Mi ez?

„A lényeg, hogy olyat alkoss, ami még nem volt”

9188

Gácsi Georgina fotóival már nálunk is találkozhattatok, hiszen a legutóbbi Cotcot Restyling alkalmával az ő kamerája előtt pózolt a szerencsés nyertes. Fotósként határozottan osztja instrukcióit a kamera mögül profi vagy épp amatőr modelljeinek, hogy megvalósuljon az a képi világ, ami a képzeletében él. Nemrégiben azonban gondolt egyet, és átállt a másik oldalra, legalábbis, ami a kamerát illeti, és modellként pózolt. Ennek apropóján beszélgettünk arról, hogy milyen élmény volt kibújni a bőréből, de természetesen a fotózás is terítékre került.


A galériáért katt IDE!

Honnan jött az ötlet, hogy készüljön rólad egy profi fotósorozat?

Mivel mindig én vagyok a gép másik végén, kíváncsi voltam, vajon hogy érzik magukat azok, akiket fotózok, miközben instruálom őket. Ki szerettem volna próbálni, milyen, ha kapom az instrukciókat, tudom-e követni azokat. És persze a lelkemnek is kellett, hiúságból picit, mert rólam nincs kép. Ez az egész csak még jobban megerősítette bennem, hogy ez minden nőnek kell, olyan, mint egy terápia: feldob és ad egy jó adag önbizalmat.

A végeredmény vagy már maga a folyamat is?

Maga a folyamat is. Az elején nagyon koncentráltam, hogy a fotós mit mond, próbáltam követni az instrukcióit, majd ráéreztem, mit vár tőlem, és ment minden magától. Nagyon jó érzés volt, hogy Kiss Csilla, Pejkó Gergő és Cseh Évi is a legjobbat akarja kihozni belőlem, és nagyon jó hangulat volt.

El tudtál vonatkoztatni a szakmádtól?

Nem, nem tudtam, hiszen fotós vagyok, nem modell. De most már tudom, hogy nagyon nehéz a modellek vagy fotóalanyok dolga, hiszen minden apró mozdulat számít. Nem arra figyeltem, hogy nekem mi állhat jól, hanem arra, hogy én mit szoktam elvárni másoktól, illetve arra, amit Gergő kért. Legalábbis az elején így volt. Tudom, mi néz ki jól, milyen pózok, milyen haj, milyen smink, ruha stb. A fejemben mindez megvan. De amikor nekem kellett ott állnom, és pózolnom, rájöttem, nem is olyan egyszerű ez.

Teljesen rábíztad magad Gergőre?

Teljesen rábíztam magam. A fotózás előtt pár nappal találkoztunk, megbeszéltük, mit szeretnék, mi legyen a koncepció. Egyeztettünk. De ezen belül teljesen szabad kezet kapott.

Volt olyan, amit másképp csináltál volna, ha te vagy a kamera mögött?

Nem. Tökéletesen elégedett vagyok az eredménnyel.

Milyen volt látni a végeredményt?

Egy vasárnap reggel kaptam meg a képeket, épp a kávémat szürcsöltem. Vigyorogtam, mint egy kislány. Pontosan ilyen képeket szerettem volna, nagyon feldobta a napomat.

Ezek szerint nem szigorú szakmai szemmel nézted, hanem nőként.

Mindkettő. Nem tudok teljesen elvonatkoztatni, de mindkét szemmel nézve tetszett.

Említetted, hogy kíváncsi voltál, milyen a kamera másik oldalán állni. Jobb fotós lettél ettől az élménytől? Empatikusabb vagy a modelljeiddel?

Nem hiszem, hogy jobb fotós lettem. Talán empatikusabb igen, de az elvárásaimhoz ragaszkodom továbbra is, ha valamit látni szeretnék, akkor törekszem megvalósítani a képen. Ez a fotózás a munkámhoz annyit tett hozzá, hogy teljesen jól látom mindkét oldalt, tudom, mit szeretnék fotósként, és tudom, milyen modellként. És így teljes a dolog. Vagyis ilyen szinten nem változtatott meg, inkább rám, mint nőre hatott ez a fotózás: adott egy kis önbizalmat, és jobban érzem magam.

Amikor belekezdtél, úgy érezted, hogy szükséged van egy kis önbizalom tuningra, vagy ez csak egy kellemes mellékhatás?

Nem volt szó ilyesmiről, inkább a kíváncsiság vitt rá, és az hogy rólam csak telefonnal készült képek vannak. Kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőlem a szakemberek. Szerettem volna profi képeket, és mikor máskor készítsük el, mint most, amíg fiatal vagyok, és jól érzem magam a bőrömben. Kicsit divatanyagszerű sorozatot szerettem volna, olyat, ami egy modellről készül, vagyis modellként próbáltam ki magam.

A végeredményt látva egyértelmű, hogy abszolút megálltad a helyed modellként is. Tervezed esetleg, hogy ilyen irányba is elindulsz?

Nem dehogy, semmiképpen! Sokkal jobban érdekel a fotózás.

Mindig fotós akartál lenni?

Nem, sok minden érdekelt, sok mindent megtanultam, de ebbe szerettem bele. A fotózásban találtam meg az igazi kreativitást. Ez az, ami mozgat, sosem ugyanaz, mindig kihívás.

Ezen belül többféle műfajjal is foglalkozol (divatfotó, esküvői fotó). Ezek tudatos választások vagy 'megtaláltak' a munkák?

Abszolút tudatos. Mindegyik külön látásmódot igényel. Külön szakmák. Más egy családi fotózás, egy babafotózás, egy esküvő és más egy modellportfólió fotózás is. És megint más a Természetesen Te blogom is, ami modellfotózás ugyan, de mások a ’szabályok’, figyelembe kell vennem, hogy ők nem profi modellek, teljesen más a szakmájuk, munkájuk, lehet, hogy éppen most az én gépem előtt állnak először, és még sosem fotózták őket. Ez mind különböző látásmód, felkészülés, hozzáállás. A legnehezebb mindegyikben kiemelkedőt teljesíteni. Mert a jó az kevés. Sok jó fotós van, de kevés kiemelkedően jó, vagy más, mint a többi, amitől megkülönböztetik. A lényeg, hogy olyat alkoss, ami még nem volt. Legyen stílusod, ne másokat majmolj.

A galériáért katt IDE!

Nagyon nehéz lehet állandóan újat és egyedit mutatni. Honnan merítesz ihletet? Mi inspirál?

A filmek inspirálnak, mindig a filmekből jön az ötlet. A fotózás nagyon szubjektív, mindenkinek más tetszik. Szerintem egy fotós csinálja azt, ami neki tetszik, és álljon ki mellette, ne csapongjon. Ha erre a szintre eljutott, akkor attól kezdve már csak jobb lesz.

Vannak kedvenc filmek vagy megragad egy-egy képi világ, történet?

Vannak kedvencek, de alapvetően mindig újra vágyom. Van olyan film, ami a színvilága miatt tetszik, és van olyan, ami világításban ütős. Nagyon szeretem a művészibb, furcsább, nem megszokott felvételeket. Sok esetben nem a mondanivalója érdekel egy filmnek, inkább a megoldása, a képvilága, a hatása. És imádom a minőséget is, amikor hihetetlen részlet gazdag jeleneteket látok, de ez már a technikának köszönhető.

Említetted, hogy a fotósnak a saját stílusához kell ragaszkodni, de mégiscsak egy szolgáltatást nyújtasz. Alkalmazkodsz a megrendelő igényeihez, vagy eleve a jellegzetes stílusod miatt választanak téged?

Attól függ, melyik területen. De alapvetően van egy stílusom, ami vagy tetszik, vagy nem. Ha igen, akkor ez alapján keresnek meg. A koncepció alakítható, a megrendelő mondja meg, mit szeretne látni, majd azt a stílusomra formázom. Általában kapok egy koncepciót, és a megvalósítás az én feladatom

A sokféle műfaj között, amivel foglalkozol, van kedvenced?

Természetesen! A divatfotózás érdekel a legjobban, mert mindig más, mert a legkreatívabb dolog számomra. Imádom a divatot, mert kicsit szabálytalan, kicsit őrült.

Talán soha nem volt még ennyi tehetséges fotós a piacon. Nehéz fennmaradni ebben a túlkínálatban?

Ebben az országban, mindenki modell, sminkes, stylist vagy fotós, de kevés a jó. Aki ügyes és jó, megtalálja a helyét, keresik és rámozdulnak a megrendelők. Valóban sok a tehetség, csodás képeket látok, de szerintem ez jó dolog.

Ezek szerint inkább motivál ez a versenyhelyzet.

Igen, miért ne? De nem érzem versenyhelyzetnek. Ha látok egy számomra jó képet, örülök, hogy végre ezzel is több lett a világ. Ez inkább felemelő érzés

Mik a céljaid? Hogy látod magad öt év múlva?

Valószínű, hogy fotózni fogok akkor is, és érdekel a filmezés is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások