disney

Tron, a csodák csodája

7100

Átlagos romantikus mesefilmként kezdődik, az elvágyódó kamaszlány szűkösnek érzi a tanyát, ahol él, futtában megismerjük a mellékszereplőket, majd a megfelelő dramaturgiai ponton jön egy logisztikailag jól felkészült tornádó, hogy áthelyezze a házat kutyástul-mindenestül, és akkor… úristen. Ez a film színes! Hogy csinálták?

Azért írok a címben jelzett sikergyanús iparosmunka helyett az Óz, a csodák csodájáról, mert a Tron: Örökség tulajdonképpen a klasszikus mese remake-je, de legalábbis ugyanolyan ambíciókkal készült, mint az 1939-es klasszikus. Eleve nagy volt a teher a Disney vállán, amikor a kilencvenes évek végén elkezdett körbeszimatolni a piacon, hogy hogyan készíthetné el a szintén általuk jegyzett 1982-es Tron folytatását. Először is: az előd nem azért lett sikeres, mert annyira eredeti volt a története (nem volt az) vagy mert jól teljesítettek a színészek (Jeff Bridges persze mindig meggyőző), hanem azért, mert részben számítógéppel készült.

olvass tovább

Jack Sparrow mamája?!

7760

A klasszikus tündérmese, a profi sztárfotó és a digitális illusztráció tankönyvi esetét hozta össze Annie Leibovitz, a sokat látott fotográfus. Pontosabban hozza, hiszen a Disney-vel közösen készített, a mesék hőseit és antihőseit sztárokkal megörökítő sorozata, a Disney Dream Portraits három év után is folyamatosan újabb nevekkel bővül – most éppen Johnny Deppével és egy idős zenésszel, aki nem Keith Richards. A moziplakátnak is beillő, számítógéppel alaposan megdolgozott kép némileg kakukktojás, hiszen eddig rajzfilmeket adaptáltak fotókká, amelyeken Olivia Wilde a tökéletesre stylingolt gonosz mostoha a Hófehérkéből, Jeff Bridges a herceg A szépség és a szörnyetegből, David Beckham a Csipkerózsika hercege, Arthur király pedig Roger Federer. Mr. Deppnek velük ellentétben nem kellett eljátszania semmi mást, csak amit amúgy is játszik a Karib-tenger kalózaiban, ami egyébként Disney-produkció és véletlenül mostanában érkezik a negyedik része.

Amitől érdekes az egész, az Patti Smith jelenléte. A hetvenes években fénykorát élő dalszerző-énekes az egyik legnagyobb volt a pályán, jelentőségében valahol Bob Dylan és a Stones körül, afféle punk költő, Courtney Love hozzá képest takaros háziasszony. Ő pózol most Jack Sparrow mellett mint elsőtiszt. Nem tudjuk, honnan jött az ötlet (azon kívül persze, hogy dolgoztak már együtt Leibovitzcal), mindenesetre ezek után nem lepődnénk meg, ha az egyik eljövendő epizódban feltűnne, mint Johnny Depp mamája. Ha a film maga gyenge is lenne, a családi újraegyesülős jelenet miatt (Keith Richards a papa, tudjuk!) megérné beülni rá. Nagy felbontású kép és werkfilm itt, további Disney-portrék itt és itt.

Van élet 2D-ben is

8035

„Régen minden jobb volt” rovatunk kedvéért nem megyünk el szó nélkül az új Disney-produkció, az egyszerűen csak Micimackó címmel ellátott Micimackó-epizód mellett. Furcsának tűnhet, hogy ugyanaz a címe, mint az eredetinek, ám ne feledjük: a hetvenes években készült egészestés (amely valójában a korábbi rövidfilmek összegyűjtött változata volt) The Many Adventures of Winnie the Pooh néven futott. Ez a Disney második hőskorában készült, a Dzsungel könyve és a 101 kiskutya idejében, amelyek azóta is a vállalat legerősebb filmjeinek számítanak. A mostani Micimackó-film címével is jelezték: nem valamiféle felturbózott újraértelmezésről van szó, hanem szigorú és kompromisszummentes visszatérésről az elveszett értékekhez.

Amely értékeket – hangozzék ez bármilyen csúnyán – az egyébként szintén nagyszerű Pixar vett el a Disney-től. Az óriáscég tulajdonában álló, számítógépes animációban utazó vállalat anno a Toy Storyval robbantott bankot, és megtörtént a csoda: a felnőttek is özönlöttek a mozikba, és nem csak azért, mert a gyereket mégiscsak kísérni kell. Egy-két éven belül már minden létező csapat hasonló vállalkozáson dolgozott, és minden épelméjű stúdió megalapította saját 3D-s osztályát. A felnőtteket azonban nem volt elég bevonzani, bent is kellett tartani. A technológia mellett erre jó a folyamatos popkulturális utalássorozat, illetve olyan drámai szálak a történetben, amelyek tényleg kifejezetten az érettebbeknek szólnak. (És nem árt minél több celeb-szinkronhang sem.) Így jutunk el a játékok naiv meséjétől a neurotikus, identitászavaros hangya, a rockzenére bulizó ogre, vagy a szürreális környezetben, Johnny Depp hangján egzisztencialista stílusban filozofáló kaméleon világáig.

1977

olvass tovább