fotózás

Üzennek nekünk

3662

Nem ismerek egy olyan fiatal - huszonöt éves - pasit sem, akit érdekelne a nők elnyomása, kizsigerelése, kárhozott sorsa. Épp emiatt nehezen tudom meghatározni, hogy mi inspirálja JR-t arra, hogy a világ legnagyobb galériájába olyan képeket helyezzen el, amelyek úton-útfélen emlékeztetik az embert arra, hogy bizony sokan csak tengődnek, de nem élnek. Nyilván ez egy jó téma, és biztosan nem véletlenül talált JR a párizsi metróban egy fényképezőre, és tette fel rá az egész életét, hiszen előtte nem fotózott. Ha hihetünk a végzetben, akkor találkozása a képalkotó tárggyal biztosan sorsszerű volt.

Nézzetek, és figyeljetek!

Nekünk a Nők című alkotássorozata tetszett, amelyeknél semmi másról nincs szó, mint a női méltóság kifejezéséről. Mindegy, hogy készült a fotó, hogy hol van "kiállítva", lehet Sierra Leonéban, a Közel-Keleten, Afrikában vagy épp Brazíliában, az üzenet mindenütt eljut az emberekhez, hiszen akkora formátumúak a fotók, hogy képtelenség nem észrevenni és nem tudomást venni azokról. Állj meg egy pillanatra, és nézz!

JR 2001-től számtalan érdekes projektben részt vett, fotózott break-eseket, írókat, zenészeket, színészeket, majd utazott és sorsokat fényképezett - nők szemében. Művei technikailag a következőképpen néznek ki: egy huszonnyolc milliméteres géppel - igen a talált géppel - elkészíti a fotót, majd óriásba kinyomtatja, aztán felapplikálja épületekre, járművekre, természeti képződményekre. Szeretjük?

Fotót, vagy meg sem történt!

7392

Nicéphore Niépce francia feltalálót sosem hagyta nyugodni a gondolat, hogy kellene valamit kezdeni a fényérzékeny felületekkel. Azt már régóta tudták, hogy bizonyos anyagok csupán a fény hatására megváltoztatják színüket, állagukat és ismerték a camera obscurát is, a dobozt, amely egy apró lyukon át vetített ki a hátsó falára mindent, amit lát, csak éppen fejjel lefelé. Akkor, a tizenkilencedik század elején már évszázadok óta használták az eszközt a realizmusra törekvő festők, például Vermeer is. Niépce ötlete az volt, hogy amit egy festő elvégez, azt megteheti a megfelelő vegyület is. Nyolc órán át hagyott egy olajjal kezelt kátrányos felületet az ablaka elé állított dobozban, számítása pedig többé-kevésbé bejött: majdnem felismerhetetlenül, életlenül és részlettelenül, de ott volt a képen a szomszéd ház teteje.

Akkor az egész senkit sem érdekelt, a feltaláló hiába keresett támogatókat a kevéssé látványos kutatáshoz, de ez nem von le az esemény értékéből: 1826-ban megszületett az első fénykép. Ahogy finomodott az eljárás, változtak az alapanyagok és megjelentek a portrék, lassan a festők is ráébredtek: nem elég többé, ha a valóságot igyekeznek visszaadni, hiszen arra már van sokkal jobb médium. A fotó pedig maga is kinőtte látványosság mivoltát és kivívta a maga helyét a művészetek között. Most pedig megint nem tudni, mi a helyzet.

Fotó: Neményi Márton

olvass tovább

Az utolsó tekercs film

7403

Fotós témával már szolgáltunk nektek a napokban, de azóta befutott két olyan hír, ami tulajdonképpen az ott vázolt gondolatmenet folytatásának is tekinthető – tökéletesen illusztrálja ugyanis a két nagy dilemmát, a filmes korszak halálát és a profizmus mibenlétét.

Steve McCurry két éve meghallotta a pletykákat: hamarosan hatalmas szeget vernek a filmes fotózás koporsójába. A Kodak ugyanis azt tervezte, hogy beszünteti a legendás Kodachrome-tekercsek gyártását, amely – ahogy a Vanity Fair találóan megfogalmazta –olyan a filmes fotósoknak, mint a szaxofon a dzsessznek. McCurry – aki a világ talán leghíresebb riportere, ő fotózta az afgán lányt a National Geographicnak – megkereste a vállalat vezető marketingesét azzal, hogy szeretné elvinni az utolsó tekercset, ami legördül a New York-i gyár futószalagjáról. Nem sokat kellett őket győzködnie: nála alkalmasabb koporsóvivőt keresve sem találhattak volna.

Miután megkapta, befűzte Nikon F6-osába, tett egy kört Indiában, Törökországban, Angliában, majd New Yorkban is – ez nála azt jelenti, hogy találkozott például Robert De Niróval.  Nem volt különösebb koncepciója, arcokat, riportfotókat és az utcai életet szerette volna elkapni a szokásos intenzitással, az arcok, tekintetek hangsúlyozásával. Ezek után pedig elment Kansasbe, ott található ugyanis az utolsó labor, amely komolyabban foglalkozik Kodachrome-előhívással – azaz foglalkozott, egészen tavaly decemberig. Kár is ragozni, a teljes sorozat (a harminchat képből harminckettőt válogatott be) itt megtekinthető.

Most pedig lássuk a másik végletet: Damon Winter, ugyancsak nagyszerű, Pulitzer-díjas fotóriporter kapta a Pictures of the Year International nevű szervezet harmadik helyezettnek járó díját sajtóba készült fotósorozat kategóriájában. Winter az Afganisztánban (még mindig) állomásozó amerikai katonák hétköznapjait örökítette meg, sorozatában nem a tűzharcra koncentrált, hanem az unalomra, a várakozásra, egymás ugratására, amellyel a katonák életének nagy része telik.

És hogy miért érdekes ez? A képek iPhone-nal készültek. Természetesen rögtön fellángolt a vita, az ágyúnyi objektívekkel dolgozó fotósok szerint ez a szakma megcsúfolása, a laikusok és a lazább riporterek azonban azt vallják: teljesen mindegy az eszköz, csak a kép számít. Azokra pedig nem lehet panasz. Az sem érdekelt senkit, Hemingway milyen írógépet használt, nem igaz? Winter a Hipstamatic alkalmazással fotózott, amely különleges színhatást adott a képeknek, cserébe azonban tíz másodpercet dolgozott rajtuk, azaz megfontoltan kellett kattintania. A katonák egyébként is folyamatosan egymást és magukat fotózták telefonjukkal, így nem is foglalkoztak az úgynevezett profival.

Cotcot Restyling #2

7492

Gondolkoztunk, hogyan lehetne felvezetni a második fotózást anélkül, hogy ellőnénk a közhelyes formulákat. Egyrészt persze megígértük. Másrészt pedig szuper volt a csapat, a nyertes is teljesen levett bennünket a lábunkról, és gyönyörűek lettek a képek, úgyhogy magától adódik a folytatás.

Aki nem tudja, miről is szól a Cotcot Restyling, annak nagy vonalakban annyit, hogy egy szerencsés lájkolót, akit a Random.org szolgáltatásával sorsolunk ki, tetőtől talpig átalakít egy profi csapat, mi pedig mindezt dokumentáljuk. A cél, hogy megmutassuk, egy kis odafigyeléssel és szakértők segítségével bárkiből lehet fotómodell. A bújtatott cél, hogy a fotózás során ellesett technikákat, tippeket és tanácsokat alkalmazva a hétköznapokon is  elhidd magadról ugyanezt.



olvass tovább

Olvasóból bombanő

7631

Ha már elkezdtük, nem hagyjuk abba – ezt ígértük néhány héttel ezelőtt, amikor meghirdettük a Cotcot Restyling második felvonását. Több mint kétszázan jelentkeztetek a játékra. A sorsoláson Csatlós Reni nevét dobta ki a Random.org, aki egy Szeged melletti kis faluból érkezett a múlt vasárnapi fotózásra. Az átalakítást végző Soulist Team megmutatta nyertesünknek, mennyi különböző arca van és milyen belevaló csajt lehet kihozni belőle. Reni az új külsőn túl a fotózás alatt kitartásával, gyönyörű mozgásával és lelkesedésével teljesen lenyűgözött mindenkit. Íme, az eredmény!

olvass tovább