erkölcs

Végre itt a ctrl+alt+del!

3209

Tessék előbányászni a fejekből az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmet, elmélázni azon, mennyire szeretjük, és néha milyen jó is lenne, ha tényleg törölhetnénk emlékezetünk egy részét. Persze hirtelen felindulásból és többnyire fájdalomból. Az emlékezetes film (Jim Carrey, Kate Winslet) ugyanis pont erről szól, (ha nem láttad volna, azonnal nézd meg!) a szakítás feldolgozhatatlanságát a vonatkozó memóriák törlésével oldják meg, de persze a szív többnyire nagyobb úrnak bizonyul az elménél.

Tudósok most kézzelfogható valósággá tették mindezt, ugyanis kifejlesztettek egy olyan gyógyszert, ami blokkolja a negatív emlékek előretörését egy úgynevezett béta-blocker segítségével. A kutatások természetesen kísérleti fázisban vannak, az állatkísérleteken túl azonban már embereken vizsgálják a hatékonyságot - eleddig sikerrel. A Daily Mail Online-ban is olvasható teszt szerint egy vizsgálati csoportban először pókokkal kapcsolatos félelmeket alakítottak ki, majd az alanyok felének beadták a memóriatörlőt, a másik felének pedig csak placebót.



olvass tovább

Ér röhögni?

4587

"Az egész őrület, amit művelek, azt szolgálja, hogy olyasmivel csaljak nevetést az arcodra, amin egyébként nem szoktál röhögni. Utána lehet, hogy kérdőre vonod magad: 'Hát ezen meg mér' nevettem?' - mert talán nem érzed illendőnek. De már nevettél, úgyhogy késő. Rászedtelek." - olvashattuk a Magyar Narancsban a Tarantino interjúban nemrég (XXI. évf., 36. szám). A Becstelen Brigantyk (a fordításért pofon járna) másodszori megtekintése után még zseniálisabbnak tartom ezt a kijelentést. Sose tapasztaltam még ilyen élesen ugyanis, mennyire hat ránk környezetünk, mennyire függünk véleményalkotásunkban attól, hogy mit gondolnak a többiek.

Mindkét alkalommal elég rendesen telezsúfolt teremben néztem a filmet, ám a két élmény között zongorázni lehetett volna a különbséget, és nem azért, mert másodszorra már tudtam, miről is van szó. A kerettörténet bizonyára azok előtt is ismert, akik még nem látták Tarantino legújabb, önmaga által csak mesterműnek nevezett alkotását: egy náci-lepte Franciaországban járunk, ahol egy nemes cél köt össze egy ifjú lányt és Brad Pitték csapatát: nácikat ölni. A téma tehát kényes, a nácik félelmetesek, Hitler félelmetes, és az egész II. világháború úgy ahogy van félelmetes, a legkevésbé sem vicces - általában. A Holocaustra gondolva elborzadni, csendben fejet rázni, könnyeket elmorzsolni tanultunk meg, s ha valaha valakit szíven ütött az, ami akkor történt, nem is nagyon reagál mást a téma kapcsán még akkor sem, amikor a dokumentumfilmipar kimeríthetetlen kincsesbányaként tekint az adott korra, s naponta tol elénk egy világháborús elemzést.

Az Inglourious Basterds mindazonáltal vicces film, sokkal vicesebb annál, mint amennyire engedjük magunknak, hogy viccesnek találjuk, és ezt jól példázza két élményem. Első alkalommal a tömött teremben tökéletes stratégiai pontokon elszórva ült egy-egy öblösen kacagó férfi, akik az első tíz percben mintegy felmentést adtak az egész nézőtérnek, így igazán önfeledt szórakozássá vált az az együtt töltött két és fél óra. Olyannyira eggyé vált a nézőtér és a film, hogy még a felhangzó tüsszentésre is többen reagáltak az ismeretlen élménytársak közül. Nem így azonban másodjára, mikor se öblösen, se harsányan nevetők nem ültek a teremben, így az emberek többsége inkább csak félve kuncogott egy-egy jeleneten, s többnyire az ártatlanabb fajtákon.



olvass tovább

Csak néhány sejt

7185

Csak ki kell mondani hangosan: abortusz, és áll a bál. Függetlenül attól, hogy „csak” minden tizedik magyar családot érint, mindenkinek van véleménye, mint minden témával kapcsolatban, amely a gyakorlati érvek mellett vallási-ideológiai háttérbe simul. Az alapkérdés természetesen: gyilkosság, vagy egyszerű beavatkozás az anya és családja érdekében? Ha gyilkosságként tekintünk rá: akkor is az, ha egészségügyi okai vannak? Esélyt kell tehát adni egy (valószínűleg) beteg gyereknek is? Vagy egy olyannak, aki tini szülők közé, a nincstelenségbe születne? Ha pedig elfogadható, hogy idejekorán művi úton megszakítsunk egy terhességet: mikor jár le a „határidő”? Mikor kezdődik az élet – azaz mettől számítva nem ússzuk meg, hogy gyilkosságról legyen szó?

Az érvrendszereket persze könnyen két csoportba oszthatjuk, ahogy azt az amerikaiak már rég megtették: pro-life, azaz magzatpárti (saját maguk az életvédő kifejezést kedvelik), és pro-choice, azaz választáspárti; ez utóbbi ideológia támogatói szerint a magzat az anya testének része, e fölött pedig minden nő maga rendelkezik. Ez utóbbi pedig azért sokkal jobban hangzik, mint az életvédő vagy magzatpárti ellentéte, nem? Úgy is mondhatjuk: a vallásos és ideologikus érvek (az élet a megtermékenyítés pillanatában kezdődik, azaz a magzat kezdettől fogva szent) a gyakorlatiakkal találkoznak. Egyes orvosok szerint akkor kezdődik az emberi élet, amikor mérhető a szívhang, illetve azt nézik, mennyire fejlett a központi idegrendszer – azaz érez-e fájdalmat a magzat, urambocsá’ beszélhetünk-e öntudatról. Az ügyben megszólaló önjelölt és hivatalos szakértők többsége természetesen férfi.

olvass tovább

Ludas Matyi, a főgonosz

7856

Mindenki látta a Ludas Matyi klasszikus rajzfilmváltozatát, ugye? Elég baj, mert így nem marad senki, aki csak olvasta Fazekas Mihály eredetijét és nem „rontotta meg” a feldolgozás úgynevezett mondanivalója. Amely mondanivaló persze egyértelmű: az ész, a kitartás és a türelem mindig győz a tekintélyelvű nyers erő, a zsarnokság felett. A fiút igazságtalanul megverik, elkobozzák ludait és függetlenül attól, hogy ettől nem törik derékba az élete, bosszút esküszik, pusztán erkölcsi alapon, majd több éves tanulással, kemény munkával háromszor adja vissza Döbrögi jussát. A jó győz, a gonosz megkapja méltó büntetését és így tovább.

Pedig pont, hogy nem. Ha valakinek van ideje, próbálja meg kitörölni a fejéből a rajzfilm által betáplált felállást, és olvassa el az eredeti, eposzformában, de szerencsére nem eposzi terjedelemben megírt mesét. Egy-másfél óra az egész. Próbálja az eseményeket két lépés távolságból szemlélni és kritikusan hozzáállni a szereplők tetteihez, motivációihoz. Mit is látunk? Egy elkényeztetett, lusta parasztfiút, aki mindent akar, csak dolgozni nem. Hosszas unszolásra végül elviszi a ludakat eladni, hogy a földesúr – igazságtalanul, de az akkori törvények szerint jogosan – elkobozza őket, s miután Matyi nem tanúsított kellő alázatot, még meg is vereti.

olvass tovább