| 2010.01.08 - |
| címkék: box cipőápolás juli krém |
Ezen a télen már a második adag nagyobb mennyiségű havat kapta meg a város, amitől a közteresek és a közös képviselők sózási rohamot kapnak, mert hiába kezd el rögtön olvadni, ahogy leesik a fehér áldás, máris jönnek a kis vegyszereikkel, és sózzák a járdát, a padkát, az utakat. Pont egy éve cikkeztünk arról, hogy mennyire utáljuk a téli csapadék által ellepett utak, járdák sózását, valamint hogy milyen iszonyúan káros a környezetünkre. Mondhatnám, hogy ez még hagyján - persze nem -, de a cipőimet sorra teszi tönkre a maró vegyület, amit egy kis havazás után úton-útfélen kiszórnak, csak, hogy el ne csússzunk. A lapát, a hamu, a forgács, a homok mind-mind ismeretlen matériák.
Alig egy-két hónapja annak, hogy megtaláltam azt a cipőt, amire úgy gondoltam, hogy tényleg nekem készült, és ebben flangálok majd egész télen. Szép fekete, puha bőr... Imádom. Nos, az első havazást követően is bátran belebújtam, kipi-kopiztam egy kicsit a városban, elmentem ide, majd oda, kicsit táncoltam is, majd hazaértem, levettem, és döbbentem tapasztaltam, hogy bár nem túráztam olyan nagyot a városban, szegény cipőmre kiültek a fehér csíkok. No, gyorsan egy fél hagymával letöröltem (egy félbenyesett vöröshagyma lenyalja a fehér sófoltokat), méhviasszal lekentem, és nyugovóra tértem. Másnap újra csak emellett a cipő mellett döntöttem volna, ha nem látom azt, hogy az oldalán - mindkét cipőn, szinte ugyanott- bizony csúnyán kirepedt a bőr. Köszönöm a városnak, a közigazgatásnak, a közterületeseknek, a nem létező hómunkásoknak, hogy tönkretették a kedvenc bőrcipőmet.

Szerencsére a bőr még nem szakadt be, épphogy megrepedt, ezért gyorsan utánanéztem, hogy milyen módszerekkel lehet némileg rendbe tenni, és ha már úgyis kutakodok, akkor lássuk, hogyan kell pucolni, ápolni a cipellőinket, legyen az bőr, műanyag, esetleg textil!
| 2012.05.23 - |
A kihívás napja tiszteletére ma bemutatunk néhány olyan hölgyet, akik sportteljesítményük vagy egyéb, közéleti szerepvállalásuk miatt kiérdemelték, hogy felnézzünk rájuk.
olvass tovább