Étel+Ital

Csicsóka, a diétás krumpli

9199

A furcsa, göcsörtös gumókat sokan figyelemre sem méltatják a zöldségesnél, pedig a csicsóka egészséges és finom csemege, ráadásul majdnem olyan sokféleképpen felhasználható, mint a krumpli – érdemes kísérletezni vele.

A kellemes, édes ízű gumók Észak-Amerikában őshonosak, és a 17. század elején jó szolgálatot tettek a francia kivándorlóknak, ugyanis a súlyos éhínséget a csicsóka segítségével vészelték át. 1610-ben küldtek is mintát Párizsba, de még a pápát is meglepték néhány darabbal. Az öreg kontinensen is hamar rákaptak, hiszen könnyen termeszthető, tápláló, ízletes és egészséges, ám nem meglepő módon mind a mai napig Franciaországban termesztik a legnagyobb területen, és a francia konyhába épült be a legszervesebben. Igaz, pályafutásának volt egy sötétebb szakasza is, amikor sorvadó ujjakra emlékeztető kinézete miatt úgy hitték, hogy leprát okoz. Szerencsére hamar tisztázódott, hogy szó sincs ilyen hatásról, és újra használni kezdték a konyhákban. Sokáig a szegények táplálékaként tekintettek rá, ma azonban már a csúcsgasztronómia is felfedezte magának, egyebek mellett szarvasgombával párosítják, amivel remekül harmonizál az íze.

Édeskés íze ellenére cukorbetegek is fogyaszthatják, mert a benne lévő inulint a szervezet vércukorszint-emelkedés nélkül hasznosítja. A fogyókúrázóknak is ideális étek, ugyanis hosszú ideig biztosítja a jóllakottság érzetet, ám a kalóriaértéke csekély. Egyéb kedvező élettani hatásai is a fogyasztása mellett szólnak: serkenti a vese, a máj, a szív és a belek működését, javítja a kalcium felszívódását, így bevethető csontritkulás megelőzésére.

Létezik belőle fehér, sárga és pirosas változat is, bármelyiket választhatjuk, arra azonban ügyeljünk, hogy csak annyit vásároljunk, amennyit fel is használunk, ugyanis száraz környezetben hamar megfonnyad, nedves közegben viszont könnyen megpenészedik, így nem túl jó ötlet tárolni. Ha mégis kimarad valamennyi, csomagoljuk nedves konyharuhába, és így tegyük hűtőbe. Felhasználásával kapcsolatban a másik lényeges szabály, hogy ne főzzük tejben vagy tejszínben, mert túrósítja a tejterméket. Ha ilyen ízkombinációban gondolkodunk, előbb pároljuk meg, majd ezután sűrítsük tejszínnel.

Édeskés, dióra emlékeztető íze önmagában is kellemes, de nagyon jól társítható fehér húsokhoz, halakhoz, májhoz, remekül harmonizál a zellerrel, a dióval és a burgonyával i, de gazdagíthatunk vele salátákat is. Aki markáns ízre vágyik, az fogyaszthatja hámozás nélkül, elég csak alaposan lekefélni a gumókat. Aki viszont túl erősnek érzi így az ízét, az hámozással tompíthat rajta.

Csicsóka krémleves

Hozzávalók: 60 dkg csicsóka, 2 közepes fehérrépa, 0,7 l zöldség alaplé,  1 fej salottahagyma,  2-3 ek. olívaolaj, 1 dl tejszín, só, frissen tört fehér bors.

A tálaláshoz: kis maréknyi dióbél, kéksajt.

Elkészítés: A csicsókát és a fehérrépát megpucoljuk, kockákra vágjuk. A finomra vágott salottahagymát az olívaolajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a zöldségeket és magasabbra véve a hőt, néhány percig  pirítjuk. Felöntjük az alaplével, sóval és borssal ízesítjük. Lefedve, közepes lángon puhára főzzük a zöldségeket. Botmixerrel pürésítjük, majd szitán átpasszírozzuk/szűrjük. Hozzáadjuk a tejszínt, ha szükséges, teszünk még bele sót/borsot. Összeforraljuk és kész. Szárazon felhevített serpenyőben a dióbelet illatosra pirítjuk. Pirított dióval és kéksajt kockákkal tálaljuk a levest.

Forrás: NoSalty

Csicsókafasírt

Hozzávalók: 50 dkg csicsóka, 2 tojás, só, 1 késhegynyi őrölt kömény, 1 marék zsemlemorzsa,1 kis fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, késhegynyi pirospaprika.

Elkészítés: A megtisztított csicsókát finomra reszeljük, hozzáadjuk a tojásokat, a sót, az őrölt köményt, a zsemlemorzsát. Kevés olajban megfonnyasztjuk a kockákra vágott vöröshagymát, majd a zúzott fokhagymát, és ezt is a csicsókához keverjük a pirospaprikával együtt. Kis fasírtokat formázunk belőle (kerekre vagy kolbász formájúra), és olajban nem túl barnára megsütjük.

Forrás: Mindmegette

Almás csicsókasaláta

Hozzávalók: 20 dkg csicsóka (tisztítva mérve), 20 dkg savanykásabb alma (pl. Idared) (tisztítva mérve), 2 tk. méz (akác), 2-3 ek hidegen sajtolt dióolaj, 4-5 levél friss bazsalikom, 3 cm gyömbérgyökér, 1 lime leve, só.

Elkészítés: A meghámozott csicsókát és almát azonnal a hámozás után durvára reszeljük vagy legyaluljuk, és azonnal meglocsoljuk a lime levével, mindkettő hajlamos ugyanis nagyon hamar megbarnulni. Elkeverjük a dióolajat, mézet, a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levét, kevés sót, majd a salátára öntjük és óvatosan összeforgatjuk. A bazsalikomot vékonyra felcsíkozzuk, és végül ezt is a salátához keverjük.

Forrás: Flat-cat

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások