gyógymód

Mi ez? Kasvirág

3050

A tavalyi tél során többször is volt náthám, arcüreggyulladásom, ekkor találtam rá az echinacea-re, amitől néhány rövid nap alatt meggyógyultam. Az idei tél elég hideg, így a vírusok nem annyira aktívak, legalábbis az én testemben. viszont körülötte annál nagyobb a táncuk, a pasim már másodszor beteg három hét alatt, én pedig igyekszem ezzel a csodanövénnyel védekezni, mert az echinacea valójában egy helyes kis virág. Neve a görög echinos - sündisznó - szóból származik. Egyébként a tengeri sünöknek a gyűjtőneve is echinacea. Magyarul leginkább kasvirágnak nevezik, népiesen pedig kúpvirágnak. Nyáron virágzó növény, két fajtája van: a bíbor és a keskenylevelű. A növény gyökere tartalmazza leginkább a hatóanyagokat, de a növény föld feletti része is használható, különböző részeit is - virágzatát, leveleit, szárát, gyökerét - több száz gyógyszeripari termékben felhasználják. Tavasszal és nyáron gyűjtik. A kasvirág poliszacharidokat - arabinogalaktánokat -, kávésav-származékokat - cikóriasavat -, illóolajat, alkamidokat és poliineket tartalmaz. Tabletta, cseppek és tea formájában is kapható, én a cseppeket szeretem, na nem az íze miatt, hanem mert gyorsabban felszívódik, és hatékonyabb is.



olvass tovább

Hát megérkezett

3088

A napokban megérkezett hozzánk is a rettegett H3N2, az a vírustörzs, amit hongkongi influenzaként is ismer a szakirodalom, s ami a leginkább fertőző típus. 1968-69 között mintegy 500 000-en betegedtek meg Hongkongban, később Amerikában a hazatérő vietnámi katonák közvetítésével ugyanez a törzs 50 millió embert fertőzött meg, s 34 000-en bele is haltak. A legveszélyesebb az, ha pandémia alakul ki, azaz egy országban vagy földrészen különösen sok embert érintő járvány, ilyen volt például az influenza esetében a spanyolnátha, amiben legkevesebb 20 millió ember halt meg Európában. Ez az A influenzavírusra jellemző, a H3N2 pedig ez.

Az influenza úgynevezett RNS vírus, azaz örökítőanyagként RNS-t tartalmaznak, s a szervezetbe jutva a gazdasejt anyagcseréjét megváltoztatják, s a vírus reprodukciójára késztetik őket. Egy idő után a sejt megtelik a vírusokkal, elpusztul, s elárasztja a testet kis gonoszokkal, akik újabb és újabb gazdasejteket keresnek, s robbanásszerűen növelik számukat.



olvass tovább

Idd a pisit, kend a pisit!

3388

Mielőtt hangos öklendezésbe kezdenénk, előre szólunk, hogy a vizelettel összefüggő gyógymódok, kúrák nemcsakhogy évszázados múltra tekintenek vissza, de olyan idolok is éltek jótékony hatásaival, mint például Jim Morrison vagy éppen John Lennon. (Persze a hetvenes években ők minden cuccon rajta voltak, amin csak akartak, és LSD-s pisit inni minden bizonnyal költséghatékony is.) A legismertebb vizeletivó kétségkívül Gandhi volt, róla köztudott, hogy fogyasztotta saját vizeletét, s ez a hinduknál bevett szokás.

Na de miért tesz valaki ilyet?

Mert egészséges. A vizeletterápia, más néven shivambu shastra (amit az ajurvédikus terápiák anyjának is neveznek) számos gyógyhatással bír, ezek többnyire tapasztalaton alapuló tények, rendelőintézetekben és kórházakban garantáltan nem találkozunk saját vizeletüket orvosi felügyelet mellett fogyasztó betegekkel. Pedig a világon milliók esküsznek rá, hogy gyógyítható így az asztma, influenza, foggyulladás, ödéma, epilepszia, bőrporblémák, gyomor- és bélpanaszok, emésztési rendellenességek, de a rák kezelésében és gyógyításában is kitűnő eredménnyel működik. Kúraszerűen alkalmazve egészségmegőrző, vitalizáló, fiatalító - vallják fogyasztói.

Nem a legújabb hóbortról van szó természetesen, már a Római Birodalom lakosai is itták, kenték saját vagy valaki más vizeletét, használták továbbá ferőtlenítésre és fogfehérítésre is az arany folyadékot. Sokáig valóban arany jelenlétét feltételezték egyébként a vizeletben, az alkimisták játszottak is ezért sokat a pisivel - eredménytelenül. A kínai nők arcbőrüket kenegetik vele, hogy fiatalosak maradjanak, de mi, magyarok is gyakran pisiltünk kezünkre egykor, ha sebek borították vagy ha nagyon ki volt száradva.

Később aztán a kereszténység megjelenésével a vidám pisiivásnak leáldozott, de a zsidó vallás és az iszlám sem tűri ezt a tisztátalan cselekedetet. Nem így a hinduk, akik közül sokan még ma is élvezik a sárga nedű áldásos hatásait. A shivambu szó szerint annyit tesz, hogy Shiva vize, s szervezetet fiatalító hatását 5000 éves dokumentumok őrzik, ennek szokása tehát még a védikus korba nyúlik vissza. A hinduk szerint a kozmikus tudást hordozza a vizelet, fogyasztását jógik is gyakorlolják, úgy tartják, a vizelettel a kundalini, a gerinc tövében összpontosuló energia a harmadik szembe vezethető.



olvass tovább

Csípjen is, ha már fáj!

3803

A fejfájás szörnyű, alattomos, fárasztó, idegtépő és sokaknál az élet komoly megkeserítője is. Tulajdonképpen mindegy, hogy másnaposság miatt fáj vagy a stressz az, amitől lüktet, esetleg a front miatt vagy képtelen megmozdulni, mindegyik az az eset, amikor szabadulni akarsz a szorító bilincsből, mégpedig azonnal. Alapvetően két típusú fejfájást különböztetünk meg: vannak a tüneti fejfájások és az önállóak, mi most ez utóbbiakról beszélünk, tehát nem azokról az esetekről, mikor valamilyen betegséget jelez a fájdalom.

Migrén, tenziós, cluster

Szomorú tény, hogy Magyarországon a lakosság közel fel érintett különböző fejfájásokban, migrénben pedig megközelítőleg a lakosság tizede, ami ugye körülbelül egy millió embert jelent. Ennél is többen, három-négy millióan úgynevezett tenziós fejfájással küszködnek, amit nagyon egyszerűen stresszes, azaz pszichés nyomás hatására kialakuló igen erős, lüktető fejfájásnak nevezünk. Aztán ott van még a cluster fejfájás is, ami fél oldali, szemgödör környéki elviselhetetlen erejű, rendszeresen visszatérő roham. Érdekes, hogy a felmérések szerint kultúrától és helytől függetlenül szinte ugyananyi embert érintenek a panaszok, a felnőtt lakosság körében ez úgy néz ki, hogy a nőknek átlagosan tizennyolc, a férfiaknak pedig hat százaléka szenved migréntől. Mindennek persze pénzben is kimutatható következményei vannak, hisz a rohamok ideje alatt csökken a munkaképesség, s ez becslések szerint évente mintegy huszonhét milliárd eurós kárt okoz csak az EU-ban. Elképesztő számok. Még elképesztőbb, ha tudjuk, milyen is megélni ezeket a fájdalmakat, s ha tudjuk, hogy sokak számára a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók mit sem érnek, a komolyabb gyógyszerek pedig receptkötelesek és sokszor neurológiai kivizsgálást igényelnek. Ez persze nem baj, hisz egyrészt azonosítani kell a fejfájás típusát, másrészt a készítményeknek esetlegesen olyan mellékhatásai lehetnek, amikre jobb felkészülni, és jobb kizárni a veszélyeztetetteket.

Ezt én is tapasztaltam, mikor egy vidéken töltött hétvégén tört rám a roham, s el kellett vitetnem magam a közeli város ügyeletes patikájába. (Most már valójában fogalmam sincs róla, hogy migrénem, tenziósom vagy clusterem van, mindegyikből produkálok tüneteket, de egyikből sem az összeset.) Itt valamilyen hiba folytán kiadtak nekem egy tablettát, ami elmulasztotta ugyan a fájdalmat, de két napig egy irányba mentem tőle, szédültem, az ájulás kerülgetett, émelyegtem, összezavarodott a látásom és ami a legjobb, heves fejfájástom lett - szerencsére az ibuprofennel könnyen kezelhető típus. Később kiderült, ez a bizonyos gyógyszer is a fent említettekhez hasonlóan csak szakorvosi receptre adható ki.



olvass tovább

A béke te magad légy!

5304

Szétrobban az agyad, folyamatosan felpörgetett a tudatállapotod? Hiába vagy fáradt, nem tudsz aludni, nyugtalan vagy, ingerült, ettől pedig kiegyensúlyozatlan és boldogtalan? Változtatnál életeden, de nem tudod, hogyan? A világ elrohan melletted, próbálod felvenni száguldó változását, ám – úgy tűnik – egyre nehezebb sikerül. Ráébredsz, hiába veszed meg a legmenőbb LCD tévét, hiába költözöl új alkásba, hiába tömöd a gardróbszekrényed, szükségletpiramisod skáláját csupán ideig-óráig elégíted ki. Hiányt és űrt érzel. A tárgyak mellett a körülötted lévőket is simán lecseréled, ha kissé megkopnak vagy problémássá válnak, kényed-kedvedre váltasz partnereket, barátokat likvidálsz vagy szerzel gyorsan újakat. Ebben a feszültségekkel teli, letargikus, célvesztett és énközpontú világban hogy lehetsz úrrá piszkos vágyaidon? Hogyan találhatsz vissza önmagadhoz? Csendesedj…

Az életed célja

Világunk harmadik aspektusa, mely a többség elől rejtve van, a lét terve és célja. Az emberek általában célok nélkül vergődnek, kivéve a tiszta fizikai küzdelmet, mely a vagyonért, a hatalomért szól, és azt hiszik, ezek által boldogok lesznek. Nincs koncepciójuk arról, miért vannak e világon, nem tudnak semmit a jövőjükről, még azt sem látják, hogy lelkek is és nem csak testek.

Pedig ma már hatalmas a kínálat ezoterikus és spirituális könyvekből és tanfolyamokból, életvezetési tanácsadókból, keleti tanokat oktatókból, vallási közösségekből. Ezek többnyire a spiritualizmusról szólnak, de hogy pontosan mit jelent maga a szó, hogy érdemes-e egyáltalán ezen dimenziódat fejleszteni, hogy neked személy szerint szükséged van-e erre, nyersz-e általa, nos, ezekről fogalmad sincsen. A rengeteg információ totális zavart okoz a fejedben.

A spirituális dimenziók feltérképezésében C. G. Jung mélylélektani koncepciója segíthet. A teljes emberi élet mélyen tudattalan központját, az Isten-érzékelés szervét, az Isten-tapasztalás mélylélektani fogalmát nevezi ő Jung Selbstnek. Ezen ideológia szerint az emberi és a pszichés élet selbstcentrikusan funkcionál, akkor is, ha a tudatos ÉN számára ez idegen, elutasított vagy rejtett. A teljes egyén mentális állapota úgy határozható meg ebben a rendszerben, hogy a komplett individuumban a selbst általi integráció milyen mértékű, és ebben az Ego hogy dominál.



olvass tovább