feldmár andrás

Kérdezd Feldmárt!

3498

Évek óta gyúrok egy interjúra Feldmár Andrással. Az ősszel, amikor utoljára találkozhattam vele annyira fáradt volt, ezáltal idősnek is tűnt, hogy elkezdtem aggódni, hogy még a végén meghal, mielőtt beszélgethetnék vele. Elég rosszul éreztem magam ettől a gondolattól, de végül is azzal csitítottam le háborgó lelkemet, hogy nagyon sokat kaptam ettől a fazontól, így hát örülök annak, hogy egyáltalán hallottam róla, olvastam tőle és hallgathattam lebilincselő előadásit. Úgy alakult az élet, hogy végre - ha minden jól megy - beszélgethetek Andrással. Április 4-én a Merlinben a Szabadság, szerelem című könyvének a bemutatója lesz, így előtte talán lesz némi ideje rám és rátok! Ugyanis azt ötöltük ki, hogy lehetőséget biztosítunk számotokra is, hogy kérdezzetek Feldmár Andrástól.

Tudjuk, hogy sokan kedvelitek őt, és sajnos kevés embernek adatik meg, hogy legalább egy velős kérdést feltegyen neki. Most itt a lehetőség! Írjátok meg kérdéseiteket, és rajtam keresztül válaszokat is kaptok rá, ígérem. (Mielőtt kritika érne, elmondom, ha egy kérdés sem érkezik, akkor is hatalmasat fogunk beszélgetni, csak épp nem arról, amiről ti szeretnétek.) Az interjút még április elején megkapjátok, sőt egy játékot is indítunk, amelyen nyerhettek a Feldmár Intézet által megrendezett, Nők iskolájának a kurzusára egy, minden előadásra szóló jegyet. A témák rólunk, nőkről megint és a tudatosságról fognak szólni, az öntudatról, a testtudatról, a környezettudatról. A Feldmár-féle Nők Iskolája nem iskola a szó hagyományos értelmében. Itt a tanárok és a hallgatók együtt vizsgálják és kutatják itt és most az én - a nő - szerepét, fejlődési lehetőségeit, felelősségét önmagában, a testében, a környezetében. Aki nem nyer, az se keseredjen el, lehet jelentkezni privátban is, olyan igazi nőknek, akik szenvedélyesen keresik a helyüket, feladataikat, boldogságukat, akik bátran mernek kérdezni és megkérdőjelezni bármit és bárkit. Olyanonak, akik készek a dogmák nélküli és szeretetteli kommunikációra önmagukkal, egymással, gyerekeikkel, a férfiakkal, szűkebb és tágabb környezetükkel, közös képviselőjükkel.

Feldmár elmeséli

5090

Kedvelt pszichoterapeutánk újra beszélgetésre invitál. A három előadásból álló sorozatban Feldmár András saját terápiás múltjának legérdekesebb, legkülönlegesebb történeteiről mesél. Ilyeneket: "Szerintem a meditáció és a terápia között csak az a különbség, (...) hogy amikor meditálok, akkor tulajdonképpen megtanulom, hogy hogyan ne takargassam önmagam elől azokat a dolgokat, amiket gondolok, csinálok, érzek, ami bennem történik. Tehát átláthatóvá válok önmagam számára. Szerintem a terápia egy kicsit nehezebb, mint a meditáció, mert a terápiában átláthatóvá válok egy másik ember társaságában."

Egy ember mesél arról, hogy milyenek is vagyunk, aki történetesen, de igazából mellékesen, pszichoterapeuta. Talán azért nem lényeges ez, mert elsősorban ember. Nem az a gyógyszerszagú, fehér köpenyes fajta, aki  a szemüvege mögül megfigyel, mint a laboráns a kísérleti alanyát, de nem is olyan, aki hümmögve hallgat, de közben fejben régen máshol jár. Ő egyszerűen „csak” figyel. Szeretettel hallgat, meghallgat. Igyekszik olyan közeget teremteni maga körül, ahol mindenki biztonságban érzi magát, tekintet nélkül arra, hogy olvasó, hallgató vagy éppen páciens-e az illető. Türelemmel, szeretettel, megértéssel és a legtöbbünk számára valószínűleg sosem tapasztalt elfogadással fordul mindenki felé. Feldmár András történetei nem mindig sikertörténetek, nem feltétlenül beszélnek csodálatos gyógyulásokról, mert nincs minden bajra csodaszer még az ő eszköztárában sem. Viszont minden történet igazi és valóságos. Meglepődve, néha elborzadva, sokszor nevetve hallgathatjuk majd, hogy egyes emberek elméje mit ki nem talál védekezésképp, hogy túlélje az életet. De a legizgalmasabb majd az a felismerés lehet, hogy ezek akár a mi történeteink is lehetnének...



olvass tovább

Az ember, aki megváltoztatta az életem

5157

Feldmár Andrásról már sokszor beszélgettünk a cotcot-on, sokan ismeritek, de talán még többen nem, ezért néhány évnyi munkánk gyümölcseként, most végre elbeszélgethettünk vele az élet nagy kérdéseiről. Szeretettel nektek.

Egy generáció életére voltál jelentős hatással... én öt éve találkoztam veled először, pontosabban A könyvvel, a Tudatállapotok szivárványával. Változott az életed azóta? Vagy lehet mondani, hogy az akkori gondolataid ma is ülnek?
Nem. Meglepett, hogy mennyire rezonált vele sok ember, mert én csak mondtam a magamét, nem volt semmi intencióm arra, hogy ebből könyv legyen - csak élveztem a hallgatókkal való beszélgetést. Ott Debrecenben arról beszéltem, ami engem akkor érdekelt. Nagyon meglepett, hogy ebből könyv lett, nagyon meglepett, hogy megtaláltam azt a hangot, amit érdekesnek tartottak, főleg a fiatalok. Nagyon örülök neki. Amúgy az én életemet nem nagyon változtatta meg, csak annyiban, hogy gyakrabban látogatok haza. Ez ugye 1992-ben volt, Bagdy Emőke hívott meg erre a beszélgetésre. Emőkében van valami nagyon emberi, olyan melegszívű és természetes, és mi is rezonáltunk, még ha hozzáállásban mások is vagyunk, tiszteljük egymást. '92-ben átnéztem a magyar pszichológiai irodalmat, és pocséknak találtam, unalmasnak, akár csak a nyugati pszichológiai irodalmat. Egyetlen egy hangot hallottam benne, ami színes volt és nem szürke: ez Emőkéé volt. Felvettem vele a kapcsolatot, ő meghívott Debrecenbe, így ismerkedtünk meg.

Jellemző az életedben, hogy amennyiben megtetszik valami, akkor megkeresed az illetőt, ha van rá módod?
Mindig. Ha felvillanyoz valami, próbálok rögtön megismerkedni az írás szerzőjével. Az élet rövid, nagyon kevés olyan ember van, akivel érdemes időt tölteni és, ha valakit találok, akinek a gondolatai érdekelnek, akkor szeretek velük időt tölteni. Így találkoztam R.D. Laing-gel - Feldmár tanítója, terapeutája, barátja (szerk.) -, s így találkoztam sok mással is. R.D. Laing, nagyon nagy hatással volt rám. 1972-ben Vancouverben járt, én pedig szerettem az írásait és akkor pont arra volt szükségem, hogy valakinek az inasa legyek. Egy olyan embernek, akit tisztelek, és akinek el akaromm nyerni a tiszteletét. Férfiaknak ez fontos, így lesz a fiúból férfi. R.D. Laing-gel egy életre szóló kapcsolatot alakítottam ki. Már 1974-ben a családommal együtt Londonba költöztünk, hogy R.D. Laing közelében lehessek - ott egy évig heti hét-nyolc órát töltöttem vele. Kollégák és barátok voltunk, amíg meg nem halt 1989-ben.

Mit gondolsz, ha 1956-ban nem mész el Amerikába, ugyanilyen érdekesen alakult volna az életed?
Nem hiszem, bár ez csak fantázia. Ha jól meggondolom, oroszból nem voltam jó, tehát nem mehettem volna egyetemre. Volt egy nagyon jó barátom, aki kétszer annyi idős volt, mint én. Órásmester volt. Ő tanított engem mindenfélére, így gondolom most Budán órásmester lennék egy pinceműhelyben. 



olvass tovább