Lélek

Így működik a pszichopaták agya

9325

A Chicago és az Új-Mexikó Egyetem idegtudósai által készített tanulmány arra mutat rá, hogy a pszichopatákból hiányzik az az alapvető neuropszichológiai beidegződés, amely képessé tenné őket a mások érzéseivel való törődésre.


Az Egyesült Államok lakosságának nagyjából egy százalékát teszik ki a pszichopaták, a börtönlakók között pedig 20-30 százalékra tehető az arányuk. A többi rabbal ellentétben rájuk az ismétlődő és rendkívül erőszakos bűnelkövetés a jellemző. Amint arról a tanulmányt készítő Jean Decety professzor a Psychology and Psychiatry című lapban beszámolt, ez az első alkalom, hogy pszichopata személyiségekben vizsgálták az empátiával kapcsolatba hozható idegi folyamatokat.

A professzor és munkatársai – Laurie Skelly, a Chicago Egyetem hallgatója, valamint Kent Kiehl, az Új-Mexikó Egyetem pszichológiaprofesszora – 80 tizennyolc és ötven év közötti rabot kísértek figyelemmel. Az alanyokkal először elvégeztettek egy tesztet, mellyel azt mérték, milyen mértékű náluk a pszichopata viselkedés, majd MRI segítségével vizsgálták őket miközben szándékosan bántalmazott emberek képeit mutatták nekik, végül pedig fájdalmat kifejező arcokról mutattak nekik bejátszásokat, és az ezzel kapcsolatos érzéseikre kérdeztek rá. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál az alanyoknál, akiknél a legerősebb pszichopata vonásokat mutatták ki, kevésbé volt aktív a ventromediális prefrontális agykéreg, a laterális orbitofrontális agykéreg, az amygdala, valamint a központi szürkeállomány, ellenben a striatum és az insula nagyobb aktivitást mutatott a kontrolcsoporthoz képest.

Az insula magas aktivitása a pszichopaták agyában meglepte a szakembereket, mivel ez az agyterület az érzelmekért és a szomatikus rezonanciákért felelős. Ugyanakkor a ventromediális prefrontális agykéreg, valamint az amygdala kisebb mértékű aktivitása megfelel annak a képnek, amit a pszichopatákról él a tudósokban, hiszen az utóbbi terület jelentős szerepet tölt be abban, hogy egy adott cselekedet következményeit mennyire mérjük fel, illetve, hogy mennyire vagyunk empatikusak másokkal szemben.

A mások fájdalmának látványa által kiváltott idegi reakció az emberek többségében tompítja az agressziót, ellenben megnöveli a segítésre való hajlandóságot. Ezzel szemben a pszichopatáknál ez a folyamat nem működik, így részükről semmiféle szánalomra nem számíthat a bajba jutott.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások