dior

Dior-mánia

6746

A párizsi divathét bemutatóira ellátogatók is igen színes – talán még színesebb – esemény részesei lehettek, mint a korábbi divathetek résztvevői. A következő évi tavaszi kollekciók esetében a legtöbb tervező, divatház alkalmaz előszeretettel élénk és vibráló színeket valamilyen formában, még akkor is, ha az legfeljebb csak a hajon vagy a sminken hangsúlyos igazán. A Dior-háznál azonban nincs fukarkodás, ha színekről van szó: a szivárvány minden árnyalatában pompáztak a tavaszi prêt-à-porter kollekció ruhadarabjai.



olvass tovább

Gyűjtőknek kötelező

6906

A különböző kozmetikumok sok lány és nő számára nem pusztán eszközök, amelyek a reggeli rutin vagy egy esti program előkészületének a részei, hanem sokkal inkább kincsek, amik még szebbé varázsolhatják arcunkat. És kincs mivoltuk nem csupán felhasználhatóságukban rejlik. Vannak olyan sminkeszközök, amelyek csomagolása már önmagában olyan szép, hogy még azok is azonnal meg akarják kaparintani, akik nem igazán festik magukat.

Már a középkategóriás, illetve a többség számára is elérhető kozmetikai márkák is felismerték fontosságát a belbecs mellett a külcsínnek is, és időről időre rá is akadhatunk az illatszerboltokban szép kis csecsebecsékre. Mindjárt ott van a Max Factor műszempilla hatású szempillaspirálja, amely előbb lila, majd rózsát idéző színt kapott az átlagos fekete csomagolás helyett.

Amivel azonban a Dior rukkolt elő, az még a színesben pompázó spirált is túlszárnyalja.

olvass tovább

Kate Moss kedvenc rúzsa

7356

Kate Moss brit szupermodell minden mozdulatát lesi az egész divatvilág. Ha Kate – aki a Rimmel szépségmárka legismertebb arca – egy bizonyos árnyalatú Dior rúzst ken ajkaira, akkor az nem maradhat egy percig sem titokban. Legutóbbi hétköznapi tette akkora lavinát indított, hogy végül hivatalosan is őt kérte fel a nagy múltú francia divatház, hogy népszerűsítse a Dior kozmetikumokat.

Fotó: Bellasugar.com

A Dior Addict Lipstick 2011-es tavaszi-nyári kollekciójának arca a brit modell. A rúzsok már – ahogy a nevük is árulkodik róla –  valóban függőséget okoztak. Kate-nek a jól bevált No. 578 rózsaszín árnyalat a kedvence, amit azon a bizonyos paparazzifotón is épp ajkaira kent. A – Moss kisasszonynak köszönhetően – kultikus rózsaszín árnyalaton kívül még számtalan színben kapható ez az ajakrúzs.

Ezek a szájkencék olyan összetevőkből és olyan különleges technikával készülnek, hogy órákon át képesek tartani fényüket. Alkalmasak akár a kifutón végigvonuló modellek sminkelésére is. Kate és a Dior Beauty közös kampányának fotói csak májusban kerülnek majd nyilvánosságra, egyelőre be kell érni a lesifotókkal.

Kate arcával egyébként korábban már számtalan nagynevű kozmetikai márkát sikerült eladni. A Chanel, Rimmel, Yves Saint Laurent után a Dior is bizalmat szavazott neki , és reményeik valószínűleg beigazolódnak majd. Addig is a Dior – ízelítő gyanánt – egy rövidke videóval próbálja csillapítani a függőséget okozó, fényesen csillogó rúzs után áhítozók vágyát.

Forrás: Stylelist.com

Galliano rács mögött

7456

Napjaink egyik legkreatívabb elméjéről, az egyik leghíresebb divatház tervezőjéről, John Gallianóról kaptak szárnyra olyan hírek, amelyek sokkolták a közvéleményt. John Gallianót múlt héten csütörtök este letartóztatták. A dizájner Párizs Marais nevű negyedében töltötte az estéjét egy igen trendi és puccos étteremben, ahol épp vacsoráját költötte. A híresztelések szerint Galliano igencsak felöntött a garatra, de az ezt követően történt incidensre már nem egyformán emlékeznek az étteremben jelenlevők.

Az internetet az a hír járta be elsőként, miszerint a kreátorból az elfogyasztott alkohol hatására előbújt agresszív és kötekedő énje, és a száját antiszemita megjegyzések hagyták el. A mellette lévő asztalnál ülő házaspár volt a pocskondiázás célpontja. Egy szemtanú állítása szerint azonban nem rasszista megnyilvánulásokból kerekedett  a botrány. Állítólag először a pár tett megjegyzést a divattervezőre, aki csak ezután kelt ki magából, a szóharc középpontjába pedig nem vallási nézetek, hanem egy csúnya táska került. Persze ezért még senkit sem csuktak le, ilyen incidens talán csak a divatrendőrséget érdekelhetné.

Persze ez a eset közel sem ennyire vicces, különösen, hogy a párizsi március 4-re tervezett Dior-show közeleg. Már pedig, ha Galliano valóban bűnösnek bizonyol, akkor valószínűleg nem kíván vele tovább együttműködni a Dior divatház, ami óriási veszteség lenne mindkét fél és persze a divatrajongók számára is.

Nem ez az első eset, hogy egy divattervező "hűvösre" került. Paris Hilton jó barátja, Anand Jon is volt bilincsben nemi erőszakért, egy indonéz dizájner pedig gyémántlopásért kapott saját cellát. Jason Campbell Crawford, a kötöttruha-tervező pedig marihuánatermesztésért került hasonló helyzetbe.

Forrás: Sleek-mag.com, képek: Nymag.com

Divat-alienek a vasfüggönyön túl

7472

A Hruscsov-éra alatt úgy tűnt, a változás szele éri el a Szovjetuniót a divat terén. A nagy nyugati divatházak közül elsőként a francia Dior mutathatta be kollekcióját a vasfüggönyön túl, monumentális körítés közepette. Az őszi-téli szezon divatbemutatójára a Szovjet Kultúra Házában került sor, közel 11 000, a kommunista párt elitjéhez tartozó vendég és azok családtagjai előtt.

A 12 kiválasztott francia manöken lehetőséget kapott arra is, hogy Moszkva utcáin sétálva a szovjet átlagembereknek is ízelítőt adjanak az akkori párizsi divatból. A Life magazin fotósa, Howard Sochurek velük tartott, és kamerájával a legféltékenyebb, egyben legemberibb pillantásokat sikerült megörökítenie. Az orosz nők és az általuk viselt „otthonkák” tengerében valóban királynőként, életre kelt Audrey Hepburnként hatnak a modellek.

Fotó: Howard Sochurek/Time & Life Pictures



olvass tovább