alkohol

Okosan berúgni

302

Búcsúztassuk az óévet lerészegedéssel! Azaz inkább búcsúztatjuk lerészegedéssel és himnusszal többnyire, amolyan magyar módra, így jobb későn mint soha alapon megosztván tapasztaltainkat megmondjuk, hogyan kéne és hogyan nem kéne alkoholt fogyasztani. Sajnos szüleink nem világosítanak fel bennünket olyan alapvető túlélési fortélyokról, amik például ahhoz kellenek, hogy elkerüljük a brutális másnaposságot, ha nagyon nagy piálási mutatványokat produkálunk, s kezdetben sokszor megesik, hogy a másnapot még követi egy harmadnap is. Viszont akkor már meló van, isi, meg vizsgák, ráadásul mindenki ismeri azt a babonát, hogy azt csinálod egész évben, amit január elsején, tehát, ha egész nap alkoholbetegen fetrengsz, jövő ilyenkorra jó esélyed van arra, hogy alkoholistává válj. Ezt elkerülni nehéz, de vannak tippjeink. No igen, a rutin meg az évek. Kezdjük egy kis gyomorerősítéssel. Az év utolsó napján - legalább - táplálkozzunk ésszel. Reggelire egy bőséges, mindennel telerakott rántottát faljunk be, ebédre egy nagy adag lencsefőzeléket, tuti tocsogós sült kolbásszal, aztán vacsira ismételjük meg, és már indulhatunk is.

more

Az első aranyszabály természetesen nem más, minthogy a szeszeket ne keverd. Soha, semmilyen körülmények között, a sörunikum, sörpálinka, borpálinka kombók csak aznap este tűnnek viccesnek, s akkor is csak egy ideig. Ha sörözöl, sörözz kitartóan, csak ne hagyd abba, mert az tuti elálmosodás, fejfájás, betompulás, ezért nem érdemes ezt túl korán kezdeni. Persze ha beversz egy jó tiszta magyar pálinkát kezdésnek, s aztán már csak a sörre koncentrálsz, az még viszonylag egészségesen kivitelezhető.



olvass tovább

Agynyűvő bor

831

Az  Alcohol and Alcoholism című tanulmány szerint, amit pszichiáterek állítottak össze, a bor jobban rongálja az agyat, mint a sör. Különösen befolyásolja az alkohol az agynak a hippokampusz részét, amely a memóriáért, a tanulási képességért és a térbeli koordinációért felelős. Ez a felfedezés azért is nagyon fontos, mert eddig sokan abban a hitben éltek, hogy a bor egészséges, természetesen kis mértékben, de ez a teória megdőlni látszik az adatok szerint. A tanulmány alapjául egészséges és alkoholista embereket hasonlítottak össze, ezeket pedig sör- és borivókra osztották. Az alkoholistáknak némely esetben akár tíz százalékkal is kisebb volt a hippokampuszuk, mint az egészségeseknek. Az összehasonlítás eredménye az lett, hogy hippokampusz – ami folyadék -  a sörivóknál 3,4ml, a röviditalokat fogyasztóknál 2,9 ml és borfogyasztóknál  volt a legkisebb, csak 2,8 ml. Mivel a hippokampusz nélkülözhetetlen szerepet játszik összetett információk, események memorizálásában és számos idegrendszeri megbetegedés – mint az Alzheimer-szindróma -  elsőként a hippokampuszban okoz elváltozásokat. Ezek miatt a neurológiai kutatások egyik kedvenc témája. 

Sörözzünk!

893

Ha legurítanál egy jó hideg sört, de épp olyan helyen vagy, ahol tilos alkoholt fogyasztani, vegyél dobozos sört, és egy-két elterelő matricát hozzá. A Beer Can Wraps nyolcszáz forintba kerül, és négy darab van benne.

Fürödj a folyékony kenyérben, ha a bőröd úgy kívánja! Tirolban ezt is megteheted, a Starkenberg kastély gyógyfürdő részlegén. Biermythos-nak keresztelt üdülőközpont vezetője szerint egy pár órás sörfürdőnél nincs jobb orvosság bizonyos bőrbetegségek kezelésére. 

Kend a hajadra a sört, ha nem elég fényes! Mit nekünk gyémánt ragyogás, meg hasonló maszlagok! Nem kell kemikáliát kenni a sérónkra, elég ha hajmosás után néhány deci sörrel leöblítjük. Nem lesz savanyú szaga, de csillogni fog. 

Belül is tud jótékony lenni a sör. A gyomorbántalmakkal küzdő embereknek nem szokták ajánlani az alkoholfogyasztást, de a sör hasznos lehet, ugyanis összetevői pozitív, nyugtató hatással vannak a nyálkahártyára. Ezen kívül segíti az emésztést, gyorsítja a gyomor kiürülését, a tápanyagok felszívódását, javítja a vizeletkiválasztást, így a káros anyagcsere-végtermékek hamarabb elhagyják a szervezetet. 

A sörnek nyilván vannak pszichológiai hatásai is, hiszen pasijaink imádnak sörözni járni - vagy ez csak valami álca? Nyilván imádják a habot a tetején, a gyöngyöző, hideg üveget, az éltető nedűt, hiszen sokszor hangoztatják, hogy  „a legszebb öröm a söröm”.

Ráadásul a legkevésbé káros.

Szesz a testben

969

Tabu témát feszegetünk. A túlzott alkoholfogyasztás mindennapos, és nagyon sok ember, család életét keseríti meg. Mindkét probléma igen drága mulatság, a szó anyagi értelmében is, és ami az egészséget és a társadalmi életünket illeti, úgy is. Nézzük először a száraz tényeket, aztán eldönthetjük, hogy ki az alkoholista, hogy ez most betegség vagy csak gyenge jellemből fakadó függőség.

Kit nevezhetünk alkesznek?

Aki rendszeresen és mértéktelen mennyiségben fogyaszt alkoholt, az alkoholistának nevezhető. Ha az alkoholfogyasztásból eredeztethető fizikai tünetek is megjelennek az embernél, ott már alkoholbetegségről beszélünk. Ilyenkor az alkoholtól való függõség azon állapota áll be, amikor a hiánytünetek olyan erősek, hogy az alkohol hiányát a beteg kezelés nélkül nem bírja ki. Itt már orvosra, pszicho- és családterápiára is szükség van, mert bizony a legérintettebb a betegen kívül a család.

A piálás kísérő tünetei

A testben

Ha valakinek az alkoholfogyasztásból egészségügyi problémái adódnak, és az ital már a mindennapok elválaszthatatlan részévé vált, akkor az illető alkoholbetegnek tekinthető. Az alkoholizmus kialakulásakor fizikai és pszichés függés áll fenn, s mivel az alkoho az egész testünkre hat, ezért már az első pillanatoktól kezdve lehetnek tüneteink. Eleinte gyomorproblémák, emésztési gondok jelentkezhetnek, majd a májban következnek be károsodások - hiszen ez a szervünk méregtelenít, választja ki a testünkbe nem való anyagokat -, néhány hónap masszív piálást követően pedig a máj elkezd zsírosodni, megnagyobbodik, évek, évtizedek múltán elpusztulnak a májsejtek a folyamatos megfeszített tempó miatt, és bekövetkezik a májzsugorodás, ami visszafordíthatatlan és transzplantációval "gyógyítható" csak. És ez csak a máj. Ezen kívül erősen károsodhat a hasnyálmirigy is. Ebbe is érdemes belegondolni, mert sokszor észrevehetetlen. Kezdődhetnek a hasnyálmirigy panaszok hányással, hasmenéssel, teljes legyengüléssel és ez az egész két-három nap alatt halálhoz vezethet. Szóval ésszel! A szervezetünkben az alkohol nem odaillő dolog, legalábbis nagy mértékben. Stimulálja az idegrendszert, ezt lehet is tapasztalni egy-két pohár bor után, amikor ellazulunk, elzsibbadunk és bárgyún vigyorgunk. De amikor már hosszabb ideje tart a vigyorgás bizony bejön a képbe a végtag remegés, érzészavar és elbutulás. Igen, az alkohol pusztítja az agysejteket, és azok nem termelődnek újra. Delírium is bekövetkezhet, több évtizednyi masszív piálás hatására, ilyenkor jönnek a bogarak, a fehér egerek és innen már nincs visszaút, legalábbis addig nincs, amíg az agytranszplantáció nem lehetséges. 



olvass tovább

Alkoholfogyasztási kultúránk

1777

Alkoholfogyasztási kultúra - ez összeegyeztethetetlen egyesek számára, de azért mi szeretnénk, ha lenne ilyen. Van - igaz, lányok? Ugye nem csak részegség, sztondulás és fekve hányás lehet az alkoholizálás vége? Vannak olyan alkoholfajták, amik kifejezetten kulturált fogyasztásra ajánlottak, ilyenek a jóféle borok, vagy a gyomorkeserűk, a pálinkák, és a koktélok.

Valószínűsíthetjük, hogy az alkoholfogyasztás minősége és mennyisége is gyerekkorra datálható. Mit látunk otthon? Zugivó, nyíltan alkoholista szülőt, esetleg alkalmanként alkoholt fogyasztókat vagy teljesen absztinenseket, de az biztos, hogy mindenképpen a gyerekek felé teljesen tiltó viselkedést. Egyik sem jó. Egy angol nő a mellett érvel, hogy a gyerekek az első pohár alkoholos italukat a szülőkkel fogyasszák el. A tiltás és a szembefordulás kíváncsiságot gerjeszt a gyermekekben, és később titokban, mértéktelenül isznak inkább. Ennek ellenkezője érhető el, ha akár már tizenévesen a családi ünnepek alatt megengedik és megtanítják a mértékletes, kulturált alkoholfogyasztást a gyerekeknek, és nem tabuként, tiltott élvezetként tüntetik azt fel. A mértékletességre való nevelés, mint az élet más területein, a alkoholizálás esetében is nagyon fontos. Az ivás legyen élvezet, és ne valami mértéktelen, fékevesztett cselekedet, ami akár tragédiákhoz is vezethet.

Dobj be egy felest, és megnyugszol!

De mégis, hogyan lehet mértéket tartani, mikor olyan finom az a szamorodni, mikor olyan jól esik a sör és a koktélok, és a rövidek is olyan jól csúsznak, szinte érezni sem lehet, csak mikor már kifordul a világ. Ráadásul mindenre inni kell, ha jó, ha rossz, italozunk, ez amolyan magyar módi. Pezsgőt bontunk az ünepekkor, letolunk egy felest, hogy étvágyunk legyen, ha reszketünk az idegességtől, és máris elmúlik a szigorlat előtti gyomorremegés, vagy ha nincs semmi extra, beülünk egy sörre, mert megérdemeljük, mert nehéz napunk volt, hétvégén meg koktélozunk a csajokkal. A szeszes ital oldja a feszültséget és a szorongást, mellesleg pedig jó kedvre derít, sokszor csökkenti a fájdalmat, megszünteti a gátlásokat, azaz a központi idegrendszerre hatva hangulati, gondolkodásbeli változásokat idéz elő - bár ez csak a látszat, az alkohol addiktológialag a depresszánsok családjába tartozik, azaz a hangulatot negatív irányba löki.

Kiből lesz az alkoholista?

Ha minden hétvégén buli van, és minden hétvégén legalább egyszer jól berúgunk, akkor az mi? És, ha csak bizonyos alkalmakkor iszunk? Vagy, ha hónapokig semmit, aztán néhány hétig intenzíven? Van olyan is, aki néha az alkohollal "kétszemélyes házibulit" rendez, az alkohol problémának sok variációja létezik. A WHO szerint szociális minta alapján lehet besorolni az alkohol fogyasztókat: vannak az absztinensek, akik nem is alkohol fogyasztók, hiszen soha nem isznak semmit. Aztán a szociális ivók - azt hiszem a legtöbbünk ide sorolható - , akik elsősorban társaságban isznak, az ivás célja ilyenkor nem a részegség, bár időnként az is előfordul. A nagyivók rendszeresen és sokat isznak, gyakran lerészegednek. Ide sorolhatóak a problémaivók, akik ugyan nem rendszeresen, de önkontroll nélkül isznak, ha úgy érzik, gondjaik vannak. Végül vannak az alkoholbetegek, akiket korában már definiáltunk.

Mi a mérték?

A mértéktartás elég nehezen meghatározható sorompó, hiszen mindenki másként működik, és minden alkalommal más mennyiséget bírunk. Nekem rendszeresen változik az az adag, ami elég. Múltkor két üveg sörtől lerészegedtem, előtte, meg keverhettem, kavarhattam, rövidet a longgal, bármit bármivel, még akkor sem volt semmi baj. Valószínűleg a hormonok miatt van ez is, erre jön a hangulat, hogy mit ettünk, mennyire vagyunk erősek, stb. A lényeg, hogy az italozás ne vezessen kontrollvesztett részegséghez, alkalomhoz kötődjön, de ezen alkalmakkor se menjünk le kutyába, és mindig gondoljunk a másnapra. Álljunk meg, ha már becsíptünk, és csak jó minőségű, ismert márkájú alkoholokat fogyasszunk!