Hirdetés
dvd

Budapest Slam - Szolidaritás

23

Akik ott voltak idén februárban a zsúfolásig megtelt Műcsarnok Előadótermében a Budapest Slam 2 nevű rendezvényen, még azok számára is okozhat meglepetést ez a most megjelent kiadvány. A DVD-n az akkori Slam est, azaz Költők és Rapperek találkozójának rögzített változata látható, emlékezetes fellépőkkel, a szolidaritás jegyében. A Kiégő izzók, mára már ismertté vált budapesti VJ csapat által hozzátett vizuális adalék, Stark Attila trademarkjával megpecsételve azonban erősen odatesz, nagyot újítva ezzel az alap koncepción. Az eredmény: slam poetry – videóklippekben, választható nyelvű feliratozással, exkluzív extrákkal bővítve.


Miért Slam 2, és mi az a Slam?

A Műcsarnok Petrányi Zsolt igazgató kezdeményezésére 2006-ban indította el Budapest Slam sorozatát, a slam poetry és spoken word műfajok hazai elterjedésének célja érdekében. Idén volt a második rész, a harmadik jövő tavasszal lesz. A tervek szerint ismét nemzetközi lineup-pal, ám ezennel a hagyományos slam szabályai szerint.

A hagyományos jelzés igaz ma már többféleképpen értelmezhető, hiszen ahány rendezvény, annyiféle slam. Többnyire a Chicago-ból eredeztetett, Marc Smith által kezdeményezett versmondó megmérettetésre szoktak hivatkozni, s a kocsmákban zajló versenyeket szokás azonosítani a slam tradícióival, általában tapsmérővel és kötött játékszabályokkal. Ám aki volt külföldön valamilyen slam esten vagy esetleg látta a Slam című filmet, tudja, hogy a Slam egy olyan akadémiainak nem nevezhető műfaj, amely a szabad verselést, az előadói költészet liberalizációját segíti elő. Szólhat a városról, a természetről, a környezetről, amelyben és ahogyan élünk, erkölcsről, az emberi lélekről, a lényeg a verbális önkifejezés önjelölt vagy profi előadók által, mindenki a maga módján.



olvass tovább

Live Earth DVD-n

608

Biztosan emlékeztek, hogy tavaly július 7-én, a világ százhuszonkilenc országában, közel hétezer rendezvénnyel, felhívták a figyelmünket a klímaváltozásra. A LIVE EARTH koncertburjánzással lehetett a legjobban smúzolni, hogy hű mekkora zöldek vagyunk! Semmi gond, a kerítéseket, melyek elkerítették az embereket a nagyon szuper sztároktól, újrahasznosított anyagból készültek, a kaja bio volt, amit enni kaptak, és a lehető legkevesebb áramot használták...
Persze ennyi energiával Albánia egy évig működik. De ez volt a legkevesebb. Kíváncsi vagyok, hogy az a milliónyi led, az a ezernyi laptop, az a több száz elektromos hangszer, a tucatnyi mikrofon egy-egy előadás alatt számszakilag, mennyi energiát fogyasztott?! RENGETEGET! És akkor még nem számoltuk a milliónyi telefonhívást, e-mail váltást, hogy ki mikor jön, nem jön, érkezik, kimegy elé, meghívja stb, a reklámköltségeket, a szervezést, a kaját, a piát, a drogellátást, a fellépőruhákat, a műanyagot, a benzint és a kerozint, mert ugyan melyik sztár érkezett gyalogszerrel, úszva, vagy csónakon?

Most egy újabb pofont adtak a környezetnek és a DVD lejátszó által fogyasztott áramnak. Megjelent egy dupla DVD, ami nyolc helyszínen rögzített harminchat előadó legnépszerűbb számait tartalmazza. Sajnos a legviccesebb figurákat, az Antarktisz jegét kutató csoport Nunatak indie bandát lehagyták a dupla kiadványról, pedig jól elfért volna Madonna La Isla Bonita-ja mellett. A koncertfelvételek mellett extrákat is tartalmaznak a DVD-k. Interjút lehet nézni a Green Owl zöld kiadóval, kampányfilmeket nézhetünk, melyek a Live Earth-re készültek és a Live Earth hét pontját is bemagolhatjuk.

Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés