Közösség

Hol lakik a romantika?

9293

Mindegyikünknek van romantikus oldala. Hiába is tagadnánk, hiszen mikor ott álunk egy lélegzetelállítóan gyönyörű helyen, azt gondoljuk, megérte mindent megtenni azért, hogy eljussunk ide. Ennél már csak egy dolog jobb: ha megoszthatjuk ezt az élményt valakivel, akit szeretünk. A világ legromantikusabb helye, ki sem találnánk, Párizs, a szerelem városa. A francia romantika pezsgőszürcsöléssel az Eiffel-torony közelében sokak vágyálma. Kétség sem fér hozzá, hogy Párizs és a francia Riviéra, vagy akár Velence is a romantikára vágyók közkedvelt célpontjai. Mindenki álmodozik egy vacsoráról és andalgós sétáról a tengerparton, éppen ezért összegyűjtöttük a világ legszerelmetesebb helyeit, habár lehet, kissé szokatlan célpontok is felkerültek a listára. Van például valami bűbájos abban, ha avignoni lila levendularéteken sétálunk vagy beszívjuk a teaföldek illatát Indiában, de lehetséges, hogy épp a dublini Guinness sör hozza ki belőlünk az örök romantikust.

Egy éjszaka Párizsban

Ez akár egy film címe is lehetne, hiszen Párizs varázslatos, a megrögzött romantikusok szent helye. A kivilágított Eiffel-torony, a Szajna-part, a Louvre mesterművei, a város ódon épületei, a pajkos Moulin Rouge mind a város szereleméhségét és ősi romantikáját mutatják. Ki állna ellen egy vacsorának az Eiffel-torony éttermében, a szerelem városa fölött? Nem csoda, hogy a legromantikusabb lánykérések is itt vannak, elvégre a szerelmek az égben köttetnek.

Avignon, ahol megáll az idő

Avignon a tökéletes francia vidék. Festői szépségű táj levendularétekkel, szőlőligetekkel, a bor, a pezsgő és a francia kulináris élvezetek hazája. Simogatóan meleg vidék, ahol teljes a nyugalom és az összhang.  Nem csoda, hogy Van Goghot is megihlette ez a mesés táj. Avignon igazi szent hely, hiszen a több évtizedig székeltek itt a pápák, ezért a pápák városának is nevezik központjában a pápai palotával és a bencés kolostorral. Tegyetek egy sétát az ősi épületek között, majd igyatok egy pohár hamisíthatatlan francia bort a Rhone folyó partján. Erősen lánykérős hely ez is.

A francia Riviéra és Cote d’Azur

A Riviéra szinte külön kis ország a franciák földjén. A sikk, a csillogás, a jólét és a jachtok világa. St. Tropez mint a Riviéra központja pezsgő életével és boltjaival a fiatalok és nászutasok paradicsoma. Tökéletes a kikapcsolódásra, a bulizásra és a feltöltődésre. Aki egy kicsit csendesebb helyre vágyik, annak Cote d’Azur a tökéletes választás gyönyörű alpesi hegyeivel és Tineé völgyével.

A művészek és divatrajongók mennyországa, Milánó

Da Vinci Utolsó vacsorájának városa, az olasz divat hazája. Hamisíthatatlanul olasz az éttermeivel, az operával, a leghíresebb olasz divatmárkákkal és a lélegzetelállító Dómmal a központjában. Sétáljatok a városban, keressétek fel a galériákat, lessétek el az olasz nők eleganciáját!

Velence, a kalmárok városa

Költők, festők, filmesek generációk óta keresik Velence kanálisainak nyugalmát, hogy magasztalhassák műveikben. Van romantikusabb, mint gondolával bejárni a zegzugos várost, átsuhanva a hidak alatt, a barokk házak között? Egy séta a Szent Márk téren, egy igazi olasz espresso egy eldugott kávézóban hamisíthatatlan élmény. Nem kell megijedni, ha eltévedtek a szűk sikátortengerben, hiszen ez garantáltan közelebb hozza a szíveket.

Az olasz tavak vidéke

Lombardia már önmagában csodálatos, főleg a tóvidék káprázatos. Az európai turisták különösen kedvelik a Como tó partját, és Como városát, az olasz selyem hazáját. Egy gyönyörű selyemsál vagy ruha a legjobb ajándék, amit csak itt vehetünk, a gyönyörű kilátás az Alpokra és az azúrkék Como tóra pedig megfizethetetlen.

A gyógyító teák földje, Munnar

India a misztikumok, a fűszerek és a tea hazája. A Nyugati-Gáthok gyönyörű hegyei és a dimbes-bombos teaföldek különleges varázst kölcsönöznek Munnar városának. Igazán különleges a táj, a felhők olyan alacsonyan úsznak, hogy szinte megérinthetjük őket, a rétek vadvirágoktól színesek, az Echo Point zöld tavának a vize lassan fodrozódik, a sziklák között pedig halljuk a szél hangját. Keresve sem találnánk romantikusabb helyet.

Egy pint Guinness Dublinban

Bár a sörről nem feltétlenül a romantika jut eszünkbe, képzeljétek el, hogy örülne a párotok, ha az egyik leghíresebb sör, a Guinness hazájába, Írország fővárosába vinnétek. Látogassátok meg a világhírű sör házát, ahol szó szerint a csapból is az folyik. Dublin persze nem csak a sör miatt lehet érdekes és romantikus. Az írek annak ellenére, hogy az óceáni hűvös éghajlaton élnek, egyáltalán nem hideg emberek, és bár érdemes melegen öltözni, az ír táj a zöldellő mezőivel és a párotokkal az oldalatokon örök élmény lesz.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások