felsőoktatás

Kredit, index, liter vodka húzóra

4561

Néhány hete kihirdették az idei felvételi ponthatárokat. Felsőoktatási intézményenként változtak az ominózus pontszámok, idén is voltak slágerszakok, túljelentkezések, na meg pánikoló kamaszok, akik rettegtek, hogy mi lesz, ha nem sikerül a felvételi. Persze ezen is lehet agonizálni, de a helyzetünk akkor sem könnyebb, ha sikerrel besorolást nyertünk az áhított egyetemre vagy főiskolára. Felsőoktatási szűzességünk elveszítéséről szóló írásunk következik. Gólyáknak kinyomtatni és zsebben hordani kötelező.

Elhelyezés koedukált szobákban

Kisiskolásként vagy gimisként bele sem gondolunk mekkora mázlink van, hiszen tanáraink személy szerint ismernek minket, mindig akad egy lelkes oktató, aki segít megoldani ügyes-bajos dolgainkat, és persze ott vannak szüleink is, akik jobb esetben mindenben támogatnak minket. A hivatalos felnőttkor beköszöntével egyre csak szabadulnánk a kötöttségektől, hiszen bimbózó önállóságuk olyannyira felkorbácsolt, hogy néha már szinte fáj, hogy még mindig otthon lakunk, még mindig anyu főz ránk és még mindig nem lehetünk teljesen szabadok. Az egyetem kiváló lehetőséget biztosít az elszakadásra, hiszen legális keretekre hivatkozva szedhetjük a sátorfánkat és inthetünk búcsút könnyes szemű felmenőinknek, hiszen csak ránk vár a nagyvilág. Viszonylag hamar kiderül, hogy a világ jóval nagyobb, mint gondoltuk, hogy a tej néhány hét után elég érdekes szaggal árasztja el a hűtőt, hogy van az a fajta penész, ami befogja a műanyag ételhordót, hogy a kreditrendszer bonyolultabb, mint az integrálás, hogy  kimerítő végiginni szigorúan négy napot gólyatáborozás címszóval. A gimis gólyatáborral ellentétben az egyetemi gólyaavatás ugyanis nyíltan az ivásról, a felelőtlen összekavarásokról, és úgy összességében az önpusztításról szól. Tizennyolc évesen épp ezek azok a tulajdonságok, amik végül komplett kommunákat verbuválnak az egykori KISZ üdülők területére, négy röpke napra.



olvass tovább

Önpusztítás felsőfokon

6244

Sokat vitatott téma a felsőoktatásban tanulók felelőtlen, önpusztító, olykor erősen a határokat feszegető életmódja. Sokan sokfélét gondolnak az egyetemi életről. Egyes fiatalok szemében ez maga a szabadság, míg ugyanezen fiatalok szüleinek szemében a fertő, ahol a legválogatottabb kísértések fenyegetik porontyaikat. Aki úgy kerül ide, hogy még nincs birtokában a megfelelő felelősségtudatnak, az bizony hamar elbukik.

Lerágott csont, amihez egy szimplán elmélkedő cikk nyilván nem sokat tud már hozzátenni. Épp ezért – pusztán a nemes céltól vezérelve – úgy döntöttem, régi kollégiumomban töltök egy rövid estét, álnok módon kihasználom régi ismerőseimet, és életük egy szeletéből szedett-vedett, oknyomozó riportot készítek. Szerencsémre egy durván 800 férőhelyes kollégiumban nem nehéz ismerősökre, vagy akár beszédes idegenekre akadni. Helyben, épületen belül üzemel egy kocsma, leülök egy félig ismerős, félig idegen társaságba, és iszogatni kezdünk. Hogy oldjam az egyelőre még kicsit feszült hangulatot, az elején én beszélek.

„Ismernek durvábbat is”

Negyedik éve jártam a főiskolára, mikor először szembesültem azzal, hogy ez így nem fog menni. Mikor Szegedre kerültem, először berezeltem, de később annyira magával ragadott a hév, hogy évekig nem sikerült a mámorból magamhoz térni. Otthon persze mondtam, hogy minden jól megy a suliban, ám a harmadik év végére annyira belelendültem az éjszakázásba, hogy jóformán az összes vizsga elúszott, egy egész évem ment kárba. A nagybetűs fenyegetően közeledett, én meg azt sem tudtam, mit akarok egyáltalán ezzel a diplomával. Tudom és tudtam akkor is, egyértelműen a nyomás hiányzott. Nem volt kényszerítőerő (anyu vagy apu), aminek hatására hajtottam volna.

Fotó: Neményi Márton



olvass tovább