Mi ez?

Neked normális a libidód?

9197

Ha szexről van szó, nehéz megállapítani, hogy mi számít normálisnak, legyen szó szokásokról, a vágy intenzitásáról, vagy épp az együttlétek gyakoriságáról. Napjainkra a perverzió vs. normalitás problémája azzal a megnyugtató konklúzióval zárult, hogy mindenki azt csinál és úgy, ahogy neki és a partnerének jól esik, feltéve, hogy ezzel nem merítik ki a büntető törvénykönyv valamely paragrafusát. Nem lehet azonban megnyugodva hátradőlni, hiszen itt az újabb probléma: milyen is a normál libidó és mikortól beszélhetünk csökkent szexuális étvágyról. A válasz nem is olyan egyszerű, hiszen számos érdek csap össze a fejünk, pontosabban az ágyunk felett, és akkor még nem beszéltünk a nemi sztereotípiákról.

Szende szűz vs. nőstényördög

Ha a nemi sztereotípiákból indulunk ki, nagyjából a trubadúrok koráig kell visszamennünk, hiszen a szende szűz, illetőleg a visszafogott, erényes asszony képzete valahol itt alakult ki, és olyan makacsul bevésődött a fejekbe, hogy még a szexuális forradalom sem tudta kisöpörni onnan. Hogy mennyire élő sztereotípiáról van szó, azt jól szemlélteti, hogy a Daily Mail nemrégiben arról cikkezett, hogy a nők fele mindenféle szexuális vágy nélkül tengeti az életét, és kötelességből vagy épp érdekből gyűri a lepedőt. A csökkent vágy pedig a hormonok miatt van szerintük. A férfiakat ugyanakkor vágyaik rabszolgáiként, afféle szexgépekként festik le ősidőktől fogva, akik mindent megtesznek, hogy bejuthassanak a szende szüzek szoknyái alá. Mindez persze egy jól körvonalazott játszmát is jelent: a hódító férfi és az ellenálló nő örök harcát. Ez a leosztás még napjainkban is jól kiolvasható bizonyos magazinok cikkeiből – egyebek mellett.

A modern kor persze kitermelte a modern nő eszményét is, aki szexuálisan öntudatos, szinte bármikor kapható a szexre a maga választotta partnerrel, aki drága fehérneműben és még drágább parfümmel hódít, csillogóan egészséges a haja, selymes a bőre és még hosszan sorolhatnánk a jól ismert paramétereket. A hagyományos sztereotípiák és a modern ideálok párhuzamosan élnek egymás mellett, nem csoda hát, hogy mindenki össze van zavarodva a nemi szerepek és a libidó optimális szintje tekintetében, így a szende szűz vs. nőstényördög dilemma hosszú évek óta a levegőben lóg mindkét nemet maximálisan elbizonytalanítva.

A hisztéria bekavar

A szexualitást elutasító nő sztereotípiáját némiképp aláásta a hisztéria, amit évszázadokon át női betegségnek tartottak, és rendszerint azzal magyarázták a tüneteket, hogy a beteg túl keveset szexel. A magyarázatot arra alapozták, hogy főként özvegyek és apácák produkálták a tüneteket. Ennek ismeretében nehéz volt tagadni, hogy a szende szűznek és az erényes asszonynak mégiscsak vannak testi vágyai és nem kizárólag kötelességből gyűri a lepedőt. Ma már persze tudjuk, hogy többféle pszichés zavart vettek egy kalap alá hisztéria címszó alatt, egyebek mellett skizofréniát és különféle szorongásos kórképeket, így a szimptómákért csak részben volt felelős a kielégületlenség. A modern orvostudomány színre lépése előtt azonban úgy voltak vele, hogy az a legjobb, ha a hisztérikus nő huncutkodik egy kicsit, feltéve, ha férjezett. Amennyiben nincs törvényes kapcsolata, eredményes lehet némi medencetáji masszázs, amit ma nemes egyszerűséggel önkielégítésnek hívunk. A legtöbbször eredményesnek is bizonyult a gyógymód, hiszen legyen szó kielégületlenségről vagy szorongásos zavarokról, egy jó szex enyhíti a tüneteket, a skizofrének pedig modern antipszichotikumok híján a szabályt erősítő kivételek közé kerültek. A hisztériának és az emancipációs mozgalmaknak köszönhetően egy idő után kénytelen volt elfogadni mindenki, hogy a nőknek bizony van libidója, a kérdés már csak az, hogy mekkora.

Mennyi az annyi?

Persze, a kérdésfeltevés nem feltétlenül arra irányul, hogy mekkora a libidó, hanem hogy mekkorának kellene lennie vagy mekkora a normális. Ne feledjük, két ellentétes sztereotípia között őrlődünk, ráadásul a fogyasztói társadalom kitermelte a kereskedelmi érdekeket is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A modern nő ugyanis azontúl, hogy szexuális öntudattal rendelkezik és igényli a minőségi szexet, még fogyasztó is, akinek a legkülönbözőbb iparágak igyekeznek pénzt kihúzni a zsebéből. Elsősorban a szépségipar, hiszen elhitetik vele, hogy csak akkor vonzó, ha karcsú, trendi és a legújabb kencékkel ápolja a testét. Újabban azonban a szexipar is felzárkózott, hiszen a gyógyszercégek már régóta kutatnak a Viagra női változata után, és egészen komoly részeredményeket tudnak felmutatni tesztoszteron tapaszok és vágyfokozó pirulák formájában. A nagyobb profit érdekében azonban keresletet kell teremteni, amihez a legegyszerűbb módszer, ha követik a szépségipar által kitaposott utat: el kell hitetni a potenciális vásárlókkal, hogy baj van a libidójukkal.

Megjelent hát a csökkent szexuális vágy névre hallgató rendellenesség, aminek biológiai okot tulajdonítanak, és létezését gyengén felépített tanulmányokkal, illetve gyenge sajtómegjelenésekkel igyekeznek bizonyítani. Jól példázza ezt az a kutatás, melynek során normál és csökkent libidójú nők agyműködését vizsgálták, és ki is mutatták, hogy az erotikus ingerek különböző aktivitást váltanak ki az agyukból. A dolog szépséghibája, hogy mindössze 25 nő vett részt a vizsgálatban, és a csökkent szexuális vágy diagnózisát egy mindössze öt kérdésből álló kérdőív alapján kapták meg. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy mennyire fogékony partnere közeledésére, előfordult-e már, hogy elveszítette a kedvét a szex megkezdését követően és milyen gyakran érez szexuális vágyat. Nem nehéz belátni, hogy a kérdőív jelentősen leegyszerűsítette a szexualitást, hiszen a kérdések nem voltak ellátva semmilyen egyéb paraméterrel, és ilyen alapon gyakorlatilag bárkire rá lehet sütni a csökkent libidó bélyegét. A helyzet korrekt felméréséhez ugyanis fontos, hogy egy vagy több alkalommal fordult-e elő a probléma, egy vagy több partnerrel, és az sem elhanyagolható tényező, hogy milyen egyéb körülmények játszottak közre. A libidót ugyanis befolyásolja a menstruációs ciklus, a stressz, a párkapcsolat aktuális minősége, az általános egészségi állapot, sőt még a táplálkozás is. Épp ezért viszonylag nehéz valakiről kijelenteni, hogy csökkent a libidója, hiszen ehhez tartósan fenn kell állni a problémának. Ráadásul akkor is kérdés marad, hogy mihez képest csökkent, hiszen nem tudunk meghatározni egy normál értéket. De ha mindezeket figyelmen kívül hagyjuk, és kijelentjük valakiről, hogy csökkent a libidója, vajon nevezhetjük-e ezt az állapotot betegségnek? Gondoljunk csak az aszexuálisok mozgalmára, melynek képviselői azért küzdenek, hogy ne bélyegezzék őket betegnek vagy abnormálisnak, mert köszönik szépen, jól megvannak szex nélkül.

A példa talán szélsőséges, de jól mutatja, hogy a libidó széles skálán mozog, és szinte lehetetlen ezen meghatározni egy normál tartományt. Sőt, szerencsésebb lenne a szexuális szokásokhoz hasonlóan liberálisabb álláspontra helyezkedni, és elfogadni, a libidót nem a szexuális sztereotípiák vagy a kereskedelmi érdekek határozzák meg, hanem az egyéni igények. Ilyen értelemben pedig bármi lehet normális.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások