fiatalok

Borissza nemzet?

3778

Boros nemzet vagyunk, mondjuk is ezt magunkról eleget, dacára annak, hogy a nyári estéken az asztalokon inkább gyöngyöznek a sörök a műanyag poharakban mint a minőségi magyar nedű. Hogy mi ennek az oka, hogy milyen a magyar bor, hogy egyáltalán hol tartunk most - ezekről és sok más érdekességről hallhattunk okosakat a junibor által nemrégiben megrendezett kerekasztal beszélgetésén.

Azt mindnyájan jól tudjuk, hogy a borászatot az a biznyos negyven év alaposan tönkretette, a silány minőség és a hagyományos módszerek eltűnése hatalmas hátrányt jelent a magyar bornak a mai napig. Már az is szép teljesítmény, hogy egyáltalán felmutathaunk olyan neveket mint Gere, Frittman, Dúzsi... A szőlészetnek és borászatnak tehát magához kellett térnie itthon, újra kellett tanulni a technikákat, újra ki kellett találni, mi is az a magyar bor. Mindezt pedig meglehetősen mostoha helyzetben, hisz szinte ezzel egy időben öntötték el az európai piacokat az újvilág borai. Nem nagyon tudunk úgy bemenni egy-egy bevásárlóközpontba, hipermarketbe, hogy ne roskadoznának a polcok az ausztrál, dél-afrikai, chilei borokat kínáló palackoktól, mik nem ritkán olcsóbbak is mint egy minőségi magyar adag.

A beszélgetésen részt vevők (Gere Attila, Kovács Ákos, Bíró Lajos, Rigler Zsolt, Csorba Gábor és ifj. Gál Tibor) mind egyetértettek abban, hogy az említett konkurens borok hatalmas előnnyel indulnak. Ezekben az országokban tőkés befektetésként működnek a borgazdaságok, nem a paraszti hagyományon alapulnak, így uralkodik a piaci szemlélet és a tökéletes marketing. Ott ez befektetés, nagybetűs üzlet tökéletesen átgondolt és kitalált koncepcióval, semmit nem bíztak a véletlenre. Persze ehhez még szerencséjük is van, hisz a napsütéses órák száma ezeken a területeken hihetetlenül magas, s a tőkeinjekciónak köszönhetően még olyan luxusra is futja, mint az öntözőberendezések. Segít persze az is, hogy megteremtették mindennek jogi, gazdasági, törvényi hátterét, s hogy megfelelő bortörvényekkel és profi marketinggel bíró országokról beszélünk.



olvass tovább

Zöldülj

3830

X-generáció, y, most már zé is. Néhány év eltelt és már teljesen természetes, hogy online is élünk. Míg 86-ban anyáink el nem tudták volna képzelni, hogy egyszer a lányukkal úgy tartják a mindennapi kommunikáció a skype legyen, úgy ma mi sem tudjuk elképzelni, hogy a gyerekein valóban tudatosan fognak gondolkodni a környezetükről, és nem lesz kérdés, hogy ki zöld, mert mindenki oda fog figyelni. Ami az X generációnak még újdonság volt, az Y generációnak pedig kötelesség, az számukra már természetes lehet. A szociológusok által Z generációként meghatározott mai tinédzser korosztály tagjai okosak, rendkívül gyakorlatiasak és nyitottak a világra. Gyors tempót diktálnak, és az előző generációknál bevált pedagógiai módszerek gyakran csődöt mondanak esetükben.

Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. már közel egy évtizede keresi azokat az eszközöket, amelyek segíthetnek közelebb hozni hozzájuk a környezetvédelemmel és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kérdéseket. A szervezet munkáját idén áprilistól Tari Annamária, a korosztály lélektani vonásait jól ismerő pszichológus támogatja. A kft a szelektív hulladékgyűjtés országos szintű koordinációjáért felel. A hulladékhasznosítás megszervezése mellett kiemelt feladata a szelektív hulladékgyűjtés elterjesztése, oktatása a lehető legszélesebb körben. A szervezet 2008-ban új programmal bővítette kommunikációs eszköztárát, és kísérleti jelleggel országos turnéra indította „Mi van?” című interaktív drámapedagógiai előadását, majd egy tanéves teszt időszak után most a sajtó nyilvánossága előtt is bemutatta, hogy a drámapedagógia eszköze a fiatalok környezeti felelősségének kialakításában is hatékony módszer.  Az Apáczai Kiadó színháztermében tartott május 9-i országos sajtóbemutatón ezt az előadást tekinthették meg a média képviselői, sőt a vállalkozó kedvűek – a százhalombattai Széchenyi Gimnázium diákjaival együtt – részt is vehettek a darabot elemző kiscsoportos beszélgetéseken.  

Te vagy a néző és a szereplő

A bemutatott környezetvédelmi drámajáték egy olyan tizenéves kamasz szempontjából láttatja a világot, aki feltűnő érzékenységet, nyitottságot mutat a környezeti kérdések iránt. A történet további szereplői a globális problémákkal nem sokat törődő családtagok, és a környezetrombolást megtestesítő „sárkány”. A cselekmény a felnőtté válás során előkerülő mikrokörnyezeti és individuális problémákat ötvözi a globálisakkal, melyek kapcsán a felelősségvállalás kérdése kerül központba. A színdarab megkísérli áttörni a generációs önvédelem falait: szándéka nem csak futólag megszólítani, hanem megdöbbenteni, elgondolkodtatni és cselekvésre késztetni a diákokat. A produkció érdekessége, hogy történetét a társulat színészei és a diákközönség együtt alakítják, és beszélik meg. A foglalkozáson résztvevő gyerekek szabadon nyilváníthatják ki véleményüket, és ütköztethetik az előadás során vázolt nézőpontokat.



olvass tovább

18 év alatt se cigi, se pia!

3910

Mérhetetlenül boldoggá tett egy nő a minap, mikor épp söröket pakoltam ki egy éjjelnappali hűtőjéből, s az eladó feddőn odaszólt: tizennyolc éven aluliaknak nem árusítunk alkoholt. Jó, igaz, hogy az eladón vagy húsz dioptria volt szemenként, de akkor is jó érzés volt, na. Egy nappal korábban pedig a Millenáris parkjában kérték meg biztonsági őrök az ott italozó kamaszokat, hogy a sört legyenek szívesek a szemetesnek adományozni, ugyanis a törvény szerint ami tesznek épp, az illegális.

Azóta azon gondolkodom, hogy is van ez? Teljesen értelmetlennek tűnik mindenféle ilyen rendelkezés, hisz sokan vannak, akik inkább a zsebüket nézik, valahogy azok a fiatalok is hozzájutottak a sörökhöz. Közben persze valamilyen visszatartó ereje mégis kell, hogy legyen, ha a szabályozást és a korhatárhoz kötést egyre több ország vezeti be. Utánanéztünk, hogyan is alakul ez nálunk és külföldi pajtásainknál.



olvass tovább

Új drogok fújnak

4158

A minap belefutottam egy hírbe, miszerint a britek átvették a vezetést Európában a kokainfogyasztást illetően. Ennek értelmében az Egyesült Királyságban több mint egymillió rendszeres (!) kokainfogyasztó él - az ország lakossága hatvan millió, öregestül, gyerekestül, s ebből minden hatvanadik rendszeresen szippantgatja a fehér port.

A növekvő kereslet mellett az árak is csökkentek, míg a kilencvenes évek elején egy gramm 131 dollárba került, addig 2007-ben már csak kilencven körül kellett csengetni érte. Persze nemcsak az ár változott, hanem a minőség is, a Sun értesülései szerint a forgalomban lévő kokainnak mintegy harmada nagyjából kilenc százalékos tisztaságú, azaz a megvásárolt anyag killencvenegy százaléka egyéb adalékanyagokbóé tevődik össze. Nem ritkán még ennél is szennyezettebb anyagra bukkannak a hatóságok. Igen elgondolkodtató mindez, hisz a drogfogyasztás minden erőfeszítés dacára nemhogy csökkenne, épp ellenkezőleg, egyre csak nő, s ezzel együtt nő a szennyezettségből fakadó veszély is. Mivel egy vásárlónak fogalma sincs róla, hogy mi is kerül a zacsiba, minden alkalommal kockáztatja, hogy előre nem várt hatások érik szervezetét.

Arra fel lehet készülni, s arra gyerekeinket is fel tudjuk készíteni, mit várhat, ha kokaint vagy egyéb drogokat fogyaszt, de arra nem, hogy a termesztők vagy éppen a dealerek által belekevert ismeretlen kemikáliákra és vegyszerekre hogyan reagál az emberi test. A droggal kapcsolatos ártalomcsökkentő politikának éppen ezért régi vesszőparipája a szórakozóhelyekre kitelepülő drogvizsgáló állomások üzemeltetésének fontossága, hisz így legalább tisztában lehet vele egy fiatal, hogy mi az, amit épp magába készül tömni. Még logikusabbnak tűnik ez a lépés, ha hozzávesszük azt az adatot, hogy minden huszadik 15-16 éves angol srác már kokózott életében, és három százalékuk már a crackkel is megismerkedett... Londoni ismerőseink arról is beszámoltak, sajnos hallottak már olyan halálesetekről, mikor az egész estés szippantgatás utáni erekcióhiányt kiküszöbölendő fiatal fiúk potencianövelő gyógyszerekkel zárják az estét, s ezzel rövid életüket is.

Az alábbi videó párszor már körbejárta az internetet, de akárhányszor látom, mindig megdöbbenek. Végignézhetjük, hogyan is készül Kolumbiában a kokain, hányszor és milyen mennyiségű gázolajat, ammóniát vagy éppen kénsavat kevernek a cucchoz, míg elkészül az Európa-szerte áhított fehér por.

A britek egyébként heroinfogyasztásban is elég jól állnak a maguk félmilliójával, és szívnak is sokat, mintegy évi húsz tonna marihuánát, s ezzel a harmadikok Törökország és Oroszország mögött. Amfetaminból hatalmas mennyiséget, majdnem tizennyolc tonnát foglaltak le a hatóságok. Tizennyolc tonna bogyót!



olvass tovább

Ezt nem bírjuk nézni

4356

Tudjuk, hogy sokak ellenszenvét váltjuk majd ki a továbbiakban, de olyannyira egységes és határozott véleményünk van a témáról, hogy vállaljuk, ide lőjetek. Tömören és velősen: úgy gondoljuk, fiatal felnőttként a szülők pénzéből élni gáz.

Sokkal több ilyen ismerősünk van annál, minthogy egyedi és különleges eseteknek tekinthessük őket, annyira sok, hogy nevezhetjük jelenségnek, egy minden szempontból megkérdőjelezhető jelenségnek. Adottak a húszas éveik elejét, közepét vagy éppen végét taposó fiatalok, akik szemrebbenés nélkül rakják zsebre hónapról hónapra a szülői apanázst, életük azon korszakában, mikor erősek, munkabíróak, lendületesek, egyszóval fiatal felnőttek vagyunk. És a felnőtt itt kulcsfogalom. Felnőttnek lenni ugyanis nem azt jelenti, hogy ugrálunk az ágyon és ebéd előtt esszük a fagyit, de még csak nem is azt, hogy senki nem szól bele, mikor hova megyünk és ott meddig maradunk, s azzal sem teljes a kép, ha azt mondjuk, felnőttként magunk hozzuk meg döntéseinket saját életünkről. A felnőtté váláshoz az érzelmi leszakadás - s a fentiek inkább ebbe a kategóriába sorolhatók - ugyanúgy hozzátartozik, s ugyanolyan fontos, mint az egzisztenciális függetlenedés. A magunk urai vagyunk a saját pénzünkből.

Tudjuk persze, sokan egyetemre járnak, s az egyetemistákat alapvetően két végletes csoportba sorolhatjuk: vannak, akik diákmunkából, diákhitelből, ösztöndíjból vagy valami más bevételi forrásból minél kevesebb terhet a szüleik vállára téve próbálják megszerezni a diplomát, és van a másik véglet, akiknek a felsőoktatásban töltött három-öt vagy akár hét év a marci hevesen időszaka. Igazából mégcsak nem is róluk beszélünk, bár itt is van min csodálkozni. Több mint sokan veszik természetesnek, hogy az egyetemi évek szentsége egyértelműen azt jelenti, anya és apa fizeti az albérletet, adja a költőpénzt, finanszírozza a ruházkodást, élelmezést, szórakozást, hisz mi most TANULUNK. Ó persze, de pár órás munkát azért tudjuk jól, bőven el lehet végezni, főleg a szorgalmi időszakban, mikor a nebulók többsége inkább a helyi vendéglátóipari egységek valamelyikében szorgoskodik.



olvass tovább