Közösség

Nem csajfilm – Eltűnő hullámok

9006

Szerelmesek. A lány kómában van. A fiú az elméjébe hatol be, a szeretkezés élményét kizárólag neuronok által továbbított elektromos impulzusok hozzák létre. A mi valóságunk síkján soha nem is érintették egymást, kapcsolatuk mégis igazi, mint bármelyik hús-vér románc. Ez az Eltűnő hullámok (Vanishing Waves), egy 2012-es litván romantikus cyberpunk mozi, mely elnyerte a miskolci Jameson CineFest filmfesztivál fődíját, és több egyéb, nemzetközi fórumon is kiválóan szerepelt. Rendezőjével, az alig harminc éves Kristina Buozyte-tel beszélgettünk.

Amikor megláttam a rendezőnőt, röviddel az eredményhirdetés után egy pohár italt szorongatott. Gratuláltam és megkérdeztem, hogy érzi magát most, hogy kiderült, övé a fődíj. Széles mosollyal válaszolt, majd végignézett magán, szeme egy pillanatra az italára tévedt, és azt mondta: „hát így!”  Aztán nőiségről, rendezői hivatásról, filmcsinálásról beszélgettünk.

Nőnek lenni egy olyen férfias szakmában, mint a filmrendezés, nem lehet egyszerű, vagy ez már nem így van?

Nem szeretem a szakmát nőkre és férfiakra osztani, de mások sokszor felvetik ezt a kérdést, olyankor elgondolkozom. Igen, a rendezők nagy része férfi, de apránként a nők is egyre nagyobb teret kapnak, mert a társadalom változik. És szerintem nagyon izgalmas, hogy női és férfi perspektívákat egyaránt láthatunk.

Igen, de neked, mint nőnek biztos nehezebb, nem?

Nem tudom, még nem voltam férfi, szóval nem tudom összehasonlítani. De azt mondanám, hogy a fiatalabb generációban igazából azt látom, hogy a lányok érdeklődőbbek, mint a fiúk, és megfigyeléseim alapján nagyon sok mindent tartogatnak a női rendezők is. Viszont érdekes, hogy a mi évfolyamunkról például az összes fiú munkáit hirdették, hatalmas publicitást kaptak, de a lányok nem. Úgyhogy a fiúk betörhettek a piacra, a lányok viszont rugalmasabbak maradtak. Nem tudom, ez valahogy magától jött, de talán ez is változik majd egyszer.

És mi a helyzet a filmjeiddel? Látható, észrevehető, hogy egy nő készíti őket?

A célom az lenne, hogy olyan filmeket készítsek, amelyekről az emberek nem gondolják, hogy nő csinálta őket. Mert én úgy gondolom, hogy a művészetnek nem szabadna nemek szerint megoszlania. A művészet célja az, hogy az egész emberiséget elérje, nőket és férfiakat egyaránt. Ez a témától függ, hogy mi az érdekes az egyiknek vagy a másiknak. Szóval nem szeretném, ha valaki megnézné és azt mondaná, hogy ez egy ilyen csajfilm. Akkor valamit nagyon elrontottam. Nem akarom, hogy így emlékezzenek rám, hogy ja, a lány, aki nőcis filmeket forgat. Csak művészetet szeretnék csinálni, ennyi.

Viszont a sci-fi műfaj még mindig fiús-férfias terep, nem?

Nem feltétlenül, gondolj például Katherine Bigelow-ra, A halál napja rendezőjére. Az is sci-fi volt, és mégis nő csinálja, szóval vannak ellenpéldák. Én pedig már tinédzser korom óta imádom a sci-fit, gyakorlatilag egész kis könyvtáram volt ilyen könyvekből. És aztán jöttek a tudományos-fantasztikus filmek, de ezekből elég nehéz jót találni, olyat, ami nem ugyanarra a kaptafára készült. Szóval a sci-fi mindig is jelen volt az életemben, és azok a kérdések, amelyek izgatnak, valahogy magától értetődően hozták a műfajt is.

Litvániából, egy poszt-szovjet államból érkeztél, a régi rendszernek van még valamilyen hatása a litván filmgyártásra? Érződik még?

Nos, több mint 20 éve lettünk függetlenek, utána pedig nyilván összeomlott a filmgyártás is, mint minden más. A művészek folyamatosan küszködtek, hogy megtalálják az identitásukat, hogy kik ők és mit akarnak, hogy mit hozunk magunkkal a nemzetünkből. Azt hiszem, egy krízis volt, igen, főleg a filmgyártásban.  Mostanra azonban ez apránként változik... nyilván nagyon lassan, mert nagyon kevés támogatást kapunk az államtól, évente csak 2-3 filmre futja. Szerintem az új generáció elmozdul a poszt-szovjet hatástól, mert inkább napjaink problémáit jelenítik meg a mostani filmek. És mivel a minket körülvevő valóság változik, nyugat felé mozdulunk, beléptünk az EU-ba is, szóval a filmek is változnak. Ez természetes, mert a legjobb filmek abból erednek, amit ténylegesen látunk.

És nehéz támogatókat találni a filmekhez? Vagy mindent az állam finanszíroz?

Igen. Hacsak nem tömegfilmet akarsz csinálni... de Litvániában csak 3 millióan élünk, úgyhogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy kifizetődjön, hacsak nem annyira alacsony költségvetéssel dolgozol. Szóval a magánbefektetőket nem érdekli ez a szektor, mert akármennyit fektetnek be, nem fogják visszakapni. Ha adnak pénzt, azt is inkább jótékonyságból teszik. Marad tehát az állam, de a fennmaradás egyetlen módja a nemzetközi koprodukció.

Akkor hogy tudsz megélni?

Na, ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Valószínűleg úgy kellene, hogy csinálok egy tömegfilmet, aztán meg magamnak néhányat, csak úgy szerelemből. Nem tudom!

Ez úgy hanzik, mint egy terv...

Nem, csak hangosan gondolkoztam. Mert csináltam már ugye két filmet, és még mindig nincs ötletem, hogy lehetne ebből megélni.

Magyarországon nagy probléma az, hogy nem számít, hogy tömegfilmről vagy szerzői filmről van szó, kevesen érdeklődnek a magyar filmek iránt. Nálatok is van ilyen gond?

A közönség egyre inkább nyit a litván filmek felé. Egyenesen várják őket, mert ahogy mondtam, mindössze két film jön ki évente, úgyhogy a közönség tényleg kíváncsi, hogy mit sikerült ennyi idő alatt összehozni. A legjobban a hollywoodi típusú, ám litván viszonyokhoz alakított filmeket szeretik. De a lényeg, hogy nagyon várják őket. Az viszont nem tetszik, hogy a multiplex mozik nem támogatják a hazai filmeket, egész egyszerűen nem adják őket, csak a tömegfilmeket. Szóval szerintem ez egy nagyon nagy probléma, mert ha egy kicsit is mást csinálsz, az egyszerűen hozzáférhetetlen lesz. És mivel az összes mozi 90%-a multiplex, gyakorlatilag nincs hol leadni a filmeket. És ez a közönségnek is baj, mert ha nem tudod megmutatni nekik, akkor nem is fogja érdekelni őket.

Ez az első alkalom, amikor nemzetközi filmfesztiválon vagy?

Nem, ennek a filmnek a premierje a Karlovy Vary-i filmfesztiválon volt, és utána is több más fesztiválra utazott.

És ez az utolsó megálló?

Nem, ez a kezdő lépések egyike, mert a film most kel majd önálló életre. Én nyilván azt szeretném, hogy minél több fesztiválra eljusson, minél több ember lássa. Remélem, még sok fesztiválra megy.

Ha meg kellene nevezned öt embert, akik nagy hatással voltak a munkáidra, kik lennének azok?

Philip Glass, a minimalista zeneszerző például..., de ez úgy van nálam, hogy vannak időszakok, amikor valaki elkezd érdekelni, egy rendező, egy művész, azért, mert közelít egymáshoz a nézőpontunk, aztán viszont teljesen normális dolog, hogy idővel és tapasztalattal ez változik. Az Eltűnő hullámok előtt például Antonioni, a Nagyítás rendezője tett rám nagy hatást. Egyszerűen fantasztikusak a filmjei, nem feltétlenül a történetmesélés, hanem a vizualitás szintjén. És miután megnézted őket, továbbélnek benned. Ezt a szintet szeretném megütni, és ez nem egyszerű. David Cronenberg filmjeit is nagyon szeretem. Vannak tehát példaképeim, de túl sok idő lenne mindet felsorolni.

Van már ötleted a következő filmhez?

Még mindig inspirációt keresek, de van egy könyv, amit szeretnék megfilmesíteni, ami már három hónapja motoszkál bennem. De közben másfelé is nézegetek. Szóval sok ötletem van, de még nem tudom, hogy hogyan lehetne belőlük valami megfoghatót csinálni. Remélem, hogy egy pár éven belül összejön. Remélem.

 


Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások