divatfotó

Kitört a háború

6069

A minap meglepő kommentháború robbant ki a általatok is ismert MashKULTURE Juicy blogon, ahol „leleplezték”, hogy az egyik magyar divatmagazin fotósorozata egy az egyben rímel a Vogue Nipponban 2010 márciusában megjelent fotóanyagra. A fenti tény egyébként nem újdonság, ahogy viszont a kommentelők az egyik legtehetségesebb magyar fotóssal bántak, az igen.

Fikázni egy gép elől nagyon könnyű, aki viszont kicsit is utánamegy a dolgoknak, és megérti a magyar divatlapok - inkább női magazinok – működését, az háromszor is meggondolja, mit ír le. Bár lehet, hogy most akkor a netikettről kellene írnom? Kezdem inkább a történet elején. Az egyik nemzetközi női magazin hazai kiadásában megjelent egy Mihalik Enikővel készült fotósorozat, amelyen a magyar szupermodell kék ég és kopott szalmabálák között pózol fehér ruhákban, és az egyik képen egy bárányt szorongat. A képeket Viszlay Márk fotós készítette.

Mihalik Enikő képei itt!

Annak a szűk, végletekig divatimádó rétegnek, amely Magyarországon él és rendszeresen olvassa a nemzetközi divatblogokat, szemet szúrt a sorozat ugyanúgy, ahogy a Fashionosing.com oldal szerzőinek is. A sorozat ugyanis szabályosan rímel a Vogue Nippon 2010 márciusi számának anyagára – már-már a másolás kategóriát súrolva. Ott a képeken Anja Rubik, Lengyelország első számú exportcikke pózol szintén kék ég alatt és némiképp sárgább bálák között, hófehér szettekben, és az egyik képen egy bárányt szorongat. Azt, hogy melyik sorozat kinek és miért tetszik, döntse el – vagy kommentelje oda – mindenki a saját ízlése, meglátása szerint. A divat amellett, hogy megvannak a saját irányvonalai, arról szól, hogy kinek mi mennyire jön be, erre pedig van egy ragyogó közhelyünk is – hadd ne idézzem.

Anja Rubik fotósorozatáért katt ide!

A történet úgy folytatódik, hogy miután a képek felkerültek a Juicy blogra, érkeztek a kedves és kevésbé kedves hozzászólások - elvégre szólásszabadság van, mindenki odamondhatja, amit gondol. Lehetne itt értekezni arról, hogy netikett, meg hogy a kommentelő vajon a fotós szemébe mondaná-e a véleményét úgy, hogy nem ismeri, vagy hogy a szabad véleménynyilvánítás egyenlő-e azzal, hogy valaki egyszerűen odavágja a véleményét hasonló módon, mint Anna („Legalább jobbat teljesítene. De ez gagyibb. Minek másolni, ha nem tud? Szánalmas!”) vagy Fanny („Akkor is szánalmas. 1 fotós, 1 embe, aki tiszteli magát, nem másol le 1 anyagot teljesen! Ez nyilvánvaló. És még viccesebb lesz, ha megkapja az év divatfotósa dijját! :) akkor tényleg kerek lesz a történet!”) vagy ahogy Bárányfelhő tette („Hogy lehet egy fotósnak ennyi esze, hogy ha már másol valamit, akkor nem jut eszébe, hogy ne olyat válasszon, ami nem rég jelent meg valahol???… Vagy miért gondolja, hogy a magyar közönség, főleg a szakmabeliek nem olvasnak külföldi magazint… a butaság és meggondolatlanság netovábbja…”).

Folytköv, mert a kommentelők között egyszer csak feltűnik maga a fotós is, aki először próbálja lazán felfogni a dolgot és humorral elütni az egészet. A hév nem csitult, nem csoda, ha az avatarja mögött lévő fotósnak végül elege lett a kemény szavakból és kiszállt a „beszélgetésből” így: „remélem, azért néha élvezitek is, amit csinálok! sajnálom, hogy nem ez lett a kedvencetek! Az anyagot a saját olvasatomban a honlapomon jövő hónapban megtaláljátok! kitartást, sok blogolást kívánok nektek! (…) és tényleg nem azért, mert nem bírnám - a negatív reklám is reklám - ha kritikát kapok, mert jól elvagyok velük, de ha néha tetszik valami (és remélem, van olyan), arról is megoszthatnátok a véleményeteket!”

A történet bennem itt nem zárult le, mert Viszlay Márk hozzászólása sem billenti helyre az egyensúlyt, amit én - mint olvasó, író és divatszerető ember - belül érzek. És ha már szépségipar, akkor legyen világbéke is, vagy legalábbis törekedjünk rá! Néhány dolgot érdemes tudni: itthon kevés kivételtől eltekintve nem divatmagazinok, hanem női magazinok vannak a standokon, amelyekben van divatanyag is. Szerencsére! Különben a számtalan magyar tehetség munkáját a kevesebbnél is kevesebben ismernék. Hozzáteszem, ennek orvoslására születtek az utóbbi időben olyan gyűjtőoldalak, ahol a modellek, fotósok, stylistok, sminkesek és fodrászok sokszor idejüket és energiájukat nem kímélve állnak össze – INGYEN és egymást segítve – azért, hogy néhány elvadult ötletből kreatív divatanyag szülessen. Ilyeneket találni például itt, itt és itt is, ahol a kiemelt képek között mindenki szabadon nézelődhet.

A magazinokhoz visszatérve: további hátrány, hogy szintén nagy hányaduk egy külföldi anyamagazinhoz tartozik, ahonnan nemcsak cikkeket és divatanyagokat kapnak a magyar szerkesztők, hanem felsőbb utasítást is arra, hogy milyen divatanyagokat kell lefotóztatniuk itthon. Itt aztán gerendavastagságú keretek közé van szorítva mindenki, de ennek ellenére hatalmas megtiszteltetés egy ilyen fotózás résztvevőjének lenni, hiszen több ezer emberhez jutnak el a képek. Ez esetben viszont szó sincs művészkedésről: alkalmazott fotográfiáról beszélünk, azt kell tenni, amit a megrendelő szeretne. Hadd éljek egy másik példával. Elhiszitek nekem, hogy nem lenne ennyi unalmas mosópor vagy hüvelygomba reklám a tévében, ha a megbízó cég teljes mértékben a kreatívok elszállt agyára bízná a dolgot? Valahogy így működik ez a magazinoknál is: a kompromisszumok halmazából kell valami fogyaszthatót összerakni, amely mindenki igényeit kielégíti. Ha nem teszed, legközelebb nem hívnak, akkor pedig lehetsz akármilyen tehetséges, enni nem fogsz tudni. Elmúltak már azok az idők, amikor valaki egy padlásszobában akart éhen dögleni csak azért, mert egyedül a saját művészetének akart élni.

A majdhogynem megkövezett Viszlay Márk korábbi interjúját, amit Pixinfo.com-nak adott, mindenki számára ajánlom, mert sok mindent megtudhatunk belőle a szakmával kapcsolatban. Ebben azt nyilatkozza, hogy lényegesen több szabadsága van a divatfotózás során, mint annak a riporternek, akinek a miniszterelnököt kell lencsevégre kapnia. Ő ehhez képest még irányíthatja is a modellt. Márk szerint a fotósoknak nagyon sokszor idomulniuk kell, és a magyar piac sem arra van berendezkedve, hogy egy-egy fotós bemutassa az egyéni stílusát. Sajnos - tesszük hozzá nagyon sokan. De a magazinok eladása is üzlet, és amíg ebben a formában sokkal többen veszik meg, mint az „érthetetlen” fotókkal, addig nincs változás. Változtatni máshol kell, talán ott, hogy nem ölik meg a vizuális kultúrára való nevelést általános iskolában, talán ott, hogy nem szűkítik be a látásmódot később sem arra hivatkozva, hogy hagyomány és megszokott. De az is lehet, hogy az internet pont arra jó – számos rossz mellett –, hogy megalapozza a vizuális kultúrát, hiszen kinek van pénze járatni 20-30 divatmagazint? Ellenben egyhavi előfizetéssel ott van neki a világháló, és rajta megannyi gyűjtőoldal.

Végezetül néhány sor a fent említett interjúból: „Az eredménybe annyi beleszólásom van, hogy irányítani tudom a megrendelő és a csapat elképzelését arrafelé, amerre én is szívesebben megyek. (…) Amiből élek, az alkalmazott fotográfia. Szerintem a művészet egészen érdekesen kapcsolódik a divatfotóhoz: egy divatfotó akkor jó, ha időtlen. Ha nem köti kollekció, évjárat, ha nem veszti el az értelmét az évek során. Ezért volt zseniális Helmut Newton, mert bármelyik képét előveheted, és kirakhatod a falra otthon, egy galériában – legyen az saját magának készített anyag, divatanyag vagy kampány. Onnantól kezdve nevezzünk egy embert művésznek, ha ezek a dolgok teljesülnek. (…) Lehet saját művészetem, de alkalmazott fotósnak tartom magam. A művész kemény szó, olyan emberekre tudnám csak használni, akik lerakták már az asztalra azt, amitől annak hívhatjuk őket, nálam ez még nem jött el."

Meztelenkedés a nagyinál

6564

Bár Mihalik Enikő a 2010/11-es őszi/téli kollekciók bemutatóin ritkán tűnt fel, még nem jelenti azt, hogy a közönség és a szakma ne érdelkődne továbbra is iránta. A legújabb róla készült fotósorozatot Viszlay Márk készítette, aki nem először dolgozik a magyar szépséggel.

olvass tovább

Magyar lányé az év divatfotója

7576

148 országból 51 ezer fotó érkezett be a Sony fotópályázatára, ezzel a fotográfiában vastagon érdekelt cégé a világ egyik legnagyobb ilyen versenye. A Sony World Photography Awards zsűrije tíz kategóriában bírálta el a nyílt, azaz amatőr szekció képeit, a divatfotók között pedig Csoboth Edina utcai kompozíciója nyert. Méltán: technikailag és látvány tekintetében is lenyűgöző, az elhaladó autók fénye mozgalmassá, a tökéletesen bevílágított, mozdulatlan modell pedig időtlenné teszi a képet. Muszáj megemlítenünk, hogy Edina anno a Cotcotot is megihlette: két képét is beválasztottuk a városi élet ihlette Modellonline-válogatásunkba, az egyik ráadásul a nyertes kép testvére. Sőt, ő fotózta két sikeres sminkes lépésről lépésre cikkünket is. (A hangsúlyos ajkakról itt, a feltűnő szemöldökről készült cikket itt olvashatjátok.) Gratulálunk!

Lebuktatták a művészeket!

7818

2011-et írunk, és már rég igaz az, hogy semmi sem eredeti. Nem csak egyszerűen igaz, hanem napról napra igazabb. (Tételezzük fel, hogy létezik ilyen szó.) Ma már nem csak a művek "eredetijét" (azaz azt a művet, vagy műveket, amelyekről diszkréten vagy kevésbé diszkréten másoltak) találjuk meg, hanem az eredetiek eredetijét is felkutathatjuk, mígnem elérünk ötven-száz évvel ezelőttig, esetleg a középkorig. A közhely szerint a divatfotósok művelik ezt a leglátványosabban: amellett, hogy egymástól emelnek át ötleteket, gyakran "használnak" festményeket, grafikákat, illusztrációkat is. Most azonban ott tartunk, hogy ennek fordítottja is hasonló gyakorisággal megtörténik: festők, grafikusok, illusztrátorok merítenek ötleteket a fotókból. Rendkívüli éleslátással, tájékozottsággal és alapossággal buktatta le őket a wickedhalo blog, a teljes sorozatot tessék itt megnézni, és ha valaki maga is talál hasonlót, ne habozzon kommentálni.

Helena Bonham Carter a földön fetrengett

7915

A szemfülesek már sejthették, hogy a maga merészségével rendkívül szimpatikus Helena Bohnam Carternek és a Marc Jacobsnak hamarosan köze lehet egymáshoz: a színésznő egy idei díjátadón a divatház egyik kreációját viselte. Hát lett is, nem is akármilyen: a MC Tim Burton feleségét választotta az idei őszi kollekció kampányarcának. Ez a hír önmagában még nem is rengetné meg a divatvilágot (ahogy a mi lelkivilágunkat sem), a fotósorozatból kiszivárgott első kép már inkább. Ezen ugyanis Helena konkrétan a földön fetreng, a kép maga pedig úgy néz ki, mintha egy félresikerült tivornyán lőtték volna csak úgy telibe, mindenféle technikai trükközés nélkül. Ezt persze már ismerjük Terry Richardsontól - a fotókat egyébként nem ő, hanem egy másik nagymenő, Juergen Teller készítette. Mindenesetre várjuk a többit, azt pedig mindenki döntse el maga, hogy előremutató-e ez a fajta divatfotós irányzat. Reméljük, nem lett piszkos a ruha.