fogamzásgátlás

Hozd ki magadból a legjobbat!

2347

Réka, az on-lány

Amikor színre lép a nagy ő, a lehető legjobban akarunk kinézni, hogy meghódíthassuk. Réka arról mesél, hogyan valósította meg ezt úgy, hogy mindeközben rátalált a leginkább hozzáillő fogamzásgátlóra is.

„Kittyvel, a barátnőmmel már minden létező módszert kipróbáltunk, hogy elmulasszuk az arcunkon éktelenkedő pattanásokat. Együtt főztük a zölddió levelét, pakoltuk magunkra a Holt-tenger iszapját, és tartottunk céklakúrát – hiába. Mindeközben összeakadtam a neten egy szimpatikusnak tűnő sráccal, akivel elkezdtünk csetelgetni. Vészesen közeledett a pillanat, amikor már nem rejtőzhettem el a számítógép mögé, hanem „színt kellett vallanom”. Úgy gondoltam, nem árt, ha az ember lánya mindenfajta eshetőségre felkészül, mielőtt találkozik a nagy ővel… Felmentem egy internetes fórumra, hogy informálódjak a fogamzásgátlás lehetőségeiről. Egy lány megírta, hogy amióta tablettával védekezik a teherbeesés ellen, elmúltak a pattanások az arcáról. Ez a gyógyszer ugyanis éppen csak annyi hormont tartalmaz, ami biztonsággal megvéd a teherbeeséstől, viszont jótékonyan hat a bőrre is. Ez kell nekem – gondoltam –, és elvágtattam a tesóm nőgyógyászához. 

Kiderült, hogy tényleg kapható egy „új generációs” tabletta, ami mindazt tudja, amiről a fórumos lány írt nekem. Sőt, állítólag a menstruáció sem annyira kellemetlen azoknál, akik ezt szedik, és súlygyarapodástól sem kell tartani. Nosza, felírattam, és elkezdtem szedni a bogyót. Éppen ideje volt, mert Tomi már sürgette a randit. Megtörtént a nagy találkozás, és az első felvonást teljes sikerként könyvelhettem el. Rögtön lefixáltuk a második találka időpontját, aztán a harmadikét… Most már igaziból járunk – olyannyira, hogy „arra” is sor került. Megtehettem, hiszen a tabletta miatt teljes biztonságban érezhettem magam.Nos, ez a fajta együttlét egy egészen más dimenzió a netes levelezgetéshez képest. Kitty azt mondta, egészen kivirultam a szerelemtől. Ugye mondanom sem kell, hogy már ő is szedi a tablettát?” 

További infot kaphatsz nőgyógyászodtól, vagy kérdezd  a www.fokuszbanano.hu oldalon az on-line nőgyógyászokat. Bayer Schering fogamzásgátlás.

Nőjetek mellek, nőjetek!

4057

Will they grow néven indított blogot Martina, s az itt dokumentált házi kísérlet célja nem más, mint egyértelműen kideríteni, vajon a fogamzásgátló tabletta szedése következtében megnőnek-e a mellei avagy nem. Feszülten figyelünk.

A blog univerzális nyelven íródik, semmi fölösleges szövegelés, minden nap egy kép, és kész. Martina úgy nyilatkozott, azért fogott bele ebbe az egészbe, mert komoly komplexusai vannak mellének méreteit illetően, és szeretne nagyobbakat. Mikor tizenéves korában és húszas évei elején fogamzásgátlót szedett, szépen kigömbölyödött, de az azóta eltelt hormonmentes évek visszasorolták őt a kismellűek táborába, és ezzel nem bír megbékélni.

Persze hozzáteszi, mindenki másképp reagál a hormonbevitelre, és még különböző életszakaszainkban is másképp viselkedik testünk, így lehet, hogy semmi változást nem fog hozni a mostani bogyószedés. Mindenesetre ő marad optmista, és egyre csak bíztatja melleit, meg tudjátok csinálni!

Egyébiránt úgy véli, ebben az egész kísérletben semi szexi nincs, inkább tudományos mint erotikus. A képeket minden reggel a konyhában, pizsamában készíti, csak gyorsan fölhúzva a pólót, semmi szexi fehérnemű és semmi pózolás. Az emberek bíztatják, és még olyan visszajelzést is kapott, hogy ha Platónnak a tökéletes mellbimbó ideáját kellett volna elmondania, az pont ilyen lenne. Talán eggyel jobb módszer ez, mint vízzel töltött nejlonzacskókat operáltatni magunkba, de azért beteg egy világ ez...