Szépség

Így készíthetsz tökéletes balerina kontyot

9569

A balerina konty az egyik legegyszerűbben elkészíthető frizura. Oké. De hogyan? Tényleg egyszerűen és sokféleképpen! Alapvetően két különböző technikát javasolnék. Az egyik módszer a rövidebb -  középhosszú hajra, de leginkább a vékony szálú hajra, míg a másik a hosszú és vastag szálú hajra optimális. De emellett díszíthetjük fonattal, masnival, virággal vagy amivel kedvünk tartja. Kezdjük is mindjárt az elején. Ugyebár kell hozzá egy hajfánk. Hol szerezd be, és mekkorát?

Ahw. Csak én lettem éhes egy rózsaszín cukormázas fánkra?  Szóval. Értelemszerűen a barna hajúak barnát a feketék feketét stb. választanak. Mára már szinte minden drogériában megtalálható, rendelhettek neten, sőt olykor még fast fashion üzletekben is felbukkan. Emlékszem pár évvel ezelőtt először épp egy fast fashion üzletben találkoztam ilyennel, és csak néztem, hogy mióta árulnak itt súrolót. Na oké, most, hogy elárultam, mennyire nem voltam képben a dologgal kapcsolatban, tovább is léphetünk az elkészítéséhez. Hiszen anno annyira felkeltette az érdeklődésemet eme rejtélyes eszköz, hogy elvesztem az internet mély bugyraiban és nagyjából két hétre rá már meg is vásároltam ezt a fantasztikus találmányt, a hajfánkot! A következő problémám az elkészítésével akadt. Én a hosszú hajúak táborát gyarapítom szóval gyorsan rá kellett jöjjek, hogy nem minden módszer felel meg az én személyes elvárásaimnak. Úgyhogy először is kezdjük a legkönnyebb elkészítési móddal, amit akkor alkalmazz, ha középhosszú vagy inkább rövidebb és vékonyabb a hajad!

A képhez túl sok instrukciót, azt hiszem, nem kell nyújtanom. Kötsz egy lófarkat - mindegy, hogy a fejed búbjára, oldalra, vagy egészen a tarkódhoz - ráhúzod a hajfánkot, a hajadat egyenletesen elosztod rajta, hogy mindenhol elfedje a szerszámot, majd egy jó erős gumit ráhúzol az egészre, ami tényleg erős legyen! Igazából legjobban a befőttes gumi tartja meg, de mégsem annyira ajánlom, mert a kibontás, hát mit is mondjak, nem túl kellemes. Ha ez megvan, akkor hullámcsattal is biztosítsd a kósza tincseket. A kimaradt hajat oszd el kétfelé és befonva vagy anélkül is, a képen látható módon tekerd egyszerűen a fánkod köré. Végül ezt is rögzítsd hullámcsattal. Kész is van. Hajlakkal rögzítsd esetleg, hogy ne kandikáljanak ki olyan gyorsan a rövidebb hajszálak. Ha szemfüles vagy, máris kiszúrtad, hogy a képen nem éppen egy hagyományos hajfánk található. Méghozzá azért, mert otthon, fillérekből - sőt tök ingyen - megcsinálhatod magadnak.

Hosszú szárú zokni, harisnya vagy egy lábszármelegítő is tökéletesen alkalmas erre a célra. Úgyhogy nem kell kidobni az leszaladt harisnyát és a lyukas zoknit. Csinálj belőle hajfánkot! A harisnyának egyszerűen vágd le a szárát és a lábujj részét is. Mintha egy leggingst akarnál csinálni. Zokninál is ugyanez a helyzet. A lényeg, hogy egy “csövet” kapj. Pont, mint a lábszármelegítő, szóval ez is szuper,mert még szabni sem kell. És egyszerűen az egyik oldalától kezdve csavard fel. Pontosan olyan formát fogsz kapni, mint egy hajfánk. Tipp: nagyon kevesen tudják, hogy a hullámcsatot hogyan kell megfelelően használni. Nem a bal oldali kép a helyes, hanem a jobb oldali. Tehát a “fejjel lefelé” tartott hullámcsat, hiszen így jóval több hajat tud rögzíteni, ráadásul sokkal erősebben.

Visszatérve az elkészítéshez: a vastagabb hajat érdemesebb ezzel a második - talán kicsit komplikáltabb módszerrel elkészíteni. Hiszen ha nagyon vastag és nagyon hosszú hajat akarunk a fánk köré tekerni, a végén már elveszik benne maga a konty és csak egy körbetekert valami lesz belőle. Úgyhogy ha hosszú a hajad és ráadásul dús hajkoronával áldott meg a sors, ezt a módszert válaszd. Szintén copf az első. Aztán a copf végére húzd rá a hajfánkot és egyszerűen csavard fel a fejedig. Majd egyengesd el - igen ez a legrosszabb - és erős hajgumival, illetve hajcsattal rögzítsd az egészet. Tadamm! Tulajdonképpen készen is vagyunk. Sok szerencsét! És végezetül a szokásos kedvcsináló:

Mivel fánkokról van szó. Sajnálom de ezt nem hagyhattam ki….

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások