gazdaság

Ez itt a reklám helye?!

3672

Néhány egyszerű, közismert megállapítással kezdeném, és fokozatosan haladnék a reklámjelenség bonyolultabb okainak elemzéséig. 

1) A reklámokat a vásárló fizeti meg. Ez egyrészt abszolút nem kívánatos a vásárlónak – sem a többletköltségek, sem az ezen előállított agyzsibbasztó reklámtartalom –, másrészt öngerjesztő folyamatot vált ki (több reklám, nagyobb kelendőség, még több bevétel, még több reklám stb.)

2) A reklámok hazudnak. Például belső ellentmondásaikból is bizonyítható ez. Kizárt dolog, hogy „a legtöbb, ami az életben adható” az egyik nap egy pohár tea, másnap egy kávé, valami déli gyümölcs, megint máskor egy drága autó legyen. Ha az OMO jobb, mint az összes többi mosószer, akkor egyidejűleg nem lehet a Persil is jobb, mint az összes többi, és fordítva. Ezen állítások közül csak az egyik lehet igaz, vagy egyik sem. Ez utóbbi a valószínű, mint ahogy az is valószínű, hogy a téves állítások nem csak úgy véletlenül, hanem tudatos és haszonleső hazugságokból keletkeznek, és így a reklámok erkölcsi szintjét is jellemzik.

3) A reklám elértékteleníti a szavakat. Az olyan kifejezések, mint „legnagyobb öröm”, „boldogító érzés”, „a szeretet ajándéka”, „a legtöbb, mi az életben adható”, „fedezd fel az élvezés örömének művészetét”, „a boldogság csúcsa”, „mindennapi varázslat”, „a teljes élet öröme”, „a csúcs felfedezésének vágya”, „önfeledt pillanat” – korábban csak a szerelmes regényekben szerepeltek, s ott is módjával. A szavak elértéktelenedése maga után vonja az érzelmek devalválódását is: egyre nehezebb lesz szerelmet vallani „életem egyetlen kincsének” ebben a reklámözönben, s lassan már szerelmet érezni is egyre lehetetlenebb.

4) A reklámok – éppen a köztük lévő ellentmondások miatt – kioltják egymás specifikus hatását. Hiába döngölik agyunkba „A” mosószer előnyeit, ha utána öt perc múlva már „B” mosószer a legjobb, majd ismét egy másik. Így egyik reklám sem tudja elérni a kívánt hatást, és ezért az egyes cégek a hatékonyság fokozása érdekében egyre durvább reklámfogásokkal próbálnak átmeneti előnyöket elérni.



olvass tovább

A cégem az életem

3834

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés - aha, persze. A mai munkaerőpiacon valószínűleg sokan boldogok lennének, ha a nyolc óra valóban nyolc óra lenne, és nem tizenkettő vagy valójában huszonnégy. Ha nem pékek vagy tanárnők vagyunk, bizonyára pontosan tudjuk, az irodai ajtó bezáródásával még messze nem ért véget munkanapunk. De mennyit is melózunk pontosan?

Hogy mennyiben és miért változott a Nagyferó által eldalolt hármas felosztás, arra bővebben is kitérünk, de addig nézzük meg a hivatalos számokat és néhány érdekes adatot, ami a heti munkaórákat illeti. Magyarországon a munka törvénykönyve szerint egy héten negyven órát dolgozhat az ember, ez ugye napi nyolc. Ez bizonyos esetekben napi tizenkét órára emelkedhet, ettől eltérni pedig azonban lehet, azaz ennél többet vállalni vagy kérni tilos. Hogy a valóságban ez hogy néz ki, elég nehéz megmondani, pontosan azért, mert az ezt meghaladó ledolgozott óraszám nem megengedett, így senki nem reklámozza, de tudjuk jól, hogy a túlórázás bizonyos szektorokban egyáltalán nem kivételes eset. A KSH 2006-os adatai szerint a ténylegesen ledolgozott órák száma heti ötvenre rúg, azaz átlagosan napi 8-12 órát dolgoznak az emberek. (A magyar munkavállalók nagyságrendileg többet dolgoznak mint az európai átlag, ahol a napi 7-8 óra a bevett - sokak szerint ez is az egyik oka az itthoni alacsony foglalkoztatottságnak. Azaz kevesebb ember dolgozik, de ők többet. A magyar munkaórák száma egyébként az amerikai átlaggal egyezik meg.)



olvass tovább

Elbánt veled a hiteled?

4134

Te azon „tudatos” vásárlói körbe tartozol, aki egy hitel igénylésekor az összes szerződésre vonatkozó feltételt, apró betűkkel tűzdelt, zárójeles részt végigrágja? Vagy megkérsz egy hozzáértő személyt, hogy segítsen eligazodni a jogszabályok, rendelkezések, szabályok, előírások végeláthatatlan hálójában? Több bank, pénzintézet ajánlatát körbejárod vagy egyéni szempontok alapján hozol hosszútávra vonatkozó döntéseket? Ha nyakig benne vagy, és nem tudod, hogyan tovább, segítünk, hogy picit jobban értsd lehetőségeidet.

Bizonyára egy lakáshitel költségeit is rengetegen nyögjük, a szerencsésebb vagy okosabb fogyasztók forint síkon gondolkodtak, ám a többség inkább devizában, svájci frankban vette fel hosszú évekre a hitelt. Még sokkal magasabb azonban azoknak a száma, akik beleugrottak valamilyen hitellel egybekötött autóvásárlásba. Nyilvánvaló, hogy akár használt, akár új autóra nem könnyű a pénzt összelapátolni, de minek is kellett volna kuporgatni, amikor simán és egyszerűen, akár egy óra alatt könnyedén lehetett kölcsönhöz jutni. Ha rendelkeztél mezei munkáltatói igazolással, egy-két közüzemi számlával és nem szerepeltél az akkori BAR (most KHR) listában, nyert ügyed volt. A bank gyorsan bírált és utalt, te pedig mámoros hangulatban gurulhattál ki a szalonból csillogó autóddal.

Csúcsidőkben a kereskedések busásan kaszáltak, jócskán profitáltak az autószektor szereplői is, a hitelügyletek dugig voltak jutalékkal, az értékesítők a legjobban keresők közé tartoztak. A válság hatása azonban a túlduzzadt szférában azonnal éreztette hatását, ennek felismerését követően a piaci feltételek relatíve gyorsan szigorodtak. A maximális futamidő a pénzügyi felügyelet ajánlása szerint 96 hónapra változott, már nem lehetett kövér nullával, azaz pénz nélkül indulni, a minimális önerő 20 % lett, az ügyfelek likviditását is keményebb feltételek között vizsgálják. Azaz megnézik, egyáltalán képes leszel-e fizetni a törlesztőrészleteket. Elkezdtünk tehát gondolkodni...



olvass tovább

Szemetek!

4339

Az uniós előírásoknak nem megfelelő  hulladéklerakók bezárásának végső határideje 2009. július 15. volt. A hatóság a korábban létező kb. 150 lerakó  több mint felét bezáratta, így összesen hetvenöt lerakó maradt az országban. Az önkormányzatok 2001 óta ismerik ezt a határidőt. A tervek szerint regionális hulladékkezelő központok veszik majd át a szerepet, ezek építése azonban sok helyen még el sem kezdődött. A HuMuSz adatai alapján a bezárások legsúlyosabban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun megyéket és Pest megye északi részét érinti.

Okok

2001 óta ismert az önkormányzatok számára, hogy idén be kell zárni az uniós normáknak nem megfelelő  lerakókat, mégsem készültek fel nyolc év alatt erre. A környezetvédelmi szervek erőtlensége – ami részben a költségvetési források konzekvens megvonásának is tulajdonítható – hozzájárult ahhoz, hogy a téma parkoló pályára kerüljön az elmúlt években. Az önkormányzatok esetében a komoly szankció hiánya csak bátorításként szolgálhatott arra, hogy ne rendezzék a hulladékgazdálkodás kereteit, és számos kistelepülésen természetesen az erőforrások hiánya is gondot jelentett. A most zajló Nulla Hulladék Programunk keretében számos önkormányzattal kerültünk kapcsolatba és néhány mintatelepülésen fenntartható hulladékgazdálkodási stratégiák fejlesztésébe kezdtünk az önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a lakosság közös munkáját támogatva. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az önkormányzatoknál gyakori ezen a szakterületen az információhiány. Tény, hogy nem sok forrás van, ahonnan információt szerezhetnek a lehetséges, más helyeken már bevált módszerekkel kapcsolatban. A hulladéklerakás rögtön két mintatelepülésen is zavart okozott, így Várpalotán és Csóron is azzal szembesültek, hogy nincs hová vinni a hulladékot. Sok helyen nem látják tisztán a célokat, hogy ti. az elsődleges feladatuk a hulladékmegelőzés – azaz a tudatos fogyasztás és termelés, továbbá az újrahasználat ösztönzése és gyakorlása, és csak ezt követi a sorban az elkerülhetetlenül keletkező hulladék újrahasznosítása (recovery), amelynek alapja a szelektív gyűjtés. Az uniós hulladékos keretirányelv – és a hazai szabályozás – sorrendben legutolsó prioritása az ártalmatlanítás, tehát az égetés (incineration) és a lerakás (disposal). Az uniós átlaghoz képest súlyos lemaradásban vagyunk ezek arányát tekintve.

Várhatod

Évente 70-80 millió tonna hulladék keletkezik Magyarországon, ebből évi 4,5-4,8 millió tonna a települési szilárd hulladék. Kétséges, hogyha egészen mostanáig 150 lerakó működött, akkor a fele tényleg el fogja-e tudni látni ugyanazt a feladatot. Ha igen, akkor azonban kérdés, hogy miért volt szükség eddig ennyire? A hatóságok közlése szerint mindössze 20%-át kell átirányítani a hulladéknak. Ha ez így van, akkor pedig érthetetlen, hogy a hulladék 20%-ára miért engedték fenntartani a 90 környezetre és egészségre káros lerakót. A másik probléma az időtáv: lehet, hogy ideiglenesen meg tudják oldani az átirányítást, de a korábbi minisztériumi információk szerint összesen 5-6 évre elegendő lerakó kapacitás áll most rendelkezésre. A sok helyen még meg sem kezdett fejlesztésekkel 2020-ig tudnák elméletben (!) fedezni az igényeket, tehát ez sem nyújt távlati megoldást. 



olvass tovább

Nem vagyunk egyedül

4875

Millió és egy ideológiai vitát folytattam már sok körülöttem lévővel olyan kérdésekben, mint az ingyenes letöltés, a szerzői jogok, a pénz mint mindenek felett álló legfőbb cél, az elvek kontra pénz, a környezetvédelem, a biciklizés, az alternatív társadalmi modellek köre - és még sorolhatnám napestig. Ezek közül soknak ti is szemtanúi lehettetek itt a cotcoton, hisz ami szívünkön a szánkon, még akkor is, ha tudjuk, az olvasók fele kígyót-békát kiált majd ránk, s a két ellentétes vélemény egy tapodtat sem közeledik majd egymáshoz. Az ilyen témákban előkerült indulatokat egészen a mai napig nehezen dolgozom fel, de most, hogy eddigi legkedvencebb cikkemet írom, már a teljes megnyugvás állapotában vagyok - legalábbis egy ideig.

Tudom, hogy a következő sorok nem egészen úgy osztják majd meg a hozzászólókat, mint az eddigi témák. Bizonyára sokkal többen lesznek, akik most büszkén kulturális kreatívnak tartják majd magukat, mint azok, akik eddig az ezen gondolkodásmódba simuló témáinkra értőn, és nem elutasítóan reagáltak. Ja, és hogy kik azok a kulturális kreatívok? "Ötven millió ember, akik megváltoztatják a világot" - mondhatnánk egyszerűen a téma legismertebb könyvének címét idézve, de valójában sokkal több emberről van szó. Az Egyesült Államokban egy 2000-ben készült felmérés során bukkantak rá arra az igen masszív rétegre - csak itt ötven millióra, amelynek tagjai egyként gondolkodtak, ám egymásról mit sem tudtak. Mindössze annyiban voltak biztosak, hogy elegük van mindabból, ami ma politika, gazdaság és társadalmi élet címen folyik. Paul H. Ray szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus őket nevezte el kulturális kreatívoknak. A világon a kulturális kreatívok azok, akik egyre erősebben érzik, a világ, amit ismerünk végnapjait éli, ebben az irányban nincs perspektíva, s hogy valaminek történnie kell, ami egy jobb jövő felé fordítja az emberiség kocsijának kerekét. Ám ez a valami pontosan a kulturális kreatívok létezése, amit inkább tekinthetünk egyfajta emberi fejlődési szintnek, mint szervezett és egységes csoportnak.

Ők azok, akik...

Akik nem szeretnék a jelen rendszert ebben a formában fenntartani, akik valahol mélyen érzik, tenni kéne, hogy kevésbé kártékonyak legyünk, hogy az évtizedek óta tartó rombolás és kizsákmányolás helyett egy ember- és környezetbarát életet élhessünk. Ők azok, akik érzik, hogy a régi hanyatlóban van, hogy valami új alakul, s hogy ebben egyéni szinten is érdemes és lehetséges is részt venni. Ők azok, akik látják és elvetik a politika romboló erejét, a média butító erejét, a gazdaság kizsákmányoló erejét, a fogyasztói társadalom züllesztő és kiüresítő, elidegenítő erejét. Ők azok, akik nemet mondanak oly sok mindenre, ami a még ma is uralmon lévő rezsim és az emberiség másik fele szemében érték, de ők már tudják, az valójában csak egy újabb hulladék, egy plusz tégla világunk jövőjének sírján. Ők azok, akiknél sokkal előrébbvaló a társadalom érdeke, mint a saját érdek, és ezért áldozatnak tűnő, valójában teljesen természetes lépéseket is hajlandók tenni. Ennek értelmében ők küzdenek a jogdíjak ellen, mondván, a művészet mindenkié, ők küzdenek az őstermelői rendszer felélesztéséért, a cserekereskedelemért, a cseremunkáért, ők azok, akik szívességből, ingyen is dolgoznak, akiknek elvei felülírják a pénz szavát, akik elképzelhetőnek tartják, hogy más szabályok és értékek mentén is lehet élni, mint ahogy azt jelenleg tesszük.



olvass tovább