civilizáció

Ki tehet a rákról?

7152

Abban ugye nagyjából mindenki egyetért, hogy az ember önmagát betegíti és – jó esetben – önmagát gyógyítja meg, a nyavalyák fő okai a civilizációs ártalmak és a lelki előzmények, azaz szinte minden betegség hátterében valamilyen pszichológiai gubanc áll. Az ezen összefüggésrendszer mellett érvelők kedvenc példája az allergia, asztma és a rák, ez utóbbi már csak azért is, mert kellően súlyos és az okok mindkét csoportjából találunk példákat bőségesen és kellő bizonyítékkal megtámogatva. Elég, ha csak a stresszt és a dohányzást említjük, több ráktípus hátterében pedig vírusokat, baktériumokat, idült fertőzéseket találnak, amely mögött pedig ott áll egy gyenge immunrendszer, amely mögött pedig ott áll egy legyengült lélek és így tovább.

Ha pedig mi, azaz az emberek „találtuk ki a rákot”, akkor régebben nem is volt semmi baj, nem? A megoldás tehát: visszatérni az ókori (sőt őskori) viszonyokhoz, amennyire csak lehet. Évtizedek óta hallani innen-onnan ezt a megoldókulcsot, ám a tudomány jelenlegi állása szerint egyáltalán nem is olyan biztos, hogy az évezredekkel ezelőtt létezett társadalmakat nem sújtotta ugyanolyan mértékben a rák, mint a maiakat. A tíz évvel ezelőtt feltárt tuvai szkíta temető egyik kevéssé elhíresült, de az arany fejfedőkhöz képest is jelentős felfedezése az a férficsontváz, amelynek szinte minden csontját rák rágta szét. Bármely orvos első ránézésre meg tudta állapítani, hogy áttételes prosztatadaganatról volt szó: az említett szerv persze már nem volt sehol, de a terjedés nyomai egyértelmű jelek voltak.

olvass tovább

Elkorcsosulunk!

7734

Nyomulhatunk repülő autókkal, irthatjuk egymást lézerfegyverekkel, építhetünk mesterséges intelligenciát, a jövőben játszódó filmekben az egész világon csak egyvalami ugyanolyan: mi magunk. Az ember valahogy nem akar változni, bármennyire is távoli jövőbe helyezik a cselekményt az írók. Pedig köztudott, hogy kívül-belül egyre másabb alakot öltünk, generációról generációra egy kicsit új formát ad nekünk az evolúció, amelyre mi is ráteszünk néhány (pontosabban nagyon sok) lapáttal. Az nagyjából köztudott, hogy a mai ember magasabb, mint a középkori, és persze a fogai is fehérebbek, de hogy pontosan mit jelent mindez, azt csak napjainkban kezdték feltárni.

A Nobel-díjas Robert W. Fogel és csapata korokon át tanulmányozta az embert mint biológiai lényt a technológiai és a társadalmi változások tükrében. Elsősorban a nyugati világ érdekelte őket, mégpedig háromszáz évre visszamenőleg. A tizennyolcadik század elején indultak be ugyanis azok a folyamatok, amelyek a gyors és látványos változást katalizálták: az ember többet alakult háromszáz év alatt, mint az elmúlt évezredekben összesen, azaz bőven beelőztük a Darwin által kijelölt ütemet.

olvass tovább