gyerek

Szülőnek lenni sem tejfel

2246

Olvasom a cikket a zaklatásról, aztán a cikket követő hozzászólásokat, és száguldoznak bennem a gondolatok. Nemcsak a szorosan vett témáról, hanem a témának a családba illeszkedéséről. Nekem két, ma már felnőtt lányom van, és nincs két éve, hogy megtudtam, hogy az egyiket tízenévesen megerőszakolták. Nem tőle tudtam meg akkor sem, hanem ex-barátjától. Összeomlottam, és nem csupán a szörnyű hír rázott meg, hanem az is, hogy nekem nem mondta el sem akkor, sem azóta. Szeretek magamnak azzal hízelegni, hogy jó anya voltam, vagyok, nem merev, nem hideg-korlátozó, hanem meleg-korlátozó, megértő, empatikus, kedves, baráti, aggódó, de nem túlaggódó. Cserébe bizalmat reméltem a lányaimtól és őszinteséget. Mellbe vágott, hogy ezt nem osztotta meg velem sem akkor, sem ma. Miért nem? Mert az ember óhatatlanul rosszul reagál néha. Mert előfordult, hogy ha baleset érte őket, mondjuk felületességből, meggondolatlanságból, ügyetlenségből, szelességből, leszúrtam őket, hogy miért voltak ilyen hebrencsek. Mellette persze megtettem, amit lehetett, segítettem, gondoskodtam, de a megjegyzés tüske maradt bennük. Amikor ivarérett, magas IQ-s gyermekem szénné égette-forrázta magát, mert lefeszegetett egy kuktafedelet a nyomás alatt levő fazékról, nehéz lett volna megállni a megjegyzést: "hogy tehettél ilyet, hiszen tudod, hogy" stb. Nem is álltam meg. Így aztán, ha 14 éves lányom nem akarta azt hallgatni, hogy miért szállt be vajon egy aluljáróban zenélő mexikói ürge kocsijába, aminek a megerőszakolás lett a vége, egyet tehetett, nem mondta el.

És itt kezdődik a morfondírozás: hogyan is kell jó szülőnek lenni. Ez a világ legnehezebb foglalkozása. Nem tanítják iskolában, de naponta vizsgázunk belőle halálunkig. A tudnivalókat vagy úgy szedjük össze szüleinktől, hogy megpróbáljuk követni őket, vagy úgy, hogy megesküszünk, mindennek a fordítottját tesszük majd. Nekem szerencsém volt, csodálatosan neveltek, anyám a legliberálisabb, legszelídebb, legbölcsebb, leglágyabb nő volt, akit ismertem, végtelenül puhán korlátozó. Tőle volt mit ellesnem. Sosem lettem olyan csodás asszony, mint ő, de a minta előttem volt. És mégis: amikor 8 évesen a parkban először találkoztam a fa mögül előugró, farkát rázó pasival, amikor az újságot az öle elől leengedve mutogatta magát a másik egy padon, nem mondtam el otthon. Zavarban voltam, ám máig őrzöm az élményt - üzenem e helyről is annak, aki szerint a nők túlreagálják a dolgokat. Aztán amikor a délutáni tanításból hazaérve (akkor még egy hétig délelőtt, másik héten délután jártunk suliba) az udvarban lakó fiú rendszeresen a lépcsőházban várt, a nadrágját lehúzta, nekem meg a szoknyám alá nyúlkált, vagy utánam jött a fáskamrába, hetekig tartó félelem után végül mégis szóltam a nagyanyámnak, aki akkor gondomat viselte éppen. Kérdés, hol szakad el a gyerek tűrőképességének gátja, hol győzi le szemérmességét a félelem. Kérdés az is, mennyiben múlik ez rajta, mennyiben a szülőn. Kérdés, mit lehet tenni, hogy bízzon bennünk a gyerekünk. 



olvass tovább

Áldatlan állapotban

2363

A napokban a híradóban örömködve adták hírül, hogy hamarosan hatalmas lépést tesz előre a magzati diagnosztika, mivel a Down-kór szűrése ezentúl vérből is lehetségessé válik, így nem lesz szükség a nagy kockázatú magzatvíz mintavételi eljárásra. Ez valóban örvendetes, hisz az amniocentézis valóban vetélési kockázatot hordoz, s pár nappal ezelőtt bizonyára egész más érzésekkel fogadtam volna ezt a hírt, amiben félig-meddig személyesen is érintve vagyok. Nővérem mindkét terhessége során a normálistól eltérő AFP értéket mutatott, s az orvosi rutin szerint ez egyenes utat jelent a magzatvízvizsgálathoz, hogy a Down-kórt biztonsággal ki lehessen szűrni. Láttam, végignéztem a rettegést, mégis mit lépjen, mit válasszon, alávesse-e magát egy olyan beavatkozásnak, amit akármilyen körültekintéssel is próbálnak végezni, mégiscsak összeköttetést teremt a külvilág és a magzat között. És eddig a gondolatkör megállt itt, mint ahogy a híradó is megáll ott, hogy jön az új vizsgálati módszer.



olvass tovább

Pécsi Ildikót nem nevelték

2828

A karácsonyi vásárlós rohanás közepén jó néha megpihenni, és ráérősen beszélgetni - vagy csak hallgatni. Egy esős, sötét decemberi estén melengető forralt borral a gyomorban elgondolkozni egy percre másokon keresztül magunkon még jobb.

Sokszor ajánlgattuk már nektek a Gyerekkori álmok klubját, mit Randy Pausch emléke előtt tisztelegve s furcsa életútjának adózva a Jaffa kiadó szervez immár hagyományosan, s mi most is ellátogattunk, hogy megtudjuk, miképp gondolkodik egykori álmairól, gyermekkoráról és az útról, amit eddig végigjárt Pécsi Ildikó és Pálffy Norbert, kinek nemrég jelent meg első könyve, a Noé bandája szintén a kiadó gondozásában.

Szeretem az ilyen beszélgetéseket, nem csak azért, mert megismerhetek bensőséges részleteket az illetők életéről, hanem mert annyira emberi, annyira közeli minden, amit mondanak, hogy képtelenség nem számotvetni mindazzal, ami a felvetett kérdések, történetek kapcsán bennünk kavarog. Ezen az estén ilyen volt például a nevelés kérdése. Mi a jó nevelés? Mi hozza ki a legtöbbet az emberből, mi az, ami olyan útravalót ad, hogy az ember teljes és boldog életet képes élni?

Érdekes volt a kettősség, amit felvázolt a két beszélgetőtárs: Pécsi Ildikót szeretettel nevelték, a "szülők adnak, a gyerek elfogad" elve alapján, bensőséges közelséget és őszinteséget teremtve ezzel a családban. Pálffy Norbertet ezzel szemben "nevelték", azaz közölték, mi az, amit nem szabad ezért vagy azért vagy éppen mert csak. És valóban érdekes, sok esetben csak a nem szabad, nem illik gátló érzése van bennünk, pedig bármikor bármilyen szabállyal szakíthatnánk, bármikor bebizonyíthatnánk, máshogy is lehet élni, mint ahogy azt elmondták nekünk. Csak merni kell.

Nyilván elgondolkozik ilyenkor az ember, hogy mi az, amit ő kapott a szüleitől, mi az, amit máshogy csinálna és mi az, amit ugyanúgy. Jót tettek vele vagy ellenkezőleg, inkább gátlásokat, görcsöket neveltek belé? És milyen jó érzés hallgatni egy hetven felé közeledő művésztől, hogy milyen szeretettel beszél  édesanyjáról és édesapjáról, s hogy sok mindenben igyekezett követni saját szülei példáját, legalábbis ami a gyermeknevelést illeti. 

A szülőkön, a nevelésen túl természetesen szóba kerültek az álmok, s megtudtuk, Pécsi Ildikó már négy éves korában színésznő szeretett volna lenni, s ezt közölte is a veteményesben csücsülő paprikákkal. És úgy is lett. Elérte kislánykori célját, mint ahogy a színésznő férje is megvalósította álmát , aki már az első találkozásuk alkalmával bejelentette, márpedig ők férj és feleség lesznek, s hiába lett kinevetve, a végén mégis így történt. Talán ez volt a legkedvesebb álom az egész beszélgetés alatt. Fő a magabiztosság, és az, hogy tegyünk azért, amit szeretnénk. Ezzel az útravalóval búcsúzott idén a Gyerekkori ÁLmok klubja, ami reményeink szerint folytatódik jövőre is. Mi várjuk.

Amikor megszületik az első gyermek

2922

Az első “sokk”

Sok pár nem tudja, hogy mit is vállal valójában, amikor úgy dönt, hogy közös gyermeket szeretnének. Szerintem igazán csak akkor szembesülsz a valósággal, amikor már megszületett a gyereked, és neked kell róla gondoskodnod, neked kell etetned-itatnod, felkelned hozzá éjszaka. Természetesen mindezt tapasztalatból írom, mivel én magam is anya vagyok, és mint sok más kezdő anya, bújtam a témáról szóló babakönyveket. A könyvek szerint egy kisbaba általában eszik és alszik. Az én gyerekem fél éves koráig szinte egyáltalán nem aludt napközben semmit, és éjszaka is háromszor-négyszer felkelt…Iszonyatosan fáradt voltam a hatodik hónap végére. Ráadásul elég fiatalon vállaltam gyereket, 22 évesen szültem…bár édesanyáink és nagyanyáink idejében ez egyáltalán nem számított ritkaságnak (sőt természetes volt).

Megváltozik a szülők kapcsolata is

Szintén sokaknak nem jut eszébe, hogy egy gyermek alapvetően változtatja meg az életüket. Nincs többé “szabadság”. Ezt úgy értem, hogy vége a rendszeres hajnalig tartó bulizgatásoknak, nem tudsz odamenni, ahova akarsz, az időbeosztásodat pedig most már mindig igazítanod kell valakihez. A legfeltűnőbb változás, hogy most már nem csak ketten vagytok. Értelemszerű, hogy egy pici baba mellett nem jut annyi időd és energiád a párodra. Rengeteg jól működő kapcsolatot láttam tönkremenni a baba megszületése után. A leggyakoribb probléma a szex…kinek sok, kinek kevés, bár általában az utóbbi. A férfiak nehezebben tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, de természetesen nehéz belelátni a másik nem lelkébe, én csak a női oldalról beszélhetek.

Segítség egy lufi lettem!!!

A terhesség alatt és a szülés után alaposan megváltozik a testünk. Hirtelen szembesülünk azzal, hogy oda a leánykori karcsúság, két lufi van a melleink helyén (bár nekem ez a része tetszett). Egyszóval úgy éreztem, hogy egy idegen testbe kerültem, ráadásul van egy állandóan üvöltő porontyom, aki soha nem akar aludni, mindig fáj a pocakja, és még pihenni sem tudok tőle. Ezek után érthető, ha gondolni sem akarunk a szexre, mivel minden mást fontosabbnak tartunk.
A probléma ezzel csak az, hogy elfeledkezünk gyermekünk apjáról, és az ő természetes igényeiről. Egy darabig megpróbáljuk a szőnyeg alá söpörni a kérdést, nem beszélünk róla (talán még kínosnak is érezzük ezt a témát felhozni).



olvass tovább

Mi ez? KISS szindróma

3120

Nem, nem a csókolózásfüggőségről van szó, hanem egy olyan tünetegyüttesről, amit minden szülni készülő vagy csecsemőt nevelgető maminak és papinak ismernie kéne. Vagy legalább a nőgyógyászoknak, szülészorvosoknak, gyermekorvosoknak és védőnőknek, de sajnos itthon ez homályos terület a szakmabeliek előtt - természetesen a kivételek tiszteletével.

A szülés nem egy leányálom sem a nőnek, sem a gyereknek, átpaszírozódni a szülőcsatornán, esetleg császármetszés esetén fejünkél fogva és erősen húzva távozni addigi lakhelyünkről enyhén szólva traumatikus. Gondoljunk bele abba is, hogy egy picike, még törékeny és össze-vissza csukló test alattomos sérüléseket szenvedhet, ha például túl erősen húzzák-vonják őket segítség gyanánt. Kiváltó ok lehet még az ikerterhesség, a méhen belüli elhelyezkedés, a hosszú és nehéz szülés, minek során vákuumot is használnak, és számtalan más eset.

A KISS tünetegyüttes bonyolult nevét most hagyjuk, de röviden akkor beszélhetünk róla, azaz inkább akkor érdemes gyanakodni erre, ha gyermekünknél az alábbi tünetek valamelyikét - akár többet is - tapasztaljuk. A gyerek folyamatosan ferdén tartja a fejét, fejének mozgása korlátozott, ujjunkat csak az egyik irányba követi, a másik oldalra önszántából nemigen fordítja. Jellemzően felsír, ha nyakának valamelyik oldalát megérintjük. Az egyik oldala gyengébb, karját nem mozgatja olyan intenzíven mint a másikat vagy egyáltalán nem, lábát sokszor kifeszíti, csípője kötött. Igen jellemző tünet az asszimetrikus arc, ha egyik szem picikét feljebb van mint a másik, és nagyon gyakori az is, hogy csak az egyik oldalon hajlandó szopni, másik oldalára fordítva sír. Gyakori az is, hogy hanyatt fektetve a gyerek hátrafeszíti magát hídba, és sír. A sírás egyébként is a legjobb vészjelző, kiváltképp az anya felé, aki igen hamar kiigazodik a sírástípusok között, s ez a sikító, fájdalmas sírás szinte minden KISS esetben megjelenik. Gyanakodhatunk akkor is, ha a gyerek sokat bukik, azaz sokszor és nagy mennyiségű tejet öklendezik vissza, ez azt jelzi, hogy a nyelőcső, a gyomorszáj is máshogy áll, mint kéne neki.



olvass tovább