emlékek

Filléres emlékeink

2985

Nem értem, egyesek miért nem gyűjtögetnek? Hogy lehet az, hogy valaki minden mozijegyet eltesz emlékbe, és hogy lehet, hogy van, aki még az ázsiai, sok hónapig tartó túrájáról sem hoz egyetlen fényképet sem haza? Mi az oka, hogy egyesek értéktelen tárgyakhoz is foggal-körömmel ragaszkodnak, közben meg másoknak ez semmit sem jelent? Sokan csak a legkedvesebb eseményekre emlékeztető dolgokat tarják meg, mások azokat is, amelyek jelentőség teljes pillanatokra emlékeztetnek. Van, aki életének a legfájóbb pontját őrizgeti egy dobozban. Mi jelentősége lehet ezeknek? Jó egyáltalán az őrizgetés, mert így megmaradnak az apró részletek is vagy azoknak van igazuk, akik szerint ez csak az elmúlásra emlékeztet, és inkább az amnézia mint a könnyek?

Az agy

Nem árt meghatározni, mi is az emlékezet, legalább lexikálisan: az információk tárolásának és előhívásának képessége az emlékezés. Az emlékezet nem egységes rendszer, hagyományosan megkülönböztetjük egymástól az információk átmeneti tárolására szolgáló rövid távú emlékezetet és a gyakorlatilag korlátlan idejű, hosszú távú emlékezetet. A rövid távú emlékezet modern elméletei szerint ez a rendszer is több komponensből áll, amelyek fontos feladatokat töltenek be a nyelvelsajátításban, a térbeli tájékozódásban vagy a tervezett viselkedés megvalósításában. A hosszú távú emlékezeten belül megkülönböztetjük az események tárolására és előhívására szolgáló epizodikus emlékezetet, illetve a tények rögzítéséért felelős szemantikus emlékezetet. Az információk előhívásának tudatos formáját explicit emlékezésnek nevezzük, működésekor az emlékező személy tisztában van vele, hogy korábban rögzített emlékeket hív elő, ezzel szemben az implicit emlékezésnél az információk előhívását nem kíséri emlékezési élmény. Néhány emlékképet soha nem felejtünk el, ezeket a szürkeállományban található hipokampusz tárolja.



olvass tovább

Tökéletes pillanat...

2997

(Lassan olvasandó, könnyeden, nyugodt körülmények között, megfontoltan, ízlelgetve, ne tessék elsietni, inkább máskor...)

Van úgy, hogy van olyan. Egészen biztos, hogy volt és tutifix, hogy lesz. A pillanat már csak ilyen.
Mindenkivel megtörténik. Mindenki gyűjtögeti a pillanatokat, rakja elfele a kedvenc kis dobozkájába, aztán téli estéken, adott pillanatokban kicsomagolgatja, és újra megnézi, átéli. Nem olyan ez mint a tudás, ami csettintésre előjön, ez más, ez akkor jön elő, amikor ő akarja, ő a főnök, mi csak a közönség vagyunk. Ő generálja saját magát és mi maximum hálásak lehetünk neki és nagyon szeretjük, mert jó. Nem romlik, és az idő múlásával sem csorbul. Mint a jó bor, úgy őrzi meg minden molekuláját, pillanatát.



olvass tovább

Előre pajtások!

3053

A minap fejünkbe ötlött, hogy régen bizony mi kisdobosok voltunk, na meg úttörők. Megéltük a rendszerváltást, aminek már húsz éve is van lassan, és van akiknek ez már történelem, mint nekünk Rákosi vagy Horthy. Hogy is volt a kisdobosok hat pontja? Foszlányok jutottak csak eszünkbe, a tanulásról, a segítségnyújtásról és az igazmondásról. Lássuk csak, hogy is volt?

A kisdobosok hat pontja

1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait.
3. A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4. A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

Ebből persze nyolc-tíz évesen semmit nem értettünk, talán csak annyit, hogy nem szabad leenni a nyakkendőnket, és nem lódítunk, persze mégis előfordultak ezek, meg még ezekebbek is. Emlékeinkben úgy él a kisdobosság, hogy őrsöket alapítottunk, tartoztunk egy rajhoz, volt őrsgyűlés, alapítólevél, aminek a szélét kiégettük, volt kisdobos avatás, rakott szoknya, fehér ing, síp, öv, fehér harisnya, amit az ünnepély után - rossz esetben még előtte - kiszaggattunk a hátsó udvarban való rohangálás során.



olvass tovább

Végre itt a ctrl+alt+del!

3209

Tessék előbányászni a fejekből az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmet, elmélázni azon, mennyire szeretjük, és néha milyen jó is lenne, ha tényleg törölhetnénk emlékezetünk egy részét. Persze hirtelen felindulásból és többnyire fájdalomból. Az emlékezetes film (Jim Carrey, Kate Winslet) ugyanis pont erről szól, (ha nem láttad volna, azonnal nézd meg!) a szakítás feldolgozhatatlanságát a vonatkozó memóriák törlésével oldják meg, de persze a szív többnyire nagyobb úrnak bizonyul az elménél.

Tudósok most kézzelfogható valósággá tették mindezt, ugyanis kifejlesztettek egy olyan gyógyszert, ami blokkolja a negatív emlékek előretörését egy úgynevezett béta-blocker segítségével. A kutatások természetesen kísérleti fázisban vannak, az állatkísérleteken túl azonban már embereken vizsgálják a hatékonyságot - eleddig sikerrel. A Daily Mail Online-ban is olvasható teszt szerint egy vizsgálati csoportban először pókokkal kapcsolatos félelmeket alakítottak ki, majd az alanyok felének beadták a memóriatörlőt, a másik felének pedig csak placebót.



olvass tovább

Fetrengtünk is...

4009

A fesztiválélmény kialakulásában a line-up, az időjárás, a belépőárak és hasonló kézzelfogható dolgok idővel elenyésző, pici részletekké zsugorodnak, s saját történeteink válnak a vezérmotívumokká. A szubjektív fesztiválélményeket megosztani nem lehet, de hátha mégis sikerül előcsalogatnunk belőletek a legjobbakat, így mi is megpróbálkoztunk ezzel. A feladat nehezebb, mint gondoltuk...

Henci szoknyája

Ha fesztivál élmény, akkor Sziget képek. Emlékszem tizenhat voltam, amikor egész nyáron át tartó gombócosztogatással összegyűjtöttem annyi pénzt, hogy megvegyem a Sziget heti jegyemet, liberális szüleim táborozásként fogták fel, hogy én egyedül elmegyek a fővárosban, és ott eltöltök egy hetet a Hajógyári szigeten, az akkor még Diáksziget néven futó táborban. Ragaszkodtam a tábor elnevezéshez, mivel ezzel olyan asszociációt ébresztettem a szüleimben, hogy felnőttek között lesz több száz gyerek. Aha, hát ajánlom mindenkinek a figyelmébe azt a néhány fotográfiát, ami a Sziget honlapján megtalálható ebből az időszakból. A képek, amelyek felvillannak előttem, sokfélék. Az évszámra nem emlékszem, de már tizennyolc felett voltam, amikor szintén sátoros ünnep volt nekem a Sziget, a Rák Pult mögött, amolyan VIP szektorban sátraztam, voltak lakatok is a házamon, a cipzárpöcköket (YKK) azok fogták össze, ott volt minden értékem. Fényképező, filmek - akkor még filmre fotóztam -, dugipénz, ruhák, törölközők tisztálkodó szerek. Hát egyik reggel, kicsit szétesve támolyogtam hazafelé a moziból, amikor látom ám, hogy a sátramnak fel van hasítva az oldala, és tök üresre kipakolták, még a szemetet is kiszedték belőle. 

Teljes kétségbeesésemben persze, hogy anyámat hívtam az első madárcsicsergéssel, szegény anyám, tök álmosan vette fel, de persze hallottam a hangján, hogy összecsinálta magát, mert, ha én hajnalban telefonálok, csak baj lehet. Nos, elkezdtem hadarni neki: "Anyu, anyu! Nagyon nagy baj van! kiraboltak! Filmvetítésen voltunk (ja, mintha valami kultúr camp lenne - és mire visszaértem kivágták a sátramat!" Miközben sipítoztam anyumnak, fel s alá róttam a köröket, és egyszer csak megláttam, hogy a sátor, amit ki van hasítva, az nem is az enyém, hanem a szomszédomé. Persze nekem is megvannak a klasszikus történeteim: toitoi budi borulását követően, húztam már ki punkot a szarból, estem már szerelembe, csókolt meg már vadidegen, aludtam már el a leghangosabb koncerten, mocskoltam már össze magam kívül-belül mindennel, volt már gyomorrontásom és házasságkötésem, de a legszebb az volt, amikor Roni Size koncert alatt egy szalmakalapos, viszkitől mámoros srác a szoknyám alá nyúlt. Lehet kommentelni: céda! 



olvass tovább