anya

Áldatlan állapotban

2363

A napokban a híradóban örömködve adták hírül, hogy hamarosan hatalmas lépést tesz előre a magzati diagnosztika, mivel a Down-kór szűrése ezentúl vérből is lehetségessé válik, így nem lesz szükség a nagy kockázatú magzatvíz mintavételi eljárásra. Ez valóban örvendetes, hisz az amniocentézis valóban vetélési kockázatot hordoz, s pár nappal ezelőtt bizonyára egész más érzésekkel fogadtam volna ezt a hírt, amiben félig-meddig személyesen is érintve vagyok. Nővérem mindkét terhessége során a normálistól eltérő AFP értéket mutatott, s az orvosi rutin szerint ez egyenes utat jelent a magzatvízvizsgálathoz, hogy a Down-kórt biztonsággal ki lehessen szűrni. Láttam, végignéztem a rettegést, mégis mit lépjen, mit válasszon, alávesse-e magát egy olyan beavatkozásnak, amit akármilyen körültekintéssel is próbálnak végezni, mégiscsak összeköttetést teremt a külvilág és a magzat között. És eddig a gondolatkör megállt itt, mint ahogy a híradó is megáll ott, hogy jön az új vizsgálati módszer.



olvass tovább

Mi ez? KISS szindróma

3120

Nem, nem a csókolózásfüggőségről van szó, hanem egy olyan tünetegyüttesről, amit minden szülni készülő vagy csecsemőt nevelgető maminak és papinak ismernie kéne. Vagy legalább a nőgyógyászoknak, szülészorvosoknak, gyermekorvosoknak és védőnőknek, de sajnos itthon ez homályos terület a szakmabeliek előtt - természetesen a kivételek tiszteletével.

A szülés nem egy leányálom sem a nőnek, sem a gyereknek, átpaszírozódni a szülőcsatornán, esetleg császármetszés esetén fejünkél fogva és erősen húzva távozni addigi lakhelyünkről enyhén szólva traumatikus. Gondoljunk bele abba is, hogy egy picike, még törékeny és össze-vissza csukló test alattomos sérüléseket szenvedhet, ha például túl erősen húzzák-vonják őket segítség gyanánt. Kiváltó ok lehet még az ikerterhesség, a méhen belüli elhelyezkedés, a hosszú és nehéz szülés, minek során vákuumot is használnak, és számtalan más eset.

A KISS tünetegyüttes bonyolult nevét most hagyjuk, de röviden akkor beszélhetünk róla, azaz inkább akkor érdemes gyanakodni erre, ha gyermekünknél az alábbi tünetek valamelyikét - akár többet is - tapasztaljuk. A gyerek folyamatosan ferdén tartja a fejét, fejének mozgása korlátozott, ujjunkat csak az egyik irányba követi, a másik oldalra önszántából nemigen fordítja. Jellemzően felsír, ha nyakának valamelyik oldalát megérintjük. Az egyik oldala gyengébb, karját nem mozgatja olyan intenzíven mint a másikat vagy egyáltalán nem, lábát sokszor kifeszíti, csípője kötött. Igen jellemző tünet az asszimetrikus arc, ha egyik szem picikét feljebb van mint a másik, és nagyon gyakori az is, hogy csak az egyik oldalon hajlandó szopni, másik oldalára fordítva sír. Gyakori az is, hogy hanyatt fektetve a gyerek hátrafeszíti magát hídba, és sír. A sírás egyébként is a legjobb vészjelző, kiváltképp az anya felé, aki igen hamar kiigazodik a sírástípusok között, s ez a sikító, fájdalmas sírás szinte minden KISS esetben megjelenik. Gyanakodhatunk akkor is, ha a gyerek sokat bukik, azaz sokszor és nagy mennyiségű tejet öklendezik vissza, ez azt jelzi, hogy a nyelőcső, a gyomorszáj is máshogy áll, mint kéne neki.



olvass tovább

Sírás fordító

3220

Aki volt már huzamosabb ideig csecsemő közelében, esetleg volt olyan merész, hogy már szült is, minden bizonnyal tisztában vele, hogy eldönteni, miért bőg épp a gyerek, elég nehéz. Állítólag – tapasztalatlanok vagyunk e téren (is) -, az anyák megérzik, hogy azért sír a csemetéjük, mert éhes, szomjas, fázik, diszkomfort érzete van a tele pelus miatt, vagy BÁRMI. Egyelőre ez hihetetlennek tűnik számunkra, úgyhogy örömmel vettük a következő tárgy feltalálását, létrejöttét és potom húsz dolláros árát. Szóval a Távol-Keleten kifejlesztettek egy dekódert, ami lefordítja a babasírást. Tehát, ha azért sír a bébi, mert éhes, akkor azt kijelzi a készülék, ha azért, mert fázik, azt is kijelzi. Lehetünk bármennyire fáradtak, lehetünk bármilyen kevéssé ráhangolódva épp a gyermekünkre, ez a kütyü segít nekünk. Nekem kell. Neked?

Az élet egy csoda

4036

Gondolkoztam rajta, hogy leírjam-e nektek a véleményemet hosszabban, mivel sokakat megosztott ez a téma. Talán mégiscsak megéri beszélni erről, és olyan tollából leírva látni ezt az egészet, aki már átélte a csodát. A születés és az anyaság csodáját. Azt az élményt, amely megfoghatatlan és elmondhatatlan. És azt, amit, aki nem élt át, meg sem érti sohasem.

Kezdeném azzal, hogy én sem egy anyatigrisnek (utálom is ezt a szót) születtem. 22 éves koromig egyáltalán nem akartam gyereket. Ezt komolyan mondom, hogy ha gyereksírást hallottam, én menekültem. Utáltam, ha étteremben bőgött egy kölyök, szinte felháborodtam, hogy hogyan merészelik már idehozni azt a bőgőmasinát, amikor más normális emberek kikapcsolódni, étkezni jönnek ide. Strandon kifejezetten azt a helyet kerestem, ahol még csak a környéken sincsen gyerek, mert nehogy már az én fülembe óbégassanak a törpék…Utáltam moziba menni gyerekfilmekre (pedig érdekeltek), mert nem bírtam azt az idegesítő röhögést, ami egy-egy vicces jelenet után ment…..Játszótér? Még cigizéskor is elkerültem, pedig ott folytak a velős vitázások az osztálytársakkal. Emlékszem, egyszer az unokatesóméknál aludtam, aki éppen akkor szült. Egy szobában kellett lennünk éjszaka is a bébivel….hát én teljesen kivoltam reggelre. Elképesztő volt. A gyerek egész éjjel üvöltött. Reggel kifakadtam, hogy valószínűsíthetően nekem sosem lesz gyerekem. Aztán, egy idő után úgy döntöttem, hogy jó, oké, lesz gyerekem, de tutira nem most. Majd. Aztán eldöntöttem, hogy csak fiút akarok, az mégsem olyan bőgős. De ez az egész váratott magára még egy keveset.

Aztán 4 évvel ezelőtt megismertem a mostani páromat. Közbejött egy két ügyes bajos dolog az egészségemmel (egy korábbi cikkben már leírtam), majdnem nem is lehetett gyerekem. Amikor kiderült, hogy lehet, hogy nem lehet gyerekem….azt hiszem, akkor változott meg minden. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mi az élet értelme. Mi viszi előre az embert? Mi az, ami maradandó? Ha választanom lehetne, mit adnék tovább az életem végén? És rájöttem, hogy úgy érezném, ha nem lenne gyerekem, hiába éltem. Persze, ha az ember akarja, akkor nem jön össze rögtön a dolog, nem sokat, de azért fél évet várnunk kellett a teherbe esésre. Ehhez is a nőgyógyászom közreműködése volt szükséges, kifejtettem neki, hogy szerintem valami gáz van velünk, mivel mi már öt hónapja minden nap csináljuk, mint a nyulak, mégsem jön össze ez a gyerek…hát jó nagyot röhögött, az biztos. Biztosított minket arról, hogy így aztán nem is fog összejönni….(ha valaki kér tanácsot, írjon…) De végülis, az ő tanácsait követve rögtön az első hónapban össze is jött. Megcsináltam a tesztet, pozitív lett. Aztán ott álltam terhesen. Szó szerint. Teljesen kész voltam. Elmentem nőgyógyászhoz, megállapította a terhességet és én azt kérdeztem: „És akkor én most mit csináljak?” Persze mondta, hogy semmit, ahogy bement, ki is fog jönni. Hát én még nem voltam terhes, úgyhogy felkészültem a legrosszabbra is. Az összes ezzel kapcsolatos kételyem előtört, mint pl.: hányinger lesz? Bálna leszek? Visszeresek lesznek a lábaim? Vizesedni fogok? Biztos, hogy akarok én gyereket? És ha belehalok a szülésbe? És ha belehal a gyerek? És ha nem fogom szeretni? És a babyblues? És egyáltalán, mi lesz most velem??!?!?!!

Aztán minden ment a maga medrében. Az anyatermészet szépen megalkotta ezt a dolgot. Veszélyeztetett terhes voltam, de végig a szülésig dolgoztam. Most már bánom, hogy nem figyeltem jobban magamra és a kicsire, mivel koraszülésem lett, a kicsi a 29. hétre született meg. Sajnos császármetszéssel szültem. Sokan ezt nem tartják szülésnek. Én is szívesebben szültem volna természetes módon. Közel állnak hozzám a természetes dolgok. Szeretem nézni a kék eget, megcsodálni a rózsákat és a meggyfán átvilágító és a meggyszemeken megcsillanó napfényt. De sajnos nem lehetett megszülnöm a kicsit, mivel nagyon kissúlyú volt, és az ő egészsége is kockán forgott. Az nem érdekelt volna, hogy velem mi lesz. A műtőben feküdtem és az idegességtől szinte remegtem. Nem éreztem semmit sem, csak hogy össze-vissza húzogatnak az asztalon, nem is értettem miért. Utólag tudtam meg, hogy császárnál a szöveteket kézzel tépik szét, mivel így jobban tudnak regenerálódni. Azért ez durva, nem? Tulajdonképpen felkoncolnak. 



olvass tovább

Nesze neked pornó

4500

Nem könnyű a pornóiparról és a pornószínésznőkről értekezni, hiszen alig akad olyan, aki ne viszonyulna mély megvetéssel ezekhez a nőkhöz. Óhatatlan, hogy kérdések tömkelege merül fel: miért kezdték el, ha tényleg annyira borzasztó, akkor miért nem szállnak ki? Mi a helyzet azokkal, akik életük céljának tekintik a pornózást? A végtermék amit látunk, és ami tendenciaszerűen elöntötte az internetet, olykor csillogó életet mutat, holott a pornóipar gyakran nem kegyes a lányaihoz.

Sziasztok Shelley vagyok, pornósztár!

Iszonyú könnyű statisztikákkal és kimutatásokkal dobálózni, amik rendre alátámasztják, hogy a pornóipar virágzik, a benne dolgozó férfiak és nők pedig életük szerencséjének tekintik a felnőtt filmeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy kötelezően el kell zárkóznunk a számoktól, hiszen valóban meglepő adatokra bukkanhatunk a pornó tárgykörében. Előtte azonban nem árt, ha kicsit közelebb engedjük magunkhoz ezt a világot, mondjuk egy olyan nő történetén keresztül, aki megjárta a pornópoklot.

Hogyan írnál le egy nem épp idilli gyerekkort? Szexuális zaklatás? Nemtörődöm szülők? Szesz és drogok? Shelley Lubben ex-pornószínésznő ilyen gyökerekkel megáldva lépett be a pornóiparba, persze ő is megmászta a legális kurválkodás összes ranglétráját. Tizennyolc évesen kirúgták otthonról, pénz nélkül csövezett Californiában, mígnem egy "jószándékú" férfi megszánta, és pénzt kínált némi szexuális ellenszolgáltatásért. A lány a helyzetre és még ki tudja, mire való tekintettel, elfogadta az ajánlatot, és a jól ismert forgatókönyv szerint a lavina elindult az első stricheléssel. Shelley gyorsan prostituált lett, miközben sztriptíztáncosnőként is dolgozott, a talaj pedig viharos gyorsasággal csúszott ki dominacsizmái alól. Háromszor esett teherbe, ebből kétszer azt sem tudta, hogy ki a magzat apja, rákapott az alkoholra és a drogokra, a mélyrepülés közben pedig egy dologra koncentrált: minél több seb nélkül átvészelni a poklot. Milyen sebekre gondolok? Felesleges azt gondolni, hogy azok a pasik, akik prostituáltnál keresik a boldogságot, csupán normális aktusra vágynak. Shelly visszaemlékezéseiben elmeséli, hogy gyakori volt a fegyverrel felvértezett vendég, de volt olyan is, aki sikátorban akarta üldözni, hogy aztán megerőszakolhassa. Iszonyú klisészerű most azzal jönni, hogy lelki vs testi sebek, de valóban erről van szó. Hogyan lehet elkönyvelni a sok-sok évig tartó szenvedést, és mégis hogyan lehet kilépni a körből?



olvass tovább