elkezdünk agyalni, és valahonnan nagyon mélyről sikerül előbányásznunk némi információt: Mátyás király... Igen, igen! Az anyja volt. Na és akkor kicsit megnyugszunk. Majd, megyünk át a városon, átérünk a ligethez, Olof Palme sétány. Valaki azt mondta, hogy tuti valami mediterrán klub - nyilván a házbeli tapasztalatai vagy a pálma miatt -, szóval sokunknak fogalma sincs arról, hogy kik voltak azok az emberek, akikről utcáinkat elnevezték.

Lássuk a svéd Sven Olof Joachim Palme-t, aki 1927-ben a Vízöntő jegyében született, és 1986-ban halt meg golyó által. Liberális politikus volt, akár az apja. Az 1973-as választásokon pártja győzelmet aratott, ő pedig miniszterelnökként jelentős szociáldemokrata reformokat vezetett be, növelte a dolgozók beleszólását a munkahelyi ügyekbe, valamint új alkotmányt fogadtatott el, amely teljesen kiüresítette a királyság intézményét, és az így szimbolikussá változott. Ezek után néhány évig ellenzéki volt, majd 1982-ben újra győzelmet aratott a pártja, és haláláig miniszterelnök maradt.



olvass tovább

Meghalni a kamerának

6693

Alig egy hete történt, hogy egy teljes egészében latexruhás, napok (lehet, hogy hetek) óta halott férfit vittek be egy fővárosi kórházba. Kiderült: fulladás okozta a halálát valamiféle szexuális aktus közben; a Sun brit bulvárlap külön cikkben közölte az eseményt, annyira érdekesnek találta. Ők (állítólag a magyar rendőröktől) úgy tudják, pornófilmet forgattak, amikor megtörtént a tragédia, az viszont rejtély, miért vártak ennyit. Még az is elképzelhető szerintük, hogy egy olyan filmet forgattak, amelynek kedvéért direkt ölték meg a „vezető pornószínészt”. A hír önmagában, bármilyen szörnyű is, nem több, mint egy-egy rövid cikk témája a bulvárlapok belső oldalán, az utóbbi elméletre azonban felkapták a fejüket a filmőrültek: hoppá, tényleg megöltek valakit egy film kedvéért, azaz létezik snuff film?

olvass tovább