csere-bere

Gyertek a bazárra vasárnap!

3569

Ugye jöttök?  Hangulatért kattints a képre!

Mindent elsöprő lányok

5185

Néhány hónap kihagyást és erős olvasói nyomást követően november 22-én újra megrendeztük a cotcot bazárt, amelynek során azokat a ruháitokat cserélhettétek el, amelyeket már meguntatok. Sokat keresgéltünk új helyszín után, hiszen télen a Corvin nem használható, vagyis használható, csak épp sötét és kocsmaszagú, a Merlint kinőttétek, hát kutattunk tovább a kocsmák között és akkor jött az isteni szikra, ami kirajzolta előttünk a nevet: Kuplung. Az elmúlt fél évben ez a Király utcai klub rendesen felfutott, kicsit átalakult, tökéletes helyszínnek tűnt, hiszen be lehetett világítani, mégsem volt olyan érzésünk, mintha egy neonfényes tornateremben lennénk, volt finom forralt bor és végre a vezetőségtől is megkaptunk minden szükséges segítséget, sőt egy kicsit még többet is. A forralt bor, amit csak nektek, bazáros lányoknak és srácoknak biztosítottak akciósan, igazán mennyei volt. Még a szigorú makrobiotikus étrendet követő barátunk is benyelt egy bögrével. Nyilván nem volt elhanyagolható, hogy a délután egy részét szendvicsemberként töltöttem, és mint egy kofa hirdettem az fincsi nedű létét, így kerülhetett a hatásom alá ő is. 

Backstage

Háromra hívtuk össze a szervező kompániát, mert nem ám csak mi cotcotosok vagyunk jelen ilyenkor, hanem az összes közeli-távoli munkatársunk, Dani a cég jolly jokere, akit kineveztünk cotcot cock-nak molinót helyez fel, létrát cipel, rakodja a cuccokat, intézkedik és élvezi a lányok jelenlétét. Sokszor gondolkodtunk már azon, hogy mi lenne velünk nélküle, szerencsére ezt nem kell megtudnunk. De nemcsak ő tette oda magát, barátaink és irodatársaink, a hg.hu és a 4szoba.hu csapata is velünk tüsténkedett, köszönjük nekik! Rengeteg széket, asztalt pakoltunk innen oda, majd vissza, mire felállt az a tipikus piaci hangulat, amit láthattatok és élvezhettetek. Pontban négykor megtörtént a kapunyitás. Persze előtte már leskelődtünk és megdöbbentünk, hogy megint mennyien eljöttetek, köszi. Persze mindig ámulatba ejt minket a tömeg, hiszen ez olyan ügy, ami a pénzről a legkevésbé szól, és gyanítjuk, hogy sokatoknak ezért is kedves a bazár és a csecsebecsék beszerzése ilyen módon. 

Lessetek be itt a bazárba!

Szervezett

Nagyon jó volt látni, hogy sokan már valódi rutinnal kezeltétek a helyzetet. Sorban álltatok, minden pufogás nélkül várakoztatok, nekünk pörgött a kezünk, fél percenként cseréltük a dobozokat, amibe a ruháitokat gyűjtöttük, majd belevetettétek magatokat a ruhák és a csajok hömpölygő tömegébe. Félő volt, hogy pillanatok alatt kaotikus állapotok lesznek, ezért gondoltam körbemegyek, és felkínálom az akciós forralt bort - óriási élmény volt -, és láttam, hogy minden olajozottan megy. Néha egy-két fintor, itt-ott egy-egy kacaj, összességében nagyon jó hangulatban voltatok. A srácok és a bátor rakodó lányok - én is rakodtam, jó kis tesi volt - szó szerint öntötték közétek a cuccokat és, mint a fincsi kis magvakra, már buktatok is rá.

Honnan a név

"Újságíró kérdezi, hogy honnan a név, honnan a név, honnan a név..." - jutott eszembe egy Belga szám, amikor a kamerás fiúval körbementünk kikérdezni benneteket, hogy honnan hallottatok a bazárról, és úgy általában mit gondoltok róla. Rengeteg pozitív visszacsatolást, konstruktív kritikát kaptunk tőletek. Elbűvölő volt, hogy akit megkérdeztünk, szívesen nyilatkozott, nem volt kamera- és mikrofonparája, elmondtatok sok jót és sok változtatni valóra hívtátok fel a figyelmünket. Szerintem izgalmas videó lett. Nézzétek meg! 



olvass tovább