danone

A bifidus tartósít?

5785

Még tavaly - tehát több, mint kettő hónappal ezelőtt -, egyik ételrendelésünk jutalmaként, kaptunk egy doboz Danone Activia Bifidus ActiRegularis aszalt szilvás joghurtot. Hűtés nélkül tároltuk mostanáig, kíváncsiak voltunk, hogy hónapokkal azután, hogy lejár a joghurt szavatossága, mit fogunk tapasztalni a doboz belsejében. Mivel nem puffadt fel a doboz, sejtettük, hogy hiába is számítunk burjánzó penésztelepre, izgatottan mocorgó joghurt maradékra, de azért kinyitottuk.

Nos, a képen egy 2009. december 19-én lejárt szavatosságú tejtermék látható. Összetétele: pasztőrözött tej, aszalt szilva, cukor, glükóz-fruktóz szirup, módosított kukoricakeményítő, pektin, guar gumi, aroma, nátrium-citrát, kalcium-citrát, sovány tejpor - miért van benne tejpor, ha van benne tej? - tejfehérje, élő joghurt kultúra és a francia cég által bejegyzett baktériumkultúra: Bifidus ActiRegularis, némi búza, mogyoró és más diófélék is fellelhetőek benne. Az előírás szerint a dobozban lévő tartalom a jelzett időpontig fogyasztható, tíz Celsius-fok alatti hőmérsékleten tárolva.

Megkóstoltam. Arra gondoltam, hogy mégis mi bajom lehet? Legfeljebb borzasztóan savanyú lesz, vagy keserű, esetleg csípős. Nos, amire végképp nem számítottam fincsi aszalt szilvás joghurt íze volt. Egyetlen oka van annak, hogy nem ettem meg, méghozzá az, ami nem késztet a legfrissebb Danone joghurt megevésére sem, nevezetesen a disznócsont reszelék. Mi mindig ezzel hárítjuk el, ha megkínálnak minket gyümölcsjoghurttal, ettől lesz ugyanis olyan frankó állaga, és az is lehet, hogy ettől fogyasztható a Danone Activia Bifidus ActiRegularis joghurt, két hónappal a szavatossági idő lejárta után...

Melyik az epresebb?

7525

A joghurt és egyéb savanyú tejkészítmények, ahogy az élelmiszerek ezen családját nevezik, több mint négyezer éve számítanak alapvető élelmiszernek, és már történetük kezdetén a legkülönfélébb kultúrákban elterjedtek. Kedvelték Perzsiában, Egyiptomban, Törökországban és Indiában, de Észak-Európában is népes rajongótábora volt. A kelet-európai népek olyannyira rákaptak, hogy bármerre is utaztak, mindig vittek magukkal némi joghurtkultúrát, hogy ha tejhez jutnak, elő tudják állítani kedvenc tejkészítményüket. Nyugat-Európába ehhez képest jó későn, a 16. században jutott el, mégpedig I. Ferenc francia király bélproblémáinak köszönhetően. Történt ugyanis, hogy a derék uralkodó említett egészségügyi problémáira sehogy sem talált gyógyírt, mígnem a török szultán orvosa egy titkos recept alapján, juhtejből készített anyaggal meggyógyította. Persze, nem maradt sokáig titokban a recept, ugyanis az egész királyi udvarban elterjedt a joghurtivás. De mint minden divatirányzat, ez is hamar feledésbe merült, és négyszáz év kellett ahhoz, hogy ismét felfedezzék a világ ezen tájékán.

Ma már szerencsére nem kell magunkkal cipelni a joghurtkultúrát, hiszen az élelmiszeripar ha nem is tálcán, de pohárban kínálja a legkülönfélébb ízű és összetételű joghurtokat. Csak győzzön tájékozódni a szerencsétlen földi halandó a bifiduszok, probiotikumok és élő kultúrák labirintusában. Bevallom, mi kísérletet sem tettünk ilyesmire: kizárólag jelenségszinten mozogva az ízlelőbimbóinkra és az érzékszerveinkre hagyatkozva kíméletlenül végigkóstoltuk az ABC-ben fellelhető kínálatot, majd ítélkeztünk. Azért némi önmérsékletet is gyakoroltunk, ugyanis az összehasonlíthatóság kedvéért csak az eperízűeket gyűjtöttük be a polcról. Íme az eredmény!



olvass tovább