arcápolás

Kend az arcodra

3357

Ahány csaj, annyi bőrtípus, éppen ezért mindenkinek különböző módszerei vannak az arcápolásra. Vannak problémásabb bőrűek, akik kénytelenek vagyonokat költeni arctisztítókra és krémekre, és vannak olyanok is, akik szinte bármelyik kenceficével beérik, mert nem olyan érzékeny a pofijuk. Persze a két legjobban elkülöníthető csoport a zsíros és a száraz bőrűek klubja, de aztán vannak olyanok is, akiknek hol ilyen, hol olyan a bőre - nekik a legnehezebb. Szerkesztőségünk négy tagja most elmesélni, hogy melyik bőrtípusba tartoznak, és hogyan is ápolják arcbőrüket!

Zsófi

Az arcbőröm inkább száraz, vízhiányos mint bármi más, télen pokol vele az élet, és hát a városi szmog is meglátszik rajta, szóval érzékeny a lelkem, mutatja hogy hogyan táplálkozom, hogy mennyit aludtam, hogy stresszelek-e, hogy iszom-e eleget. Nem picit mutatja, hanem nagyon. Nem pattanásos, de egyenetlen, folyamatosan radírozni kell. Hatmillió lemosót, krémet, pakolást próbáltam már, de úgy tűnik, most megtaláltam az igazit.


Balea nappali/éjszakai: Sokáig ezekkel kenegettem magam, amikor még azt gondoltam, mindegy mivel, csak kenjem. A dm-ben kapható, olcsó, úgy ezer forint egy tégely, és sokáig elég. Valójában semmi másra nem jó, minthogy azt érezd, bekented az arcod, ám ez is viszonylag hamar elmúlik - kiváltképp télen, amikor egy óra múlva már ugyanúgy pereg le a fejed, mint előtte. Az éjszakai krém zsírosabb, ám olyan elképesztő módon csípi a szemem, hogy egy idő után már nem használtam jó szívvel, főleg mert néha az arcom is kipirosodott tőle.




olvass tovább

Most éri meg bevásárolni

3511

Nemrégiben összeszedtük, ki mit ken az arcára, és hosszan lelkesedtem a Biotherm arckrémért. Többen kérdeztétek, mennyibe kerül, és mondtátok, talán kipróbálnátok. Most bukkantunk rá egy akcióra ezzel kapcsolatban, úgyhogy aki gondolkozott rajta, most kocogjon szépen beszerezni.

A Douglas parfümériákban március 23-ától a készlet erejéig érvényes a Gift time akció, amelynek keretén belül bármely Biotherm termék 7900 Ft feletti vásárlása esetén a vevő egy neszesszert és egy, a bőrtípusának megfelelő luxusminta szettet kap ajándékba. Amennyiben a vásárlás értéke meghaladja a 11900 Ft-ot, akkor a neszesszerhez illő válltáskával is meglepjük!

Mi ez? Natúrkozmetikum

3667

Hisztis bőröm van. Ha nem pontosan azt kapja, amit szeretne, akkor húzódozik, kipirosodik és ekcémát produkál. Emellett befészkelte magát a fejembe egy rémhír, amely szerint a kozmetikai szerek 80%-a kőolajszármazékot tartalmaz. Azóta árgus szemekkel figyelem a kencék csomagolását. Állítólag a következőket kell kerülni, mert mérgezőek, és a bőrön keresztül könnyebben szívódnak fel a méreganyagok, mint a tápcsatornán keresztül. (Vajon tényleg? Kedves hozzáértők, fídbek plíz!): paraffin, petrolatum, vaseline, mineral oil, ceresin, microcristalline wax, polyisobutane, polydecence. Ez a legutóbbi anyag rendkívül jól nevelt lehet: többszörösen is decens, hihi.

Te jó ég, akkor mit kenjek magamra?

Egy ideig kísérleteztem házilag előállított krémekkel, hitelesnek tűnő receptek alapján. Az arányokat nehéz volt betartani, bár sok kísérlet után biztosan összejött volna. Emellett nehezen szívódott be a bőrbe, az egyik testápoló pedig két nap után elkezdett szottyadt szagot árasztani – konkrétan megromlott. Akkor nézzünk be a boltokba. A Lush termékei nagyon bejöttek, viszont sajnos az áruk miatt csak ritkán engedhetem meg magamnak (kivéve a sampont, arról nem mondok le!). Az interneten rendeltem a múltkor egy olcsóbb, de annál ígéretesebbnek tűnő bio arckencét (a cseh Manufaktura nagyon tetszetős termékeket gyárt), de miután két hét alatt sem jött meg, rátelefonáltam a közvetítő cégre, és kiderült, hogy szavatossági okok miatt visszavonták a terméket. Én meg a megrendelésemet. Igaz, minek is kísérletezek, amikor már megtaláltam az igazit (Yves Rocher Culture Bio)? Ja, mert igen drága. Bementem hát a Müllerbe, gondoltam elég nagy és német ahhoz, hogy találjak valami nekem valót. Az egyik polcról rám is kacsintott egy natúrkozmetikum-család, meg is vettem egy arclemosót meghökkentően baráti áron. Szöget ütött a fejembe, hátha valami stikli van ebben. Rá van ugyan írva, hogy natúrkozmetikum, de valóban az? És ha igen, mitől?



olvass tovább

Távozz furunkulus!

4029

A kamasz két dologtól retteg: kövér lesz vagy pattanásos. Rémálmok gyötrik, randikat veszít el, önértékelési zavarai támadnak, mentális betegségeket kaphat. Szerencsére azért nem olyan veszélyes a dolog, mint amilyennek látszik. Egy kínai felfogás szerint jó minőségű táplálok bevitele és a méreganyagok rendszeres eltávolítása hatására az emberi szervezet regenerálódik, megújul, csodákra képes.

A pattanás kialakulását befolyásolhatja több tényező is, ilyenek a hormonális változások, a genetikai hajlam, a környezeti hatások (káros nagyvárosi levegő), lelki tényezők (például a stressz), a cigaretta sem tesz jót az arcbőrnek. Helyes táplálkozással, zsíros, cukros, nehéz ételek kiiktatásával, zöldség és gyümölcs fogyasztásával sokat tehetsz azért, hogy arcodat ne lepje el a ronda ragya.

Nem csupán a pubertás kor velejárói ezek a fájó, gyulladt, olykor gennyes pöttyök. A pattanásos bőr a 25-45 év közötti nők 40%-ának is problémát okoz. Négyféle bőrtípus közül leginkább a zsíros bőrrel megáldottak szenvednek tőle, főleg, ha ez még allergiás reakciókkal is párosul. Akne vagy mitesszer egyébként azért alakulhat ki, mert a bőrben lévő faggyúmirigyek kivezető nyílása eltömődik, és sokszor begyullad. Az aknék a test faggyúmirigyekben gazdag területein jelennek meg, előszeretettel homlokon, orrcimpákon, mellen, háton. Mivel minden ember bőre más típusba sorolható, nincs általános érvényű gyógymód a kezelésre, a tünetek megszüntetésére.



olvass tovább

A szépség Mekkája

4957

Mit tesz a szépülni vágyó, minőségszerető nő? Hát elzarándokol valamelyik drogériába, ahol aztán a bőség zavarától ide-oda kapkodja fejét és próbál eligazodni a lifting, anti-aging, highlighter, peeling termékek között. A zarándokútra jobb csapatosan indulni, mi ezt tettük, így kedden meglátogattuk a Coin szépségosztályát.

Szezám tárulj!

Szó sincs arról, hogy nagy unatkozások közepette tévedtünk be a Dorottya utca komplexumba, csak épp nem akartunk lecsúszni az ajándékutalványok határidejéről, ami hó végéig szólt. Mivel nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, így kijelöltük a keddi napot és sétáltunk, sétáltunk egészen a csillogó-villogó rengeteg kozmetikumot rejtő pultokig. Bár evidens, hogy mondjuk egy szempillaspirálért nem a zöldségeshez megyünk, ettől még korántsem biztos, hogy a különböző márkák rengetegében megtaláljuk az igazit, így jobb időt és teret engedni a keresgélésnek. Mi is ezt tettük, egyikünknek sem volt konkrét elképzelése, hogy mit szeretne beújítani, de afelől nem volt kétségünk, hogy a márkák között ne akadna kedvünkrevaló darab. Na igen, a márkák: duty free-ben nézelődni elsősorban a kedvező árak miatt érdemes, és persze azért, mert olyan kozmetikumokra bukkanhatunk, amikről addig nem is hallottunk. Ebből a szempontból a Coin is tartogatott meglepetéseket, hiszen találkoztunk Collistar, Deborah és Debby feliratú szépségpultokkal is. Ez utóbbi eszméletlen jó színű szemhéjpúdereket kínál, a pisztáciazöldtől egészen az éjfeketéig, mind matt, mind pedig extrém csillogó textúrával. A már jól ismert márkák közül Clinique, Estée Lauder, Guerlain, Pupa, Max Factor, Rimmel, Bourjois Paris, Chanel, Dior és Lancome kozmetikumok töltik be az amúgy hatalmas teret.



olvass tovább