Mi ez?

Kosztümös kultusz

9200

Két évszázaddal a Büszkeség és Balítélet megjelenése után Jane Austennek hatalmas kultusza van az Egyesült Államokban. Miért tetszik ez a nagyon is angol hölgy az amerikaiaknak?

„Mennyivel hamarabb ununk el bármi egyebet, ami nem könyv.” írta Jane Austen, brit írónő 1813-ban. Ma már van tévé és internet, az írónő munkái pedig lassan kétszáz évesek, Amerikában azonban nagyobb köztiszteletnek örvend, mint eddig bármikor. A megszállott rajongók (a Star Trek és Harry Potter fanatikusainak mintájára) összejöveteleket tartanak, melyeken korabeli ruhákba öltöznek, kedvenc regényeiknek alternatív folytatásokat, és képzelt kimaradt epizódokat eszelnek ki. A legelszántabbak olyan novellákat publikálnak, melyekben Mr. és Mrs. Darcy boldog életét képzelik el, mások pedig Jane Austen-tematikájú teadélutánokat szerveznek. Ők a „janeita”-k.

Meglepően nagy múltra tekintenek vissza: a janeita kifejezést már 1924-ben használta egy George Saintsbury nevű irodalomkritikus, majd Rudyard Kipling ezt a címet adta egy olyan novellának, amelyben egy csapat katonáról ír, akiket a Jane Austen munkái iránt érzett szenvedélyük kapcsolt össze.

Ma az internet hemzseg az olyan, Jane Austen műveinek szentelt honlapoktól, mint például az Észak-Amerikai Jane Austen Egyesület (JASNA) oldala. A közösség 4500 taggal büszkélkedhet, akik rendszeresen összejöveteleket tartanak, 2012 októberében például, több mint hétszázan gyűltek össze Brooklynban, egy három napos rendezvénysorozatra, és vettek részt tánctanfolyamokon, fogadásokon, régiségvásáron és esténként pedig fényes bálokon. A legtöbben természetesen fűzőkben és 19. század eleji ruhákban pompáztak.

Felettébb érdekes ez a túlfűtött rajongás. Főleg, ha belegondolunk, hogy Austen nem igazán vált híressé életében (különösen az újvilágban nem), és bár ma már a legnagyobb angol írók között tartják számon, nehéz lenne hasonló jelenséget elképzelni a nevesebb kortársak, mondjuk Charles Dickens esetében.

A jelenségre számos magyarázat létezik, vonzó lehet például az Austen könyvekből áradó, letűnt elegancia, és biztosan benne van az elvágyódás a XXI. századi mindennapokból. A janeiták többsége legszívesebben most azonnal pakolna (kofferbe persze, nem gurulós bőröndbe), és hajóra szállna, hogy a kora viktoriánus Angliába költözzön, lehetőség szerint Mansfield Parkba, de valójában bármilyen kies brit táj belefér, feltéve, ha Mr. Darcy is környéken lesz.

Ráadásul az életmű elég vékonyka: Austen fiatalon halt meg, mindössze hat regény maradt fenn tőle. Aztán nagyon magukkal ragadóak a karakterek, az emberek nem szívesen szakadnak el tőlük, így folyton továbbgondolják a történetüket, új szituációkba helyezik őket. Ezért születnek tömegesen az Austen világát idéző rajongói alkotások (fanfic-ek). És persze az is hozzátartozik, hogy a ma már kissé puritánnak tűnő kalandokba mindenki szeretne belecsempészni egy kis szexet. Főleg a Büszkeség és balítélet főhőseinek történetét szeretik megfűszerezni.

Az Austen fanfic-ek világa azonban nem csak a lelkes amatőrök munkáiból áll. Régebben már beszámoltunk a Clandestine Classics szexualitással nyakon öntött klasszikusairól, melynek olvasása közben sokunk gyermekkorának legkedvesebb elalvás előtti fantáziái porladtak egy szempillantás alatt hamuvá. Aztán ott a legismertebb: a vodka és Lizzy Bennett vadházasságából létrejött Bridget Jones naplója. Seth Grahame-Smith tavaly magyarul is megjelent, Büszkeség és balítélet meg a zombik című opusza inkább a feledhető/kétségbeejtő kategóriába tartozik,de az épp a napokban debütáló Shannon Hale regénye alapján készült Austenland című film izgalmasnak ígérkezik, annak ellenére, hogy Stephenie „Twilight” Meyer írt hozzá kincset érő ajánlást. Kedvenc Austen fanfic-ünk pedig a Jane Austen’s Fight Club című fiktív filmelőzetes, erősen ajánlott esős délutánokra, irodákban szomorkodó hölgyek szívének megmelengetésére.


Minden magyarázat ellenére mégis különös, hogy pont az Egyesült Államokban ilyen erős az Austen-kultusz, egy olyan országban, amely az arisztokrácia és az óvilági módi elutasításán alapult.

Claudie L. Johnson, a Princetoni Egyetem tanára szerint Austen műveit nagyon sokáig erős társadalomkritikaként olvasták, és csak újabb kori fejlemény, hogy a szerelmi tematika miatt elkezdték „chick lit”-ként, „csajregényként” olvasni a szövegeket. Ennek ellenére elismeri, hogy Austen kortárs újraértése ténylegesen létező, sőt, érvényes folyamat. „A janeiták, legalábbis Amerikában, önnön rajongásukat a komolyság és irónia különös elegyével szemlélik.” – mondja. „Tudják, hogy abszurd dolog 2013-ban teadélutánt rendezni süteményekkel, az azonban, hogy megpróbálnak valahogy közelebb kerülni Jane Austen világához, nos, ez egyáltalán nem abszurd.”

Valószínű, hogy Jane Austen egyetértene. Korai írásaiban érzelmes regényeket és történelmi formákat parodizált, és szövegeiből látszik, hogy természetes hajlama volt a manapság oly nagy becsben tartott iróniára is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások