HotCot

Megint árulja a szüzességét!

9559

Catarina Migliorini tavaly egyszer már eljátszotta az aukciót, és a licit 780 ezer dollárnál állt meg. Egy Natsu nevű japán milliárdos gyakorolhatta volna a hölgyön az első éjszaka jogát, de Catarina szerint az aktus nem jött létre, mivel nem kapta meg a pénzt.

A történet egy ausztrál filmrendezővel kezdődött, aki „Virgins Wanted” (Szűz kerestetik) címmel akart valóságshow-t forgatni. Állítólag. Az előkészületeket megtette, és miután a brazil modellel szerencsével járt, beszervezett egy orosz fiatalembert, Alex Stepanovot is, hogy ő is próbálja meg eladni a szüzességét.

A projekt bővelkedett félreértésekben és kínos fordulatokban. Először is, Alex szemet vetett Catarinára és a kedvéért megtanult spanyolul. Csak később jött rá, hogy Brazíliában portugálul beszélnek. Azután, bár mindkét aukció sikerrel zárult, egyik aktus sem jött létre. Az Alexért legtöbb pénzt (3000 dollárt) ajánló ausztrál nőről kiderült, hogy férfi. Alex rögtön visszakozott! Utána Catarina és a fent említett Natsu találkozása sem sült el jól: egy étteremben találkoztak, de Catarina kiborult, mert a férfi nem úgy nézett ki, mint azt korábban állította magáról.

A találkozó után a 21 éves brazil szépség kihátrált a projektből, és azt állította, hogy a rendező becsapta őt. „Justin elhitette velem, hogy ez egy komoly dokumentumfilm lesz fiatal szüzekről, és azt mondta, lehet, hogy lesz szex a végén, de lehet, hogy nem.” – nyilatkozta később Catarina a médiának. 

Az ügy tehát viszonylag megnyugtató eredménnyel zárult tavaly, és a kedélyek le is nyugodtak. Csakhogy idén ősszel Catarina gondolt egy nagyot és újból meghirdette szüzességét! …akkor miért is volt kiakadva arra a rendezőre tavaly?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
Felhasználónév:
Jelszó: