barátok

Kedvesemmel Rodoszon

2990

A közösségi oldalakban az a jó, hogy midőn megtorpansz emberré válásod rögös útján olykor olykor (vagy épp semmi kedved dolgozni), végigtekinthetsz mások életén, és levonhatod a megfelelő konzekvenciákat. Külön élmény volt osztálytársak életében bányászni, megvizsgálni fényképeiket, megállapítani, ki mennyit hízott, ki mennyit kopaszodott, kinek lett nagyobb a melle, és hogy Jézusom, neki már tényleg gyereke van?

A barátaidról természetesen mindent tudsz, de a volt osztálytársak és egyéb félismerősök, akikkel nem azért hozott össze az élet, mert tökéletesen egyezik az érdeklődési körötök, tökéletes táptalajt kínálnak arra, hogy egy kicsit jobban érezd magad a saját bőrödben. Ők azok, akikkel sosem voltál különösebben jóban, mégis egymás ismerősei vagytok, így bepillantást nyertek egymás életébe, és az övék persze - látszólag - sokkal bénább, mint a tied.

És igen, mindettől jobban érzed magad, hisz valamiért nem lettek ők a barátaid, tehát minden bizonnyal mások, mint te. Persze, hogy mások, hisz te sose tennéd ki magadról a Kedvesemmel Krétán című képet, amiben térdnadrágban és szalmakalapban pózoltok a helyi nevezetesség előtt. Természetesen a lakásod is ízlésesebb és eredetibb, mint szegény Gipsz Jakabnak, aki már az általánosban is annyira fantáziátlan volt, úgyhogy már nem is utálod annyira azt a kis lyukat, amiben laksz. És lám lám, az osztály egykori szépe igencsak megasszonyosodott, ez is remek, remek, hisz ehhez képest én simán jól tartom magam.

Aztán ott vannak az esküvői képek, a gyerekes képek, és minden olyan, ami a te életedtől adott esetben fényévekre van, és ez a kárörvendésen vagy megnyugváson kívül persze igen el is gondolkodtató. Ahány osztálytársad volt, annyi lehetséges megoldást láthatsz az életre, arra, hogy hol tarthatnál, milyen lehetnél, ha nem itt tartanál és ha történetesen nem ilyen lennél.

Bánatos közhelyek

4107

Biztosan mindannyian száz és száz olyan közhelyes, vigasztaló mondatot fel tudtok sorolni, amit már megkaptatok, amikor a barátaitok, szüleitek vállán sírdogáltatok épp szívfájdalmatokban. A közkeletű vélekedés, hogy "Az idő minden sebet begyógyít." Igen ám, de nem végez plasztikai műtétet, a hegek megmaradnak, talán örökre. Én legalábbis nem éltem át még olyan szerelmi bánatot, amely ha évek múltán eszembe jutott, ne hozta volna ugyanazt a szívfacsarást. És miután összefacsarodunk, begörcsölünk a lelki gyötrelemtől, jönnek azok a megtévesztő vigasztalások, amelyekbe sokan szeretünk kapaszkodni: "Majd rájön, hogy csak téged szeret!" vagy "Figyeld meg, a küszöbödet fogja rágni, hogy visszafogadd!", és még ez is: "Majd akkor jönne vissza, amikor téged már nem is érdekel!" Persze soha nem jönnek rágni a küszöböt, sőt van, hogy nem is hallunk felőlük soha többé. Aztán van a fitymálló mentő öv: "Mind a tíz ujjadra találsz másikat!" Persze, és ezt pont akkor vágják a fejedhez, amikor semmi kedved arra gondolni, hogy még egyszer az életben kikezdj valakivel!

Egyébként meg "...úgysem volt elég jó elég jó hozzád!" és "Jobbat érdemelsz", tehát duzzadjon az egód, te jó vagy! És különben is "Annyi hal van még a vízben!", "... sok cipőt fel kell próbálni, mire megtaláljuk az igazit!" Nos, ezzel teljes mértékben egyetértek, bár van olyan ismerősöm - és pont ő kapta mindig ezt a bölcsességet -, aki nem érezte magáénak ezt a frázist. De, ha tényleg igaz, hogy "Túl jó voltál hozzá!" és neki "Fogalma sincs mit veszített!", akkor még néhány cipellőt fel kell próbálni. Vagy lehet, hogy "Rossz időben, rossz helyen találkoztatok.", és hiába is agonizálsz, "Felesleges olyan szekér után futni, ami nem vesz fel!" Ha idáig eljutottunk, akkor egyetlen megoldás marad: "Kutyaharapás szőrével!"

Van még néhány jó tanácsod?

Kerítőnő

5311

Biztosan ti is tudtok olyan példákat hozni az életetekből, amikor valaki össze akart hozni valakivel bárkit. Hiszen minden társaságban, nagyobb baráti körben van olyan ember, akire tipikusan mindenki rámondja, hogy ő a nagy kerítő, már-már egy madám. Mindenkit ismer a társaságban, mindenkivel nyíltan beszélget, még a srácok is neki öntik ki a szívüket. Információkat gyűjt, csacsog, pletykál, a megfelelő időben igyekszik mindig elhinteni a megfelelő információkat. Presszionálja társait, hogy figyeljenek fel erre vagy arra, még kacsint is, majd közli, hogy: "Szerintem ti összeilletek." - és már bele is ültette a bogarat a fülekbe.

Bevallom, én pont ilyen kotnyeles spiné vagyok a társaságunkban. Néha csúnyán mellényúlok, de legtöbbször egy kis móka mindig kialakul a két kiszemelt között, akik az én szórakoztatásomra jönnek össze. Tényleg, néha azt érzem, semmi másra nem vágyom, mint egy kis plusz pezsegtetésre - szeretek hatni, és bírom, ha a körülöttem lévők jól érzik magukat. Ráadásul meggyőződésem, hogy az emberiség fennmaradásához nagyban hozzájárultak a kerítőnők tevékenységei, de ha ehhez nem is, hát a kellemes szórakoztatásukhoz mindenképpen. Ez amolyan megszerettető feladat, és egy kicsit az is tündökölhet, aki a szerelmet odalökte két ember elé. De ez szerintem a legutolsó sorban önző érdek, és nem is arról van szó, hogy a kerítőnőnek már nincs része pezsgésben, egyszerűen olyan jó azt érezni, amikor a társaságban megemelkednek a hormonok, és a boldogság kiül az arcokra. 



olvass tovább

Karácsonyi bulidömping

5374

Sorra kapom a meghívókat karácsonyi partykra. Az még csak-csak elfogadható, hogy december 20-tól csőstül jönnek a buli tevékenységekre felkérő levelek, de az kicsit meglep, hogy december 24-ére, szentestére is. Ebben a - nagyon modern, nagyon elidegenedett - világban kialakult egy olyan döbbenetes városi szokás, amit nem értek: emberek nem a családjukkal, a legszűkebb körükkel töltik az estét, hanem miután kibontották az ajándékokat, bezabáltak, elhúznak kocsmázni. És nem, nem azokról van szó, akiknek nincs anyjuk, apjuk. Jellemzően azokról, akiknek nincs csajuk, pasijuk, agglegények, szinglik.

Valahogy bennem még ma is az él, hogy december 24-én leáll az egész város vagy épp, ahol vagyunk. Nem járnak a buszok, a villamosok, nem lehet közlekedni csak privátban, boltba nem megyünk, szomszédhoz nem kopogunk át, mert meghitt, családi hangulat van éppen. Szeretjük egymást, együtt vagyunk, beszélgetünk, mosolygunk, könnyezünk, de mindezeket a családunkkal tesszük, nem egy kocsmában a pultot támasztva. Szélsőséges esetek persze lehetnek, amikor jobb egy kocsmában, mint a lakásunkban, otthontalanul, egyedül pengét keresgélve, mert annyira magányosak vagyunk, hogy a hatalmas csendet egy nagy űrnek éljük meg, amiben mi elveszünk.

Én elképzelhetetlennek tartom, hogy szenteste félidegenekkel beszélgetve, italozva töltsem az időmet. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha teljesen egyedül lennék. Nem érném el a családomat - mert külföldön lennének vagy halottak lennének -, egyedül élnék... Lehet, hogy elmennék kocsmázni. Viszont azok az emberek, akikről tudom, hogy szenteste egy-egy belvárosi szórakozóhelyen röffennek össze nem magányosak, csak az értékrendjük más. Amit akár el is fogadhatunk, csak érteni nem feltétlenül értjük...

Persze az utóbbi évek modernizációja, ami a hagyományok elvesztésével is járt, azt is magával hozta, hogy sokszor meghittebb a hangulat baráti körben, mint otthon a családtagjaink között. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a kialakuló új társadalmi rendben az alapot nem a család, hanem a barátok képezik majd, és talán ez látszik azon a rögtönzött felmérésen is, amit elvégeztem a tágabb baráti társaságomban is. Két kérdést tettem fel: Szenteste elmennél kocsmázni/bulizni? És karácsony első és másnapján bulizol?

Az eredmény számomra is megdöbbentő volt. Bár tisztában vagyok azzal, hogy a pajtásaim pont abban a korban vannak - már tizenöt éve -, hogy szeretnek bulizni, inni, elhajolni és a család nem élvez elsőbbséget. Minden alkalmat megragadnak egy kis lazulásra: szenteste 30%-uk az ajándékozás, kajálás után elhúznak a haverokkal, ugyanennyien maradnak otthon, 22%uk úgy véli, ha egyedül lennének - család, párkapcsolat nélkül - akkor elmennének bulizni, és 17%-uk semmi esetre sem sértené meg a december 24-e szent mivoltát. Az ünnep többi napján jóval nagyobb azoknak az aránya, akik inkább a barátokkal vannak: csupán 4%-uk mondja azt, hogy kizárólag a családjával tölti az ünnepeket, a haverok több mint fele nyilatkozott úgy, hogy csak a szentestét tölti a családdal, a többiek, ahogy esik úgy puffan alapon vannak karácsonykor.

Milyen esetben tudnád kocsmázással tölteni a szentestét?

Kihasznált barátok?

7481

Rendszeresen kihasználom az ismerőseimet és a barátaimat. Nincs mit tagadni. A sajátjaimon kívül az ő történeteikből élek, a baráti beszélgetésekből inspirálódom, vagy egy-egy cikknél a szakmai ismereteikre támaszkodom. Nem szép dolog, igyekszem is visszafogni magam, hogy a barátaim, de inkább az ismerőseim ne úgy gondoljanak rám, mint arra a cserfes újságíró csajra, akinek megint valami hülye cikk miatt kell segíteni. Azért van egy olyan sejtésem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a barátait zaklatja, csak a kérdések más jellegűek. Kíváncsi voltam a másik oldalra, ezért olyan ismerősöket kerestem meg, akik a szakmájukból kifolyólag rendszeresen találkoznak baráti kérésekkel. Egy divattervező, egy munkaerő-kiválasztás területén dolgozó szakember, egy fogorvos és egy angoltanár mesélte el, hogyan áll a segítségkérő barátok, ismerősök és családtagok kérdéshez.

Lőnél egy képet rólam?



olvass tovább