Kattintsd végig a galériát, és szavazz, szerinted melyik a legjobb mez az alábbiak közül!

Kattints!

Az idén nyáron startoló foci világbajnokság egy lépéssel közelebb került a környezetbarát sportesemény címéhez, hiszen az egyik legnagyobb sportszergyártó, a Nike, a focisták ruháit környezettudatosan készíti az eseményre. Az újrahasznosított hulladékokból készült olimpiai aranyérem után most végre a ruhák alapanyagához is újrahasznosítható szemetet használnak, na de mit?

A Nike mezt viselő focisták öltözékéhez PET palackot használ fel a sportszeróriás, így tesz a környezetért, a fenntartható fejlődésért, a futball világbajnokság pedig kitűnő alkalom arra, hogy nagy tömegek figyelmét hívják fel a témára. A pólók darabonként nyolc műanyag palackot tartalmaznak, gyártásuk pedig harminc százalékkal kevesebb energiabefektetést igényel. A környezettudatos csapatpólókat olyan országok labdarúgói hordják majd, mint az Egyesült Államok, Brazília és Ausztrália, és persze rajongók ezrei, akik az adott ország egyenruhájában feszítenek majd a világbajnokság alatt. Ha pedig beválik az újítás, várhatóan más sportágak ruházatánál is használják majd a különös, újrahasznosított alapanyagot.

Persze, persze, nagyon sok csaj néz meccset, főleg, ha EB vagy VB van, és lehet a jóképű olaszoknak, a macsó spanyoloknak vagy éppen a divatos angoloknak szurkolni. Ez a két bajnokság egyébként is hetekig tart, a kocsmák ideiglenes vásznakat szerelnek fel, és egy pár sör mellett senkinek nincs komolyabb ellenvetése, hogy megtekintsen egy mérkőzést. Tegyük hozzá gyorsan, mielőtt általánosítással vádolna bárki, hogy nem kizárólag a csajok vannak így a focival, sok férfi is csak elvétve nézi meg a mérkőzéseket, és ez a két csoport sosem fogja megérteni azt az elkötelezettséget, ami egy focirajongót kedvenc csapatához köt. A "nyertÜNK", "kapufát rúgtUNK", "kiestÜNK" - világát. Amíg nem éltünk még együtt vérbeli szurkolóval, fogalmunk sem lehet róla, hogy A csapat valóban a fontossági sorrend előkelő helyén foglal helyet, hogy "A csapatot nem mi választjuk, hanem az választ minket", hogy a meccs ideje szent, a csapat szent, és talán csak egy haláleset vagy a gyerek születése az, ami képes felülírni egy kupadöntőt. Bármilyen érthetetlen is, nincs mit tenni, el kell fogadni, és szerencsés esetben a társ idővel belátja, megérti: vagy megszokik vagy megszökik, más út nincs. Persze lehet együtt meccset nézni, lehet érdeklődni, el lehet utazni a feltétel nélkül imádott csapat feltétel nélkül imádott városába, de ez nekünk sosem jelentheti azt, amit nekik, és ezzel nincs is semmi baj. A foci az foci, a csapat az csapat, a szurkoló pedig szurkoló, aki alapvetően azt szereti, ha szurkolótársaival együtt egy kocsmában kiabálva izgulhat. Úgy igazán.

Kérdés, hogy mi van, ha a szíve utolsó rezdüléséig elkötelezett férfi komoly válaszút elé érkezik? Mi a helyzet, ha eljön a várva várt rangadó napja, ám a barátnő más programot erőltet, a főnök dolgozni küld, ha olyan helyzet áll elő, ahol komolyan ki kell állni, és végigharcolni a meneteket: a meccs szent, majd máskor megyünk. Ezt a kérdéskört feszegette a Heineken talán legjobban sikerült kampánya, amit körbe is lelkesedett mindenki, akihez eljutott, és persze a neten és a blogszférában futótűzként terjedt. Alant a videó, amit még akkor is érdemes végignézni, ha nem vagy angolos, mert az érzés megfizethetetlen. Ha az vagy, ugorj egy bekezdést, addig pedig nézz!

Azért segítünk. A Real Madrid AC Milan összecsapás napjára egy - kamu - művészeti fesztivált rendeztek klasszikus zenei koncertekkel, s hozzácsaptak rengeteg beavatott embert. Barátnőket, feleségeket, egyetemi tanárokat, főnököket, csupa olyan embert, akik érzelmi zsarolással, paranccsal, kéréssel, célozgatással rávehetik a fanatikus olasz focirajongókat, hogy elképesztő belső lelki tusák árán, de valamiért a vonósnégyesre szavazzanak a futballmeccs helyett. A megroppant gerincű és lelkileg összetört férfiak és a beavatottak annak rendje és módja szerint el is kezdik a műélvezést, ám a tizenötödik percben a projektoron megjelenő mondatokból elkezdik érezni, valami nem stimmel. Milyen nehéz nemet mondani a főnöködnek? És a barátnődnek? És a meccsnek? Te tényleg képes voltál lemondani a Real-Milanról? Persze ekkor már mindenki röhög és tapsol, és elkezdik együtt nézni a meccset.

Miközben épp az egyik sportfogadással foglalkozó oldalt bújom, az jut eszembe, mikor vetemedtem el ennyire, hogy már nem csak nézem és szeretem, de ráadásul fogadok is a focimeccsekre… Régen volt már, mikor először ragadott magával az izgalom, amit huszonkét félisten zöld gyepen történő futkározása és labdakergetése váltott ki.

Nálunk a családban túl sok a nő, nem divat a focit szeretni, így egészen addig nem is érdekelt, míg ki nem derült, a pasi, akiért tizenéves szívem dobogott, imádja a bőrt kergetni. Nem volt mit tenni, tájékozottnak kellett lennem, ha – elfuserált fordulattal élve – labdába akartam nála rúgni. Beültünk a haverokkal a tévé elé, ment az EB, az idő repült, és azt vettem észre, hogy egyetlen emberre fókuszálok már 40 perce: ő volt Zidane, és ezzel a focihoz való viszonyom el is dőlt egy életre.

Kétévente egy hónapra teljesen megőrülök, és bármit képes vagyok elkövetni, csak hogy még jobban érezzem azt a bizonyos közösségi erőt, ami lenyűgöz, ha szurkoló embereket látok. Mert persze a történethez hozzátartozik, hogy kicsit olyan vagyok, mint a kocabagósok, akik csak társaságban cigiznek, de akkor sem tüdőzik le. Egyedül sosem nézek meccset, abban semmi pláne nincs. Másrészről nem különösebben érdekelnek a BL vagy bármilyen bajnokság meccsei sem. Azt szeretem, mikor nemzeti mezben vonulnak a pályára a focisták, egy ország áll vigyázzban himnusza hallatán, mindenki egy emberként szurkol, izgul, remeg csapatáért és a végsőkig kitart, hiszen csak így lehet! Ha nem kedveltem volna meg a játék szépségét és nem estem volna tiszavirág-szerelembe a francia futballistákkal, akkor önmagában ez a szellem is elég lenne ahhoz, hogy ilyenkor a tévé elé szegezzen.

Egy illúzióval kevesebb. Bár eddig is lehetett arról hallani, hogy Christiano Ronaldo intenzíven ápolja kapcsolatát saját feminim oldalával, de ennek ilyen látványos tünetét még sosem mutatta, mint most. Feketére lakkozott lábkörmeivel, amelyet New York-i vakációja alatt mutatott meg (nyilván akaratlanul) a bulvársajtónak, alighanem új szintre emelte a metroszexualitást.