anorexia

Ronda kövér terhes nők

4433

Jó pár kismama és fiatal anyuka éldegél a környezetemben, és egész bizonyosan állíthatom, hogy a szülés előtti és utáni testükkel nemhogy nincsenek megelégedve, de olykor beficcennek a sírógörcsök is. Olyan könnyű ilyenkor nyugtatgatni őket, hogy ugyanmár, hisz épp egy emberi lényt csináltál meg magadban, most meg tejet termelsz neki és szoptatod. De ezek csak szavak, hiába tudjuk mindketten, hogy igazak. A szavak ereje sajnos sehol sincs a társdalom esztétikai elvárásaitól, s ebből kifolyólag saját elvárásainktól, a szavak csak szavak, a tények pedig tények.

Tény például, hogy a karcsúság mindenek felett való. Tény, hogy megannyi híres kismamát és anyukát látunk a televízóban vagy a magazinokban, akik várandósan is csinosak, s a szülés után egy-két hónappal már fehérneműbemutatón vesznek részt mint tette azt Heidi Klum, Vogue címlapon pózolnak mint Natalia Vodianova vagy simán a vörös szőnyegen billegnek, mint egész Hollywood. És tény az is, hogy ezeknek a szupercsinos terhességeknek és villámgyors regenerálódásoknak hátterében sok esetben egy új jelenség áll, a pregorexia.



olvass tovább

Évezredes zavar

5740

A téma aktualitását indokolja, hogy manapság egyre gyakrabban találkozhatunk környezetünkben evészavarokkal. Leginkább fiatal középiskolások körében fordul elő, de már általános iskolás, illetve óvodás korban is megjelenhet. Mivel ezek a betegségek rendkívül nehezen felismerhetők és gyógyíthatók, gyógyulás után sokszor újra kialakulnak, továbbá a fejlődő szervezetben maradandó károsodáshoz vezethetnek, ezért lenne nagyon fontos, hogy a szülők tisztában legyenek a gyanús jelekkel. Sokszor lelki problémák állnak a hátterében, és maga a betegség egyfajta figyelemfelhívás a gyermek részéről. Ugyanilyen fontos lenne a már iskolai szinten megvalósuló prevenció, aminek alapját az egészséges táplálkozásra és helyes életmódra való nevelés képezhetné. A gyermekeknél is előforduló súlyos étkezési rendellenességek három fő csoportba sorolhatóak: a normális testtömeg fenntartásának elutasítása (anorexia nervosa), a habzsoló étkezés, majd kitisztító eljárások (bulimia nervosa), és a habzsoló étkezés kitisztítás nélkül, amely elhízáshoz vezet (habzsoló étkezési rendellenesség, túlevés).

Boszorkányság!

A legtöbb írásos emlék az anorexiáról maradt, maga a szó (an-orexis) hiányzó  étvágyat jelent. Az önéheztetésnek kezdetben vallásos magyarázatot adtak, a vezeklés egy formája volt a böjt. Az „éhező szentek” jelenléte a XIII-XIV. századot jellemezte, amikor is több szent évtizedekig csak szent ostyán élt. A XV-XVI. században a boszorkányság és az ördögi megszállottság vált az önéheztetés általános magyarázatává. Ebben az időben már ritkán tartották szentnek a koplalót. Sőt a középkor vége felé néhány éhező egyenesen a szent inkvizíció elé került boszorkányság vádjával. Úgy vélték, ahhoz, hogy valaki egy seprűnyélen a levegőben repüljön, alacsony testtömeggel kell rendelkeznie. A testtömeg méréséhez úgynevezett boszorkánymérleget használtak, (amelyet gyakran manipuláltak), így az is előfordult, hogy a kiszemelt áldozatnak „egyáltalán nem volt testsúlya”. A XVI. századtól a koplalás fokozatosan vásári látványossággá vált. Az éhezőművészek számára a koplalás jövedelemforrás lett. „Az élő csontvázak” vásárokban, cirkuszokban voltak láthatók belépődíj ellenében, azaz éhezéssel keresték meg a kenyérre valót. Ezzel egy időben az orvosi magyarázat is megjelent, innentől kezdve az önéheztetést betegségnek tartották, kivéve a politikai okokból koplaló éhségsztrájkolókat.

A bulimia kifejezés a görög „boüsz” = ökör, és a „limosz”=  étvágy szóból ered, vagyis arra utal, hogy valaki annyit bír enni, mint egy ökör. Hippokratész az i.e. IV-V. században a „boülimosz”-t beteges étvágyként különítette el a rendes étvágytól. Az önhánytatás nem új keletű dolog, az ókori rómaiak hedonisztikus lakomái még ma is híresek, a Lucullus-i lakoma, mint fogalom a mai napig használatos. Ahhoz, hogy a végeláthatatlan mennyiségű ételekkel a vendég megbirkózzon, egy külön terem állt a rendelkezésére, a vomitorium (latin szó vomit=hány), ahol is lúdtollal csiklandozva a torkát hányással könnyíthetett magán, majd üres gyomorral folytathatta a lakomát. Persze ez nem egyenértékű a mai bulimiás bűntudattal, szégyenérzettel kísért önhánytatásával, amelyet az elhízástól való félelmében követ el.

A történelem során az elhízás megítélése is jelentős változáson ment keresztül. Régen elsősorban a gazdagok „kiváltsága”, a jómód jelzője volt a túlsúly, míg a szegényeket – akik egész életükben a földeket művelték, gyakran éheztek, és bőségesen legfeljebb ünnepnapokon étkeztek – inkább a sovány, szikár testalkat jellemezte. Manapság ez a helyzet még érvényes a fejlődő országokban, de a fejlett társadalmakban soha nem látott választékot találunk az üzletek polcain, elsősorban iparilag feldolgozott, finomított, zsírban, szénhidrátban és energiában gazdag élelmiszerekből, amelyek még a szegényebb rétegek számára is elérhetők, megfizethetők. Az inaktív, kényelmesebbé váló életmód egyre nagyobb térhódítása mellett éppen ezért az elhízás szinte járványos méreteket öltött, maga után vonva a társbetegségeket is. Ezért a mai világban sokkal vonzóbb a sovány testalkat.



olvass tovább

Mi ez? Drunkorexia

8368

Megszokhattátok már, hogy időről időre hírt adunk a legújabb táplálkozási zavarokról, így emellett sem tudunk elmenni szó nélkül. Az anorexia és az erős alkoholfogyasztás kombinációja a drunkorexia, ami főként tinédzserek és egyetemisták/főiskolások körében ölt egyre komolyabb méreteket, és – nem nehéz belátni – hosszú távon komolyan károsítja az egészséget.



olvass tovább