Mi ez?

Ér sírni a könyveken

9434

Az anyaság nem mindig üdvözült, felhőtlen állapot. Az író, nő -  és irodalomtörténész szerző legújabb könyve küzdelemről, pokoljárásról, esendőségről, meddőségről, lombikprogramról, koraszülésről szól. Olyan világba vonja az olvasót, ahová a legtöbbeknek nincs bejárása. Olyanba, amit sokan el szeretnének kerülni, de nem mindig lehet. Kiss Noémi Ikeranyája a mókás cím ellenére egyáltalán nem vízparti, lazulós olvasmány, bohém kismama blog, az ilyeneket már sokan megírták.
Nem gőgicsélés, gügyögés, inkább valami olyasmi, mint amikor a villamos ablakából látod a sárga, koraszülött mentőt, inkubátorral az oldalán vesztegelni a legnagyobb dugóban, lavírozni a kocsisorban. Hallod a vijjogó szirénát, ezt a torz sírást és azt motyogod magadban „Ugye, odaérnek?! Ugye, túlélik?! Ugye, sikerül felnőniük!” (Egyébként meg ér sírni a könyveken!)



A fotót a szerző bocsátotta rendelkezésünkre.

Szeretted A két Lottit? Az ikrekről nekem mindig ők ugranak be először.

Szerettem. Az Abigélt is, a lányregény a nevelődésem rózsaszínesebb része. Komoly konfliktusok vannak bennük megírva, s az igazán komolyakat persze megspórolják. Házasság, szerelem, testiség, barátság – mondhatnám, érintenek témákat, szemérmesen persze, de ez a dolga a „patriarchális regényeknek”. Csak a férfiak maradnak ki, és a nők kirekesztése is csupa evidencia. Hát ezen nőttem fel, szerettem nagyon, visszanézem őket. Így legalább elkerültem a javát, a korai ébredést s a drámaibb konfliktusokat: az én korosztályom, ahogy anyám, nagyanyám korosztálya is, ügyesen, ám hosszú utat bejárva tudta csak meg, hogy az élet nem lányregény. Ma ez könnyebb valamivel, igazi boomja van a „másik lányregényeknek”. Gondolj csak Jaenette Winterson népszerű nevelődés-regényeire, melyek az angol alsó osztályt mutatják be, vagy Bódis Kriszta műveire, ahol intézeti lakó vagy kurva lesz a hős. Hogy két egészen kiváló írót említsek, akik közeli tapasztalatokkal rendelkeznek.

Kislányként te is bőszen űzted a papás-mamás, nagy babás játékokat?

Nem babáztam sosem. Focizni szerettem a fiúkkal. Úszó, majd végül vízilabdás lettem.

Korábban mit gondoltál a szülésről, anyaságról?

Nem fogott meg, csak tiszteltem távolról. Nem értettem hozzá, fogalmam sem volt, mi az.  Mint ahogyan a szeplőtelen fogantatásra sem kaptam magyarázatot sosem. Mert hamis képem volt róla. Ez az igazság, ma semmi sem segít, hogy egy anya előre tájékozódjon. Szerelemgyerekek – hát nem tudom, van-e még olyan… Én meddőségi klinikán ültem több száz órát, ha összeadom. Ja, én magam szerelemgyerek vagyok, most jut eszembe

Nagyon vagány csajként indítottál. Az első könyveid csupa kaland és lazaság. Nem voltál egy anyuka típus.

Az irodalom fikció: vagyis ami vagánynak tűnik, az irodalmi forma, beszéd, nyelv. Gondolom, a Trans novelláinak hősével azonosítasz. Ne már! Megéltem a szabadság élményét írás közben, persze ez prózai vagánnyá tehet. Mindig látszik egy könyvön, milyen állapotban volt a szerző. Én is hiszek ebben. Számomra felszabadító dolog az írás. Évente kétszer-háromszor van igazi írói élményem, s most jön a lényeg: a gyerekek mellett, sőt, az anyaság legfárasztóbb, legdepisebb, leghormonzavarosabb évében is írtam. Talán még többet, mint máskor. Feleségnek és anyának is lehet lenni úgy, hogy vagány maradsz, mert másképpen gondolkodsz erről, mint amit sulykoltak beléd, vagy elvártak. Néha meglepően támogató a környezet, a családtól kezdve egészen a bölcsődés dadusig vagy egy postásig (bárki lehet feminista!). Szeretem megnyerni a zöldségesünket vagy anyukámat egy ügynek. Politikusokkal, kritikusokkal, az irodalmi élet etablált szereplőivel sokkal nehezebb. Nehézkes, konzervatív, önféltő közeg.

A "nőirodalom élharcosa" vagy. Évszázadok során a lányokat „guzsalyra, tőre”, fakanálra és babakocsira kárhoztatta az irodalom. Nem érzed úgy, hogy most már te is „letészed a lantod, nyugodjék". Tőled ne várjon senki több Rózsaszín szemüveget?  (Női irodalmi kritikai sorozat a Nyitott Műhelyben –Kiss Noémi és Menyhért Anna vezetésével.) Besimulsz a természetes női szerepbe. Játszóterek, babakocsi rodeók, homokozók és ovik világa nyílik meg előtted.

Van a könyvemben egy novella, játszótéren játszódik. Egy kislányról szól, akivel minden nap találkoztunk egy időben, kimentünk a térre egy hajnali órán. Mivel a szelektív kuka a hinta mellett van, láttuk, ahogy apukája reggelente belógatja, hogy szedje ki az ép zöld, barna és fehér üvegeket. Megrázó élmény volt, s mégis köznapi. Végül kapott egy nyalókát. Babakocsi, gyógyszertár, rendelő, kórház: sűrű helyek. Be vagy zárva, de inspirál. Megfulladsz benne és írsz. Haldoklik a gyereked, írsz. Aggódsz, írsz. De én már nem fogok erről írni. Őszintén szólva most is felkavar, ha felolvasásra megyek az Ikeranyával. Nem lesz több anyakönyvem, mert kinőttem az anyaság első három évéből. Innentől nem annyira érdekesek a blogok sem.  A női irodalmi kritikai sorozatunkra, a Rózsaszín szemüvegre nincs támogatás, még az eddigi beszélgetések szövegét sem tudjuk kiadni. Azt mondtuk, most van tizenkét huszadik századi írónőnk, érdekes, felfedezni való életművel (Galgóczi Erzsébettől Hervay Gizelláig), jó lenne összerakni. S majd utána folytatni – valahogy másként.

Nem csak két gyermeket szültél, de velük egy időben magzatprózát is. Magzatnyelvről hallottunk a nyelvészet előadásokon, de magzatprózáról még nem. Ez is nehéz szülés volt?

Radics Viktória kiabálta be nekem a telefonba ezt a szót, amikor elolvasta a kéziratot: örültem, ezek szerint sikerült úgy írnom a fogantatásról és az első évről, hogy megmozgatta a nyelvi fantáziáját. Én nem tudtam volna ilyet kitalálni. Túlságosan benne vagyok a történetekben. Túlságosan átszellemült anya voltam, mikor írtam. De a szülésem nehezebb volt, mint írni róla, ha ezt kérdezed. A csecsemőgondozást nem akarom szépíteni, a végső határon vagy, és még azon is túl, és már nem is hiszed, hogy még ezt is pont kibírod, és holnap még nehezebb nap jön, ki fogod bírni.

Nem tipikus móka, mese, kacagás a ti történetetek. Fürtös angyalkák helyett elgyötört, kiszolgáltatott kis testeket kaptál. Amikor szemtől-szemben álltál az ikrekkel, mire gondoltál?

Már mindent gondoltam: hogy boldog öröm, és hogy kidobnám őket az ablakon, mert nem bírom tovább. Az első év már nem is tudom, milyen volt, mintha kitörölték volna, ebből gondolom, hogy nagyon nehéz lehetett. Ezért is írtam, hogy rögzítsem, hogy ne felejtsem el, hogy ne legyek jó anya rózsaszín csecsemőkkel, mint az ikerreklámokban. Nemrég láttam egy plakátot két rácsos ággyal, angyalokkal várták haza rajta az ikerpárt – csakhogy az ágyak üresek voltak, a gyerekek kórházban fekszenek, fogalmaztam hozzá a képaláírást.

Ha egészséges babáknak adsz életet, akkor ma nincs magzatpróza?

Inkább úgy mondanám, ha úgy jöttek volna a világra a gyerekeim, mint ahogy  az természetesen kívánatos, nem merültem volna el ennyire önsanyargatóan ebben a témában. És a szépségei sem fogtak volna meg ilyen energiákkal. Mi annak is örültünk, ha levegőt vettek rendesen a babáink. De néha meg mégis alig tudom abbahagyni: már nem csak a koraszülött gyerekeimről van szó, és nem is a nehéz fogantatásukról. Magyarországon égető probléma, hogy nagyon kevés gyerek születik. És ahol gyerekek születnek, nap, mint nap komoly problémákkal küzdenek a párok. Iskola, óvoda, bölcsőde, kórház, zebra, soroljam? Naponta éri atrocitás az anyákat. Igazságtalan számonkérések. És közben számtalan új női szerep adódik. Ami nyugaton évtizedek alatt hullámokban érkezett feminizmus, humánus, az nálunk a női nem radikális szerepváltása. A szülés, az anyaság, a munka – kibeszéletlen ügyek, vagy meddő viták. Egyelőre annyi üzenetet kapsz, hogy szülj, vagy hogy szülj még! Különben értéktelen vagy. Ezen mélységesen fel vagyok háborodva.

Az anyaság, a szülés és a születés misztérium. –szokták mondani. Szűzanyától kezdve egészen az átlagos nőkig mindenki felsorakozik a palettán. Te mit érzékeltél ebből a titokból?

Mindegyiket: a helyzet komikusságától az átlényegülést. Örömkönnyeket és hatalmas nevetést, kacajt. Kiszolgáltatottságot, dacot, bezzegelést - az élet egyetlen értelmét. Minek élni, ha nincs gyereked? De gyerek nélkül is lehet, sőt, szabad, kell! Nehogy bárki libabőrözzön, mert nincs még gyereke, vagy sosem lett. Saját történetem jut most eszembe. Nálunk a családban nagy tabu, hogy a Babi néninek nincs gyereke. Kilencvenhárom éves a nagynéném – de még ma sem szabad beszélni róla. Tyűha! Nehezen lett gyerekünk, évekig küzdöttünk, végül egy fiú és egy lány született. Ültem órákon át sírva a vécén, hogy nekem nem lehet, és voltam a mennyországban, mikor kiderült, megtapadt két embrió. Aztán megint lemerültem, mikor irtó pici súllyal megszülettek. Koraszülöttpróza – ikerpróza – anyapróza.

Terhesség, várandóság vagy áldott állapot. Szerinted melyik kifejezés a legmegfelelőbb egy kismama helyzetére?

Mindegyik a maga idejében, és mindegyiket szeretem. Szép a nyelvünk, hogy ennyiféleképpen mondja, és még egyik sem kopott ki, és nem kell udvariaskodni. Én terhes voltam.

El fogod olvasni gyerekeidnek a könyvedet?

Majd ők maguknak.  Szeretném, ha elolvasnák! De őszintén szólva, te vagy az első, aki miatt ezen elgondolkodtam.

Kézbe vették már? Kóstolgatják? Összefirkálták? Megnyálazták, vagy tetszett nekik a „harmadik tesó”?

A lányom azt mondta: ő is ír majd ilyet. Mikor rákérdezek újra, váltig állítja. Sosem bántották a könyvemet, de más könyveket sem. Pedig még a vécén is könyvek lógnak nálunk a lakásban. Imádok olvasni. De a gyerekek mellett már nem lányregényeket szoktam. Családi tanácsadókat vagy semmit, mert alig van időm az irodalomra.


Mik voltak azok a szavak, amit a gyermekeid először kimondtak?

Ez is benne van az egyik novellában: haj. Hal.

Mit mondasz a csajoknak, a terhesség küzdelem, gyötrelem, vagy maga a mámorító boldogság?

Boldogság, de engem nem mámorított. Rémes, ha valaki simogatja a hasát, és csudát hazudik róla.

A könyv lelőhelye ITT.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
Felhasználónév:
Jelszó: