genetika

Ez csak kémia?

6334

Mindenki gondolkodott már olyan banális kérdéseken, hogy mi a szerelem, honnan jött, hogyan alakult ki, miért okoz annyi örömöt és kínt egyszerre. Bár hivatalosan ezt a kört tizenévesen letudjuk, azért a kérdés rendre felbukkan.

A legtöbben – többnyire csalódás után – odáig is eljutunk, hogy azon gondolkodjunk, kell-e ez nekünk, létszükséglet-e, mi lenne, ha ezután nélküle élnénk? Mindenki eljátszik a perverz gondolattal, hogy ő többé már nem lesz szerelmes, elég volt. Kihozta a témából a maximumot, nem jött össze, ennyi. Kinek kell ez a túlmisztifikált, agyonajnározott maszlag? Neki ugyan nem!

Semmi misztikum, csak biológia

Nos, azoknak, akik átélték már ezt, és azoknak is, akik még nem, van egy hírem. Hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. A szerelem tiszta biológia és kémia, semmi egyéb. Legalábbis a szerzőpáros Allan és Barbara Pease ezt váltig állítja. Ezen állításukat pedig az egzakt tudományok segítségével, pontos kémiai reakciók és biológiai tények egybevetésével óhajtják bizonyítani. A szerelem általános, minden kultúra velejárója, ergo kell, hogy legyen egy közös alap, állítja a páros. Mivel a kultúrákban egy valami azonos biztosan, hogy emberek alkották, ezért következik ebből logikusan a megállapítás: mi más lehetne a szerelem alapja, ha nem a biológia?! Az evolúció mindenkibe belekódolta a szerelmet. Sok tudós van, aki e mellett nem tudott szó nélkül elmenni, és az életét tette fel, hogy ezt megcáfolhatatlanul bizonyítsa.

A nemi vágynak, a szerelemnek és a tartós vonzalomnak három önálló agyi területe van, melyek működése hormonális alapon történik. A szerelem érzése egy meghatározott területre ható vegyületcsoportnak köszönhető. Miután az agyunk különböző preferenciáknak köszönhetően beazonosította a számunkra megfelelő partnert, turbófokozatra kapcsolva kezdi el a hormonokat termelni. 



olvass tovább

A férfiak ideje

7338

Mit csinálnak a férfiak? Dehogynem tudja mindenki, tanultátok hosszú éveken át; ezt hívják ugyanis történelemnek. Akkor azt is tudjátok, hogyan és mit írnak a férfiak – ez az irodalom. Művészettörténeten pedig hallott mindenki elég halott, festői ambícióval megáldott férfiról, ugye? Többek között ezt a hozzáállást unták meg a nők majd’ egy évszázada. Ebből lett a feminizmus, és csupán pár évtizeddel azután, hogy elkezdték hallatni a hangjukat, a felismerés („jé, ezek úgy gondolják, nem a konyhában a helyük!”) átszivárgott az egyetemekre. Ebből lett aztán a finom szóhasználattal gender studies-nak (kb. nemkutatás) nevezett tudományág, amely valójában nőtudományt jelent, a férfiak legfeljebb érintőlegesen kerülnek szóba.

Most azonban megjelentek a férfitudományok (male studies), és bár ilyen szak még nincs, akadémikus körítés és tankönyvek már léteznek. Lett is belőle zavar. Az egész egy New York-i férfi pszichiáterhez, Edward M. Stephenshez kötődik. Az indítványhoz (legyen ebből külön szak) neves, a férfiak közötti kötődésre és versenyre (male bonding) és a férfigyűlöletre specializálódott kutatók csatlakoztak. A szkeptikusok persze megjegyezték, hogy valami olyasmit találtak fel, ami mindig is létezett, sőt harminc éve kutatják, csak éppen men’s studies néven. Az újonnan létrejött (?) tudományág képviselői azonban azzal érvelnek, hogy az eddigi férfikutatók alapvetően a feminizmus alaptételeit hangoztatták, amely szerint a nemi identitás alapvetően társadalmi konstrukció, konvenciókon alapul, azaz szabadon változtatható, variálható. Az ezt legalaposabban leíró kutató, Michael Kimmel szerint jót tesz a nőknek és a férfiaknak is, hogy nemileg egyre inkább semleges világban élünk. „Ennyi volt, az a hajó elúszott.” – mondta nemrég arra a kérdésre, hogy érvényes-e még a „férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek” című elmélet.

A vérükben van (2001 Űrodüsszeia)

olvass tovább